Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Holló István: A vízvédelem időszerű kérdései

megépítendő csatornahálózat kell hogy összegyűjtse és tisztítótelepre vezesse a házi szennyvizeket. Külföldön oly sokat emlegetett harmadik tisztítási fok alkalmazásáról — a tisztított szennyvíz nitrát és foszfát tartalmának csökkentése érdekében — pedig még a Balaton környékén sem történtek komolyabb intézkedések. A házi szennyvizek tisztítása terén nemcsak beruhá­zási összegekre, hanem a szennyvíztisztító telepek épí­tésére és a hozzájuk tartozó gépi berendezések gyártá­sára specializált több építőipari vállalatra, illetve gép­gyárra lenne szükség, hogy az ezen a téren mutatkozó '^maradás valamiképpen behozható legyen. Vegyipari szennyezések Századunk második felét joggal nevezhetjük a kémia korszakának, mert a vegyitermékek soksíkú előretöré­se minden képzeletet felülmúl. Természetesen élővi­zeink minőségének védelmével kapcsolatban nemcsak a vegyipar okoz gondot, de a vegyipar termékeinek emelkedését nézzük, akkor a vegyipar termékeinek vízszennyezési kérdései igen komolyak és azokat közel sem tekinthetjük teljes mértékben megoldottnak. Néz­zünk néhány hazai számszerű példát az 1960-től 1966-ig terjedő fejlődésről: a gyomirtószerek felhasználásának növekedése 500% a rovarirtószerek növekedésének emelkedése 200% a gombaölőszerek elterjedésének emelkedése 180% a műtrágya felhasználás, a takarmánykiegészítő szerek (karbamid, hormonok, fehérjék stb.) növekedése 150—300% a szintetikus mosószerek kiskereskedelmi for­ma az 1960. évi 8000 tonnáról 1966-ra 22 000 tonnára emelkedett (ebben nemcsak a hazai gyártás, hanem az import is szerepel) a gyógyszer-felhasználás 1966-ban 3 milliárd a kozmetikai szerek felhasználása 1966-ban 0,6 milliárd liárd forintot jelentett. Ezek a statisztikai számok utalnak arra. hogy a felsorolt vegyitermékek előállítá­sa, felhasználása és esetleges gondatlan kezelése köz­ben keletkezett szennyvizek a befogadó vízfolyások minőségét milyen nagymértékben befolyásolhatják, te­hát ellenük fokozottan védekezni kell. A hazai vegyipar fejlődése 1949 és 1966 között majd­nem 900%-os volt. tehát ez a globális-szám már önma­gában bizonyítja, hogy a vegyipar fejlődésével mennyi­re növekszenek a jogos aggodalmak és gondok a befo­gadók szennyeződésével kapcsolatban. Természetesen az nem állítható, hogy a vegyipar fejlődését fékezni, vagy pl. a mezőgazdaság kémizálását (műtrágya, gyom- és rovarirtó szerek használatát stb.) be kell szüntetni, mert hiszen a vegyszerek használata révén az egyelőre még csak mintegy 25%-ban vegyileg védett mezőeazdasági terület terméshozam emelkedését is kb. 4 milliárd forintra becsülik. A mezőgazdaság teljes mértékű kémizálása mellett a termésnövekedés 7—8 milliárd forint értéknövekedést is okozhat, tehát ezek­nek a szereknek a használatáról a népgazdaság nem mondhat le. Ezzel szemben időszerű az a kérdés, hogy hogyan lehet a rendkívül sokféle vegyianyag közül azokat ki­választani, amelyek a vízfolyások, valamint közvetlen a hideg- és melegvérűek élővilágára kevésbé ártalma­sok vagy esetleg teljesen ártalmatlanok. Ebben a kér­désben komoly lépést jelent az ún. peszticid-rendelet (10) amely már tételesen felsorolja azokat a peszticide­ket, amelyeknek használata tilos és védősávok megál­lapításával igyekszik megóvni élővizeinket a bemosódó peszticid szennyeződéstől. Ennek a kérdésnek már rendkívül bő irodalma van, sőt Heidelbergben nemzet­közi konferencián is foglalkoztak ezzel a kérdéssel (11). Külföldön a detergensekböl készített mesterséges mosó- és tisztítószerek használata elterjedtebb mint hazánkban. Ennek megfelelően az először gyártott, biológiailag le nem bontható mosó- és tisztítószerek káros hatása lényegesen hamarább jelentkezett. A szennyvíztisztító telepek, a kis sebességű hajózó csa­tornák és zsiliprendszerek