Hidrológiai tájékoztató, 1972

Béress Béla-Szinessy Iván: A Fővárosi Csatornázási Művek délpesti szennyvíztisztító telepének üzemi tapasztalatai, s a fejlesztés irányai

dig, 1967 elején került sor. Az üzembehelyezésnél már minden esetben figyelembe vettük a próbaüzem tapasztalatait, és az újabban üzembe helyezett berendezéseknél már a szükséges módosításokat is — lehetőség szerint — elvégeztük a beindítás előtt. Annak ellenére, hogy mind a Tervező Intézet, mindpedig a Kivitelező Vállalat, és maga a beruházó is tudásának legjavát igyekezett a telep tervezése és építése során adni, az üzembehelyezés után is még számtalan megoldatlan kérdés maradt, melyeket az üzemeltetés elmúlt időszakában igyekszünk megoldani. A megtett intézkedések közül néhány jelentősebbet a szennyvíztisztítási technológia sorrendjében ismertetünk. 1. Már a próbaüzemeltetés időszakában is problémák mutatkoztak a gépi tisztítású rács működésénél. A rácsberendezés a MÉLYÉPTERV díjnyertes tervei alapján készült, az üzemeltetés során azonban komoly nehézségek mutatkoztak az eredetileg számításba nem vett, és az építés utolsó időszaka óta nagy mennyiségben a telepre érkező szálasanyagok miatt. A kócszerű anyag ugyanis részben a rácsfésűkre csavarodott, részben pedig az egymástól 15 mm-re lévő pálcák között hosszirányban átúszva a homokfogóba került. A rácsra és a fésűkre tekeredett szálasanyag a fésűszerkezetet erősen igénybe vette, és annak működésben állandó zavarokat okozott. A merevfeszítésű láncszerkezet ezen anyagokra és különösen a műszálakra (pl. nylonharisnya) rendkívül érzékenyen reagált, és napirenden voltak a hajtóláncszakadások. Az üzemeltetés során szerzett tapasztalatainknak megfelelően — elsősorban dolgozóink újítási javaslatai alapján — átalakítottuk a berendezést úgy, hogy rugós láncfeszítést alkalmaztunk, és a rácsszemet kiemelő fésűk negatívjaként működő szemétlehúzót is beépítettük. Ezen túlmenően módosítottuk az állványos hajtóművek belső szerkezetét is, nagy igénybevételt kibíró erőátvitelt alkalmaztunk. Ma már elmondhatjuk, hogy a rácsszerkezeteink — a természetes mechanikai kopásokat nem számítva — üzembiztosan működnek. 2. A téli üzemeltetés során külön nehézséget okozott a rácsszerkezet eljegesedése is. A tervezés időszakában uralkodó általános országos irányelv ugyanis az volt, hogy a gépi berendezéseket lehetőség szerint a szabadba építsék. Ezért nem helyezték sem a rácsot, sem pedig a homokfogót zárt épületbe. A rács és a szállítószalag állandó lefagyása, és a téli időszakban szinte lehetetlen üzemeltetése, valamint a rácskezelők munkakörülményeinek javítása is szükségessé tette, hogy a rácsszerkezet fölé védőépületet állítsunk, mely az üzem; és munkafeltételek zavartalanságát a későbbiek során tökéletesen biztosította. 3. A rácsról kiemelt rácsszemét, illetve a homokfogóból származó homok egy-egy szállítószalagra kerül. A szállítószalag gumihevederének végtelenítése fémlemezekkel történt, s ez a megoldás állandó hevederszakadáshoz vezetett. A tapasztalatoknak megfelelően a gumihevedereket vulkanizálással végtelenítettük, és azóta szakadás nem fordult elő. A szalagok működésénél nehézséget jelentett még az, hogy a szalagok sebessége túl gyors volt (1 m/sec). Alacsonyabb fordulatszámú meghajtómotort szereltünk be (50 cm/sec, és így a hosszabb élettartam már biztosítható. 4. A rácsról kiemelt, és a rácsszemét-szállítószalagon a rácsszemétrothasztóba juttatott rácsszemét (kóc, rongy, konzervdoboz, fadarab, kő stb.) nem rothadóképes. Így a tervezésnek azon korábbi elképzelései, hogy a rácsszemét hidegrothasztással térfogatának töredékrészére esik össze, és rothasztás után dekántálócsöveken lesz onnan eltávolítható, nem valósult meg. Az évenként esedékessé váló ráesszemétrothasztó-tisztítás a telep legnehezebb munkái közé tartozott, és a Hálózatfenntartási osztályunknak ez több hetes kézi tisztítási munkát jelentett. A rothasztóból ugyanis csak az ott tárolt anyag mintegy har2. kép. Az előülepítő és a levegőztető medencék részlete. Háttérben a rothasztók és a gáztartály a gépházzal és a műhelyépülettel 1972.