Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Almássy Bálint-Dr. Scheuer Gyula: A Kács-sályi források vízföldtani viszonyai

tül lehetne a vizet elszállítani vagy közvetlenül a felhasználási helyen kitermelni. A másik nagy vízfogyasztó a Mátra vidéki Erőmű. Vízszükségletének nagy részét szintén a Zagyvából fedezi, s csak időszakosan — vízhiány esetén — kapcsolja be a néhány évvel ezelőtt megépített három kútcsoport (9 db kúttal) még működő kútjait. Vízellátásában jelenleg fennakadás nincs. A terület legdélibb részén a Hatvanban működő Cukor- és Konzervgyár ivó- és ipari vizének biztosítása az utóbbi években éppen a fejlesztéssel kapcsolatban újabb feladatok megoldását igényelte. A Cukorgyár ipari vízszükségletének fedezésére az elmúlt évben a Népkert területén 10 db 13—15 m mélységű csőkút létesült, ezek egyenként mintegy 1000 l/p vízmennyiséget adtak. E kutakat csak 1964-ben kapcsolták be. A Konzervgyár vízigénye talán a legnagyobb, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. A fejlesztés során 10 db — a cukorgyárihoz hasonlóan — 15—20 m mélységű kút létesült az ipari vízigény kielégítésére, s ezek a gyár K-i és Ny-i oldalán kerültek megépítésre. Ezen a területen is hasonló kedvező vízföldtani adottságokra lehetett számítani, mint a tőle É-ra lévő Népkert területén. Igen nagy gondot okoz azonban itt az ivóvíz minőségű víz biztosítása annak ellenére, hogy 20—120 m között számos kedvező vízszolgáltató réteg fejlődött ki, és meg is csapolták a gyár területén. A gyár az egymásrahatás ve zélye miatt már újabb kutak telepítésére nem alkalmas, ezért a vízbeszerzés helyét délebbre kellett áthelyezni. Az új terület felhasználása annál is inkább kívánatos, mert lehetséges, hogy azonos réteg megcsapolásakor megfelelő távolság biztosítható a kutak között, s így az egymásrahatás veszélye kizárható. Összefoglalás Részletes vizsgálatainkból kiderült, hogy nagymenynyiségű víz kinyerésére a Zagyvavölgynek különösen a K-i oldalán, illetve a Hatvannál kiszélesedett területén, elsősorban a negyedkori durvaszemcséjű üledékek alkalmasak. A 20 m-en belüli kavicsból kitermelt vizet, néhány kisebb területtől eltekintve (Szurdokpüspöki) elsősorban ipari célra lehet használni, de nagy keménysége és néhol szulfáttartalma miatt csak korlátozott mértékben. A negyedkori homokos, kavicsos rétegek Hatvan területén kivastagodnak, és ezek mélyebb szintjei már jó minőségű vizet adnak. A felsőpannóniai rétegek vízadóképessége jóval gyengébb, mint a negyedkoriaké. A rendelkezésünkre álló hiányos vízkémiai adatok miatt pontosan még nem dönthető el, hogy mennyiben felelnek meg a „jó ivóvíz" követelményeinek. Ennek érdekében ajánlatos lenne a Mátravidéki Erőmű meglévő kútjaiban a megnyitott rétegvizek részletes vegyelemzése. Miután hasonló kifej lődésűnek tételezzük fel a felsőpannóniai összletet Hatvan területén is, ezért az ivóvízellátás további megjavítása érdekében az elért vizsgálati eredménytől függően, a város területén is esetleg javasolható lenne nagyobb mélységű artézi kutak létesítése, s így a felsőbb rétegek túlterheltsége enyhülne (1. táblásat). Az ivóvízellátás megjavítása érdekében, ugyanakkor a pannóniai rétegek részletes vizsgálatára Pásztó és Apc között 100—150 m mélységű kutatófúrást javasolázat). A miocénkori vulkáni és üledékes képződmények vízbeszerzésre általában nem alkalmasak, feltárásuk így a későbbiekben sem gazdaságos. Kivételt képeznek azok a — felszínen alig észlelhető — miocénkori rétegeket érintett szerkezeti vonalak, amelyek a mélyből nagyobb vízmennyiséget tudnak a felszínre vezetni. Az ilyen vizek főleg a nagy hőmérséklet és kloridtartalom miatt közfogyasztásra nem, de fürdők vízellátására alkalmasak lehetnek. Ha a vizsgált terület több helyén is felmerülne a melegvízigény, akkor a szerkezeti vonalak kinyomozására földtani és geofizikai vizsgálatok szükségesek. Előreláthatólag azonban a 'Eásztóhoz hasonló nem nagy mélységből való víznyeresre csak Jobbágyi vonaláig remélhető, mivel ettől D-re már jóval nagyobb vastagságú miocénkori üledékes, illetve Petőfibánya környékén andezitösszlet várható. A petőfibányai kutatófúrás ugyan igen nagy vastagságú vulkánátot harántolt, amely vízföldtani szempontból meddő lett, mégis a völgy középső része vagy Hatvan felé reményteljes lehet egy kb. 200 m mély hévíz feltáró fúrás. A néhány részletes, de általában hiányos vízkémiai adatok szerint a miocén, pliocén, valamint a negyedkori rétegvizek kivétel nélkül agresszívek. Az artézi kutak élettartamának növelése és a vastartalom csökkentése érdekében feltétlenül korrózió elleni védelem (műanyag béléscsövezés) szükséges (2. táblázat). A" Kács—Sályi források vízföldtani viszonyai ALMÄSSY BÄLINT

—DR. SCHEUER GYULA ÉM. Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat I. A vizsgálatok célja és feladatai A Bükk hegység D-i részén a triász és idősebb harmadidőszaki mészkövekből számos nagyvízhozamú forrás fakad. E források egyrésze olyan helyen tör a felszínre, amelyek környékén nincs emberi település, illetve, ha van, akkor ezek vízszükséglete messze elmarad a források szolgáltatta vízmennyiségtől. Ezzel szemben a hegységtől távolabb számos község éppen a kedvezőtlen vízföldtani viszonyok miatt nem rendelkezik megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízzel és ez helyileg, az adottságokból eredően nem is szerezhető be. Ezért került előtérbe az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság helyes kezdeményezése alapján az az elgondolás, hogy a Bükk hegység D-i részén fakadó, jelenleg alig hasznosított Kácsi—Sályi források vizét az ún. Délborsodi regionális vízműrendszer kiépítésével gazdaságosan felhasználják. A regionális vízműrendszerben a következő községeket vették figyelembe: Latorút, Sály, Kács, Tiboldaróc, Bükkábrány, Mezőnyárád, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőkövesd, Szentistván. Az említett települések együttes távlati vízszükséglete 9400 m

3/nap. A regionális vízmű alapját képező Kács—Sályi forrásoknál a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács megbízása alapján a vízföldtani adatok pontos megismerése céljából kutatófúrásokat, hidrológiai vizsgálatokat, folyamatos és rendszeres vízhozamméréseket és egyéb kutatási munkálatokat végeztünk. E kutatások főfeladata volt, hogy meghatározzuk a források foglalásának és a vízkivételnek legkedvezőbb formáját, a mindenkor rendelkezésre álló víz mennyiségét, amellyel a tervezés folyamán számolhatunk. 72