Hidrológiai tájékoztató, 1971

Dr. Vendl Aladár†: Schafarzik Ferenc tanulmányai a budapesti forrásokról

eresztő területet kereken 200 km'-'-nek becsülte. A Meteorológiai Intézet adatai alapján kiszámította, hogy 120 000 millió liter víz nedvesíti évenként a hegység permeábilis részét. „És ha most ennek a mennyiségnek csak 1/3 része szivárogna be a permeábilis talajba, akikor még ez is 40 000 millió liter beszivárgott vizet jelentene", vagyis annyit, ami naponta legalább 100 millió liter forrásvizet képes adni, s ez bőven elég arra, hogy az összes budapesti hévforrások vizét belőle leszármaztathassuk. A budai hévforrások beszivárgás! „területe valószínűleg még a budai hegységen túl is terjed". A dolomitba leszivárgó víz — az impermeábilis kiscelli rétegcsoport alatt — olyan mélyre jut el, ahol „tetemesebb hőt vehet fel." A fúrások adataiból megállapította, hogy a kiscelli agyag K felé egyre vastagabb rétegcsoportja terül el. Eraniek figyelembevételével szerkesztette meg a Hármashatárhegytől a Városligetig húzódó szelvényt (4. ábra). HártnashatirlKro 496 m. a Hármashatárhegytől a Szt-Margitszigeten át a városligeti artézi kútig. Hosszának mértéke kb. 1 :28,80(1. Magassága kh. 1:12,500. Jelmagyarázat: 1 dolomit, 2 harnaszéntelep, .1 mimmulitos mész, 4 mvszniárffa, 5 kisczelli agyag, 6 Msii oligoezélt és alsó mediterrán, 7 - lósz, 8 édesvízi mészkő, í! alluviúm. 4. ábra. Földtani szelvény a Hármashatárhegytől a Margitszigeten át a városligeti artézi kútig A margitszigeti artézi kút nem tárt fel új hévforrást. Nevezetesen a sziget Ny-i partján már emberemlékezet óta ismert volt egy ponton 30—32,5 °C meleg pocsolya. A budaiak hét gyengén szivárgó forrásról tesznek említést. Ennek a meleg vizes pocsolyának alapján Zsigmondy Vilmos egy, a mélyből fakadó, de a Duna alluviális lerakódásai közt elvesző hévforrásra következtetett. Ennek a pontnak közelében fúrt le Zsigmondy egészen a kiscelli agyag fekvőjét képező mészmárgáig, s 1867. május 13-án kitört a keresett hévforrásnak 43,75 °C-os vize. A víz 0,67 méternyire a felszín felett 57 000 hl, 1,26 méternyire a felszín alatt pedig 160 000 hl volt naponként, s a fúrás befejeződött. A fúrás „nem egyéb, mint az azelőtt rendetlenül és sok akadállyal küzködő felszálló forrás csatornája felső szakaszának helyesebb foglalása". Tehát a fúrás „nem vonja el a budai hévforrások vizét, hanem csak a saját forrását engiedi könnyebben a felszínre". Egykor a Rákospatak torkolatával szemközt volt a pesti fürdőszigeit. Ennek homokjában 50—60 kisebbnagyobb forrás fakadt mintegy 500 négyszögölnyi, É— D-i irányban kissé megnyúlt területen. A források hőmérséklete 23—42 °C volt. Ezt a szigetet, helyesebben homokzátonyt, a Duna szabályozásakor elkotorták. Egykor a budaiák a Duna alacsony vízállásakor 7 forrásról tettek említésit A szelvény felrajzolására Schafarzik felhasználta az Orczy-féle ház telkén végzett fúrás adatait is (a Király utca sarkán, ma Majakovszkij utca), valamint az új pesti a Temető utcában levő szikvízgyár udvarán lemélyített fúrásét is. Az előbbi 25, az utóbbi 110 m rrtélyen_érte el a kiscelli agyag felső határlapját. Ezek után, Schafarzik leírta a javasolt belső és külső védőterület határait. A belső védőterület a Margitsziget. A külső védőterület lényege vázlatosan rövidítve D felé ugyanaz, mint a Rác fürdői, É felé azonban a budapest—ürömi határig javasolta a Mátyás-hegy tetején, a Kecske-hegyen, a Hármashatárhegyen és a Csúcs-hegyen keresztül. Majd folytatódik a külső védőterület hatánvonala a budapest—ürömi határig, tovább pedig Békásmegyer főutcáján Vácig, majd megkerülve a Miklós-hegyet halad a szentendrei útig, onnan K-re haladva eljut a Dunához, majd tovább a Szentendrei-sziget szigetmonostori végéhez, innen pedig a palotai patak torkolatáig, s tovább a patak mentén a bécsi vasút pályájáig. Ezután tovább halad a határvonal a pályatest K-i szélén az Istvántelek D-i sarka közeléig. Erre ÉNy-d irányban az összekötő vasút É-i széle mentén az angyalföldi vasúti állomásig, majd onnan a Palotai út ÉK-i végéig érünk. Innen NyÉNy falé halad folyton a körvasút déli oldalán a határ egészen a Váci útiig. Ennek keleti házsora mentén DNy felé visz a védőterület határa egészen a Váci úti körönd DK-i oldaláig, innen NyÉNy felé fordulva és a Lipót körút (ma Szt. István körút) D-i házsora mellett, majd a Margit-híd bal gyalogjáróján a Dunán áthaladva összekapcsolódik a Prímás utca sarkán a budai vonallal. A pesti oldalon pedig a Rác fürdő védőterületének megállapításakor az engedély kimondta, hogy a pesti oldalon a kiscelli agyagot átdöfni nem lehet, tehát ez a terület is biztosítja a hévforrásokat. Schafarzik állandóan foglalkozott a budapesti meleg források hidrogeológiájával, különösen a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának megalakulása óta. Ezekből a tanulmányokból is fontos eredmények születtek. Ezek a Hidrológiai Közlönyben jelentek meg és lényegesen bővítették ismereteiket a forrásokról. Miután a Hidrológiai Közlönyben megjelentek itt most csupán néhány mondat emlékezik meg róluk. Két közlemény összefoglalta a meleg források fejlődéstörténetét (1921). A források ősei az alsó mediterrántól a pannonig gájzírszerű vízkitörések voltak. Ezek azzal a vulkáni működéssel függhettek össze, amelynek nyomai Sárszenitmiklós környékén ismeretesek. Ezeik a gájzírszerű források a DNy—ÉK-i irányú budaörsi—dunai törések mentén törtek fel és kovás üledéket raktak le. A levantei tó szintjének mélyebbre süly13