Hidrológiai tájékoztató, 1971

Traviczky Albert: A Szovjetunió nagy vízgazdálkodási létesítményei

Különösen érezhető volt ez a Fehér- és Fekete-Körös romániai töltésszakadásának idején. Sikerült közvetlen telefonvonalat kiépíteni a Nagyváradi és az Aradi Vízügyi Hivatallal. Ezenkívül többszöri repülőgépes szemlét tartottunk, mellyel információinkat jelentősen bővítettük. A legveszélyesebb időszakban saját összekötőink román területről adtak tájékoztatást. A hidrometeorológiai és hidrológiai adatok a nagy vízgyűjtőhöz képest román területen csekély számúak. Ezért a magyar területekre vonatkozó előrejelzések bizonytalanok. Az előrejelzési segédletek sajnos a jelentősebb mellékvízfolyások (Tőz, Csigér stb.) hatását nem veszik figyelembe. Tapasztalatainkat a jelenleg készülő Magyar—Román Árvízvédekezési Szabályzat tervezetében már szerepeltetjük. A védekezés idején homokzsákból, fóliából, kőből és pátrialemezből készítettük védőműveink jó részét, fűz rőzse használata aránylag csekély volt. A homokzsák felhasználásának lehetősége igen sokrétű. Az árvízvédelmi raktárakban tárolt istrángos cölöpverőket nem alkalmaztuk, talicskát is alig használtunk. A fóliát ugyan nagy mennyiségben alkalmaztuk, de hatásosságához nem sikerült megfelelő adatokat szerezni. Az árvízvédelmi raktárakban lévő egyes munkaeszközök, anyagok helyett ma már korszerűbbek vannak. Készleteinket ezekből kell a jövőben biztosítani. Igazgatóságunk a rendkívüli árvíz után megtartotta a védekezés tapasztalatainak értékelését. Ezután Intézkedési Tervet készítettünk a sokrétű feladatok végrehajtására. Elkészítettük a védműfejlesztésekre vonatkozó elképzeléseket, melyet megküldtünk a tanácsi- és pártszerveknek. Gyors ütemben megterveztük a megrongálódott töltésszakaszok helyreállítását. Intézkedtünk a Békés, Köröstarcsa, Körösladany és Gyoma belterületi töltésszakaszok kisajátítására. Megkezdtük a Fekete-, Sebes-Körös közötti lokalizációs tóltes epíieséi. Az 1970. évi júniusi körösi árvíz idején szerzett tapasztalatok megszabják a jövőbeni tevékenységüket. Az a törekvésünk, hogy a tapasztalatok helyes felhasználásával szervezettebbé, megalapozottabbá tegyük a Körös-vidék árvízvédelmét. A Szovjetunió nagy vízgazdálkodási létesítményei TRAVICZKY ALBERT Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja Egy ország felszínalatti és felszíni vízkészlete jelentős természeti gazdagság, a népgazdaság fejlődésének elengedhetetlen feltétele. A Szovjetunióban a vízkészletek célszerű felhasználására való törekvés különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után vált a tudományos kutatás egyik alapvető területévé. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió vízkészlete nagyobb mint bármely más országé a Földön, területén sok olyan vidék található, ahol nem áll rendelkezésre elegendő víz, ugyanakkor más területeken hatalmas vízmennyiségek ömlenek kihaszálatlanul a tengerbe. Jellemző vízrajzi és vízkészlet adatok A csapadék, amely a felszíni lefolyás egyik alapkomponense, köztudottan szeszélyes eloszlású mind időben, mind térben. A Szovjetunió egész területére vonatkoztatott átlagos évi csapadékmennyiség 400 mm. A legcsapadékosabb a Kaukázus vidéke, ahol ugyanez az érték mintegy 2500 mm. a legszárazabb Közép-Ázsia sivatagos része 50—100 mm-nyi átlagos évi csapadékmennyiséggel. A Szovjetunió területének 77,3%-ról különböző vízfolyások az óceánokba és tengerekbe szállítják a vizet, 22,7% belsőlefolyású vagy lefolyástalan terület. Az óceánokhoz tartozó vízgyűjtőterületek arányai: Északi Jeges-tenger 54,1%, Csendes-óceán 14,8%, Atlanti-óceán 8,4%. A vízkészletek egyenetlen elosztását jól illusztrálja a Kuzin által összeállított vízháztartási egyenlet (2. táblázat). A Föld összes vízfolyásának éves lefolyásmennyisége kb. 37.000 köbkilóméter azaz a Szovjetunió éves felszíni vízkészletének mintegy tízszerese. Ez a roppant vízmennyiség a különböző rendű vízfolyások hálózatán keresztül kerül lefolyásra. A Szovjetunió területén a nyilvántartott vízfolyások száma mintegy 780 ezer, ebből a 10 km-nél hosszabbak száma 100 ezer. A nyilvántartott vízfolyások teljes hossza 5,1 millió km. A folyóhálózat sűrűsége — a természet-földrajzi zónák szerint — viszonylag nagy intervallumban változik: az északi erdős zóna folyóhálózatának sűrűsége 200—350 m/km2; a sztyeppés területé 15—70 m/km2; a sivatagos, félsivatagos területeken a természetes folyóhálózat sűrűsége még a 10 m/km2-t sem éri el. A vízkészlet kedvezőtlen eloszlására utaló további körülmény az, hogy a Szovjetunió 5 legbővebb vizű folyója közül három az Északi Jegestengerbe szállítja vizét (2. táblázat), s a mezőgazdaságilag értékes területeken csak viszonylag kisebb folyamok vannak, melyek vízkészlete általában korlátozott. A folyók vízkészletén kívül jelentős tartalék még a Szovjetunió területén lévő mintegy 250 000 tó vízkészlete. A vízhasznosítás alapvető irányzatai A rendelkezésre álló vízkészletek felhasználása a következő ágazatok szerint történik: 1. A különböző népgazdasági ágazatok vízellátása, csatornázása; 2. öntözés, melioráció; 3. Vízienergia hasznosítás; 4. Vízi közlekedés; 5. Vízből nyerhető anyagok hasznosítása. A vízhasznosítás rendkívül sokrétű és önmagában is gazdag területei közül a következőkben a vízienergia hasznosítással, valamint a víziközlekedés fejlődésével foglalkozom Orosz-földön a víz hasznosításának különböző formái igen jelentős történelmi hagyományokkal rendelkeznek. Az első öntözőrendszerek Közép-Ázsiában és a Kaukázusban megközelítőles eevidőben alakultak ki a nagy folyammenti kultúrák hasonló létesítményeivel. Jelenleg is fellelhetők az i. u.-i VIII. században épült Dalminszki és Szarbarabadi öntőrendszerek maradványai, amelyeket a sivatagot átszelő csatornák tervezésénél találtak meg. Ezek valaha a környék fejlett mezőgazdasági kultúrájának vízellátását biztosították. A fejlett mezőgazdaság megkövetelte a víziutak kiépítését is. A IX—X. században készült el az a hatalmas víziút-rendszer, amely a Néva—Ladoga—Vol63