Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

Holényi László: A Balaton fejlesztés mai helyzete és távlati kérdései

DULANSZKY N.: (Pécsi Vízmüvek nyug. főmérnöke) szóbeli közlése, 1965. FEJÉR L. (Mecseki Szénb. Tröszt, főgeológusa) szóbeli közlése. 1965. JICINSKY J.: Die Pécser Steinkohlenbergwerke der Ersten Donau-Dampfschiffahrte-Gesellschaft 1852—1931. PÉCS. 1931. MAJORLAKI J.: A Tüskésrét jövője. PÉCSI MŰSZAKI SZEMLE, 1965/1. „Plan der Frei Stadt Fünff Kirchen gehörigen Puszta-Megyer, Pósta und Kesztler Völgy" 1777. (Pécsi AH. Levéltár.) SZABÓ P. Z.: A Pécsi-Mecsek karsztvizeinek hidrodinamikai sajátosságai. MTA DUN. TUD. INT. ÉRTEKEZÉSEK, 1960. SZILAGYI E—MAJORLAKI J.: Tüskésréti víztározó tanulmányterve, 1965. WIETORISZ R.: A pécsbányatelepi víztükör lesüllyesztése. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY, 1943. A Balaton fejlesztés mai helyzete és távlati kérdései HOLÉNYI LÁSZLÓ Balatoni Intéző Bizottság A Balaton országunk legnagyobb természeti kincse. Ezt a ma már közismert tényt elsőnek mintegy fél évszázada nagy természettudósaink, id. Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő állapították meg balatoni, sokoldalú, részletes vizsgálatokkal alátámasztott kutatómunkájuk alapján. Hogy a Balaton-fejlesztés mai helyzetéről beszélhessünk, vissza kell lapoznunk kissé a tó történeti múltjába is, ez teheti a mai helyzetet bizonyos fokig érthetőbbé. A múlt században a tavat még alig használták fürdésre, elsősorban a tó környékének gyógyfürdőit (Hévíz, Balatonfüred) látogatták, a tópart maga a meglévő községeken kívül elsősorban szőlőkkel, gyümölcsösökkel volt csak betelepítve és a Balaton mai legforgalmasabb üdülőhelyének, Siófoknak élete is csak a századforduló körül indult meg élénkebben. Igen érdekes az a kevesek által ismert tény, hogy a Balaton környéki üdülő-terület kifejlődésében döntő része volt egy vízügyi létesítménynek is: az első balatoni, déli parti vasútvonal megépítése és üzemelése azáltal vált lehetségessé, hogy a tópartot időnként elöntő, erősen változó magasságú vízállás szabályozására 1863ban elkészült a Sió zsilipje. Ezzel pedig egyúttal lehetségessé vált az addig gyakran elöntött partsávokon nyaralók és szállók építése is. A zsilip megépítésének idejét tehát joggal tekintjük a balatoni üdülő-terület születésnapjának is. Az ország figyelme akkor terelődött fokozottabban a Balatonra, amikor az első világháború utáni területváltozás következtében a tengerpart más országhoz került és lényegesen nehezebbé vált az ott való üdülés. A Balaton üdülő-élete a harmincas évek elején kezdett erősebben fejlődni, amikor — társadalmi egyesületek elszórt kezdeményezései után — végre hivatalos szervezet, a Balatoni Intéző Bizottság kezdett foglalkozni a tókörnyék fejlesztésével. Munkája elsősorban a tókörnyék szabad területeinek parcellázására és a magánerőből történő nyaraló-, penzió és kisebb szállóépítkezések szervezésére, elősegítésére terjedt ki, de többek között ő alkotta meg az első balatoni építésügyi szabályzatot és — ami bennünket, vízügyi műszaki embereket elsősorban kell. hogy érdekeljen — az ő idejében készült el a mai balatoni kikötők legnagyobb része, igen nagy költséggel, valamint az első nagyobb partvédő-mű építkezések, amelyek alapját képezték a part kulturált használatának. A megindult fejlődést a második világháború sajnálatosan megakasztotta, de utána az új társadalmi és gazdasági rendben másképp, kedvezőbben alakult a fejlődés iránya is. Az addig magánkézben lévő nagyobb nyaralók, vendéglátó létesítmények (szállók, panziók, éttermek) államosításra kerültek, nagyrészt szakszervezeti és vállalati üdülőházakká alakultak át a szervezett üdültetés bevezetése után. A nagyarányú fejlődésnek azonban műszaki hátrányai is voltak: az üdülőházak vendégeinek létszáma a réginek többszörösére emelkedett és így közműveik, konyháik túlterheltekké váltak, a közművek gyakran tönkre is mentek. A Balaton környék ekkor még alig rendelkezett központi közművekkel, de azok létesítése a Balaton táj sajátosságai (rossz, finomszemcséjű, vagy köves talaj, magas talajvízállás stb.) miatt amúgy is nagy nehézségekkel, költségekkel járt. A vízbeszerzés tehát nehézségekbe ütközött és a Balatonba elvileg nem volt szabad szennyvizeket bevezetni, márcsak a tó üdülővíz-jellege miatt sem. Ennek ellenére a tóba gyakran került — nem megfelelően tisztított állapotú — házi, sőt ipari szennyvíz is, úgy hogy a Magyar Hidrológiai Társaság már az 1950-es évek elején felemelte szavát a tó vizének fertőzése és szerves anyaggal való túltáplálása ellen. Hidrobiológusaink nyomatékosan rámutattak arra, hogy ilymódon rövidesen megszűnik a tó üdülővíz-jellege és a növényzet (hínár stb.) elszaporodásával a Balaton az elmocsarasodás állapotába kerül. Nem kis részben ennek az állásfoglalásnak is köszönhető, hogy szükségessé vált a Balaton-ügy számára újra gazdát keresni az 1947-ben helytelenül megszüntetett BIB helyett, továbbá a szocialista tervszerűségnek megfelelően tervet készíttetni a Balaton fejllesztésére. Így készült el az 1950-es évek második felében a Balaton fejlesztés regionális tervvázlata, amely világszerte az elsők között állapította meg — sokoldalú, komplex vizsgálatok alapján — egy ekkora üdülőterület rendezésének, fejlesztésének alapelveit. Ez volt az első hazai regionális terv, amely később az 1023 '1963. (IX. 21.) határozattal a Kormány által is jóváhagyásra került. A fejlesztési terv végrehajtására pedig a Kormányzat 1957-ben életre hívta az új Balatoni Intéző Bizottságot és annak hatékony működéséhez a megfelelő eszközöket is biztosította. így 1958-tól kezdve nagy lendületet vett a Balaton fejlesztési munka, amelynek vízügyi vonatkozású eredményeit az alábbi néhány jellemző adattal lehet dokumentálni. 1957-ben a Balaton környék 40 települése közül mindössze 11-ben működött központi vízmű és egyetlen egyben (Balatonföldváron) korszerű központi szennyvíztisztító telep. 1953. óta évente mintegy 2 km part86