habtengere idejében figyel­meztette az országokat, hogy a biológiailag lebontható detergensek alkalmazására kell áttérni. Európai vi­szonylatban az első komoly adminisztratív intézkedést Nyugat-Németország hozta az ún. detergens-rendelet­tel, amelyben előírták, hogy 1964-től kezdve csak olyan detergenseket szabad szintetikus mosó- és tisztí­ban biológiailag lebonthatók (12). A Rajna és Majna folyókon végzett ellenőrző vizsgálatok e rendelet hatá­saképpen azt mutatták, hogy a befogadók detergens szennyezése a megengedhető határérték alatt van (13). Hazánkban a vegyipar felett felügyeletet gyakorló Nehézipari Minisztérium tisztában van a kérdés fon­tosságával és megindult a folyamat, amelynek ered­ményeképpen várható, hogy az elkövetkező években hazánkban is túlnyomórészt biológiailag jól lebontható mosó- és tisztítószereket gyártanak. Egyéb ipari szennyezések Nemcsak a vegyipar kötelékébe tartozó iparvállala­tok szennyvizeinek káros hatásával szemben kell vi­zeink minőségét védeni, hanem a könnyűipar, az élel­miszeripar, valamint a kohó- és gépipar kötelékébe tartozó iparvállalatok szennyvizeinek tisztítása is fel­vet számos időszerű kérdést. A könnyűipar hazai gyártelepei közül a cellulóz-, pa­pír- és farostlemez ipar oldott és rostszennyezéseivel érdemes röviden foglalkozni. A szakirodalomból átte­kinthetetlenül sok tanulmány, kísérletek és szabadal­mak ismerhetők meg, de kérdéses, hogy ezek közül ha­zai viszonylatban melyik technológia alkalmazható minden további nélkül. Vitathatatlanul a rostvissza­nyerés elsőrendű fontosságú, mert a befogadóba került rostok a halak kopoltyúira lerakódva halpusztulást idézhetnek elő. Ezenkívül a rostok visszanyerése nyersanyag megtakarítás szempontjából is fontos. Kü­lönböző szűrők (dobszűrők, vakuumszűrők), ülepítők, flotációs eljárások jöhetnek rostvisszanyerés szem­pontjából figyelembe. Az oldott szennyezések visszatartása, a nem regene­rálással dolgozó eljárások során keletkező szenny víz­lúgok 100%-os gazdaságos eltávolítása több ezerre te­hető idevágó szabadalmi eljárás ellenére sem tekint­hető megoldottnak. Svédországban, Csehszlovákiában a betöményített lúgot utak portalanítására, illetve meg­kötésére használják. A textilipar időszerű kérdései a rostfeltárás és a tex­tilkikészítés technológiájának vonalán jelentkeznek. Hazánkban a kender és len növények rostfeltárása áz­tatással kezdődik és ennek az áztatóvíznek a szennye­zése a befogadók szempontjából igen kellemetlen. Tex­tilgyáraink nagyobb része kikészítő jellegű és a fehérí­téssel valamint színezéssel foglalkozó üzemek szenny­vizeinek tisztítása csak részben tekinthető megoldott­nak. A gyapjú és gyapjútípusú anyagok kikészítésekor a gyapjúzsír a vízben oldható szerves és szervetlen anyagok, valamint az oldhatatlan tapadó anyagok szennyezése, illetve ezeknek a szennyezéseknek az ár­talmatlanná tétele okoz gondot. Az egyre fejlődő mű­rostipar (viscosa, danulon stb.) technológiai eljárásai során újabb szennyeződések ártalmatlanná tételét kell megoldani. A bőripar gyártástechnológiájának egyes fázisai mint az áztatás, meszezés, cserzés, valamint a végleges kikészítés egyformán nehezen tisztítható szennyvizeket produkál és az eddigi hazai tapasztalatok szerint bi­zonyos előtisztítás után a fekáliás szennyvizekkel ke­vert biológiai tisztítási mód tekinthető még a leghasz­nálhatóbbnak. Az élelmiszeripar részéről a legtöbb szennyvizet a cukoripar termeli. A hazai cukorgyárakból az idény alatt kibocsátott össz-szennyvízmennyiség 170 000 m 3/nap-ra becsülhető. Ez a nagy szennyvízmennyi­ség nem teljes mértékben káros jellegű, részben visz­szaforgatható, de a cukorgyáraknak törekedni kell olyan gyártási technológia bevezetésére, amely a friss­vízmennyiséget és ezáltal a keletkező szennyvízmeny­nyiséget is csökkenti. A cukoripari szennyvizek szapo­102

Next

/
Oldalképek
Tartalom