Hidrológiai tájékoztató, 1970 június

Dr. Bolberitz Károly: Fémlemezből készült ivóvíztartályok és higiénés követelményeik

akkor a védőréteg alá, rendszerint ugyanolyan alap­anyagú kittet használnak, melyet késsel vagy bőrrel visznek a felületre. 7. Gyakran alkalmaznak műanyag keverékeket, ko­polimerizátumokat, sőt a védendő felületen végbemenő polimerizációt. Ez utóbbi esetben csak részlegesen, ki­sebb molekulasúlyig polimerizált alapanyagból indul­nak ki, melyet a helyszínen közvetlenül a felhasználás előtt kevernek össze a megfelelő katalizátorral, akcele­rátorral és ily módon magán a védendő felületen feje­zik be a polimerizálást. A végleges helyen képződött műanyag egy óriás molekulának tekinthető, és a szak­értők szerint a legtökéletesebb védelmet biztosítja. 8. Több helyen fólia formában alkalmazzák a mű­anyag védőréteget. Ez az alkalmazási forma kezdetben a védőgátaknál és földgátakkal körülvett tárolóknál terjedt el, de annyira bevált, hogy medencés tárolók­nál is kezdik már alkalmazni őket, elsősorban beton­medencéknél. Ennél az alkalmazási módnál a mű­anyagfóliából ki kell szabni, és ki kell alakítani a meg­felelő térbeli formát (rendszerint a helyszínen), és ezzel kell borítani a védendő felületet. A forma kialakítása során természetesen lemezdarabokat kell jól záróan egymáshoz kapcsolni, ami vagy ragasztással történik (pl. a polivinil fóliáknál), avagy melegen való össze­olvasztással, hegesztéssel (pl. a polietilén hártyák ese­tében). A hártyáknak igen nagy előnye, hogy az alap nem kíván különleges előkezelést, tisztítást, ami a leggya­koribb hibaforrása a bevonat-hártyaleválásoknak. Minthogy a kész hártyát használjuk fel, a helyszínen semmiféle folyamat nem játszódik le, amiben hiba fordulhatna elő. A kész formadarab vízzárás szem­pontjából szükség esetén előre megvizsgálható. Egyet­len hátránya, hogy bizonyos esetekben néhány év alatt elöregszik a hártya, és azt ki kell cserélni. Az örege­dést valószínűleg a hőmérsékleti behatások gyorsítják, valamint az is, hogy a felületet váltakozva hol víz, hol levegő hatása éri. Alapanyagok, segéd- és mellékanyagok A védőbevonatok létesítésére szolgáló festékek, lak­kok készítésére a legkülönbözőbb műanyagokat hasz­nálják alapanyagként. Legjobban elterjedtek és leg­inkább ajánlottak az epoxi és a polivinil csoportba tar­tozó műanyagok, de használják még ezeken kívül a fenolgyantákat, a polietilént, polisztirént, poliaminokat, poliakrilátokat és az alkid-gyantákat. Nagy kémiai el­lenállóképességükkel tűnnek ki a klórszulfonált polie­tilén és a polivinilfluorid. Hőállóság szempontjából a legjobb eredményeket a szilikonbevonatok adják. Leg­nagyobb számú és leghosszabb tapasztalatok a PVC-ről (főleg a kemény PVC-ről) és az epoxi-gyantáról állnak rendelkezésre. A bevonat tulajdonságának javítása céljából sok he­lyen műanyagok, vagy műanyag és egyéb anyag keve­rékét használják. Használnak: kumaron-indén-melamin kopolimerizátumot, epoxi+gudron, epoxi+aszfalt, epo­xi+szilikon, epoxiészter-f- száradó olaj stb. keveréke­ket. Egy közlés szerint kiugró jó védelmet biztosít a finom cinkporral kevert epoxigyanta, mely a műanyag­és a fémcink-bevonat előnyeit egyesíti. Gyakori az üveggyapot vagy üvegszövet felhasználás, szintén epo­xi-gyantával. Az anyagot vagy töltőanyagként alkal­mazzák, vagy váltogatva visznek fel a felületre epoxi és üvegszövet rétegeket. Tudatában kell lenni annak, hogy a használatra kész bevonó anyag a műanyag-alapanyagon kívül nagy szá­mú egyéb anyagot is tartalmaz, és hogy a műanyag gyártásához a nyersanyagon kívül számos más segéd­anyagot is használnak, melyek egészségi elbírálás szempontjából jelentősek lehetnek. Erre vonatkozó tá­jékoztatásként szolgál az alábbi felsorolás: 1. Polimer-katalizátorok — nátronlúg (epoxigyanták­hoz), — ammónia, hexametiléntetramin (fenoplasztok­hoz) — magnézium- vagy kalciumszulfát, -borát vagy -citrát (aminoplasztokhoz) — merkuriklorid (PVC-hez) 2 .Stabilizátorok (hő vagy fény ellen) — ólom-, kad­mium-, ón-, bárium-stearát 3. Komplex-képzők — báriumfoszfát 4. Oxidálódás ellen védő anyagok — fenol-komple­xek — merkaptán — dinfenil-tio-urea 5. Hideg behatás ellen védő anyagok — szerves réz­sók — pentaklór-fenolok 6. Lágyítók — kámfor, — trikrezilfoszfát — külön­féle ftalátok — triacetil 7. Csúsztatok — sztearátok — grafit — wolfram-szul­fid 8. Sztatikus elektromosság ellen védő anyagok — al­koholok — poliolok — ezek észterei — kvaterner am­mónia vegyületek 9. Viszkozitás szabályozók — alumíniumszappan — butillaurát 10. Oldószerek — szénhidrogének — ezek klór és. nitro származékai (metiltől butilszármazékokig) — ezek észterei — aldehidjei — ketonjai és szulfoketonjai 11. Égésgátlók — főleg trikrezilfoszfát. Fentieken kívül a műanyagok és a belőlük készült bevonóanyagok nagyobb hányadban még töltőanyago­kat (csillám, faliszt, üveggyapot stb.), színezéket és pig­menteket. is tartalmaznak. Egészségügyi követelmények Előbbiekből látható, hogy az alapanyagon kívül a fel­használásra kerülő műanyagokban milyen nagy számú más egyéb anyag is előfordul, úgyszintén az is, hogy az anyag felvitele, gyakorlati alkalmazása, a kialakított felülettel érintkező víz minősége terén milyen sokféle változat lehetséges. Érthető ezekből, hogy a víztartá­lyok belső felületén alkalmazandó műanyagokkal szemben kellő biztosítékot nyújtó egészségügyi követel­ményeket kell támasztani és az is, hogy e követelmé­nyek felállítása nem könnyű feladat. Ez szolgál magya­rázatul arra is, hogy míg a műanyagok és a felhaszná­lásukkal készült bevonatok fizikai, mechanikai tulaj­donságaival szemben elég részletesen kidolgozott köve­telmények vannak, addig az érvényben levő rendele­tekben az egészségügyi vonatkozású előírások rend­szerint csupán arra terjednek ki, hogy ólom ne oldód­jék ki a műanyagból és esetleg arra, hogy a műanyag­bevonat az oldódásnak minél jobban ellenálljon. Véleményünk szerint a víztároló tartályok belső vé­dőbevonatával szemben felállítandó közegészségügyi követelmények részben közvetettek, részben közvetle­nek. A közvetett követelmények pontosan megegyez­nek azokkal, melyeket a korrózió védelem szempontjá­ból kívánnak meg a bevonattól, hogy t. i. a bevonat teljes védelmet nyújtson a korrózió ellen, jól tapadjon a felületre, az előforduló hőmérsékletváltozásokra ne legyen érzékeny, legyen kopásálló és természetesen minden tekintetben ellenálló a tárolt víz minőségével szemben. A közvetlen közegészségügyi követelmények a követ­kezőkben foglalhatók össze: 1. A kész bevonatból lehetőleg ne történjék semmi, klasszikus laboratóriumi módszerrel mérhető kioldódás sem szervetlen, sem szerves anyagból: sem átfolyó víz­ben, sem 2—3 napig tárolt vízben, sem esetleges fenék ­rothadás esetén. 2. Ne oldódjanak ki a bevonatból olyan anyagok, melyek a víz ízét, szagát, esetleg színét károsan be­folyásolják. 3. Az esetleges kioldott anyag toxikológiai vizsgálata mérgező- és rákkeltő anyagok szempontjából 6 hónapos állatkísérletben, minden vonatkozásban negatív legyen. 4. A műanyag bevonat felülete ne kedvezzen sem baktériumok, sem más mikroszervezetek megtelepedé­sére vagy elszaporodására. Laboratóriumi vizsgálatok A közvetlen közegészségügyi követelmények labora­tóriumi vizsgálata során alapvető követelmény az, hogy ne a bevonásra szolgáló anyagokat, hanem ma­gát a kész bevonatot vizsgáljuk. Olyan mintadarabok készítendők tehát, melyekre a bevonó anyagokat pon­26

Next

/
Oldalképek
Tartalom