Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Benedek Pál: Beszámoló a III. Nemzetközi Vízszennyezésvédelmi Konferenciáról

sával átfolyási görbéket határoznak meg, amelyekből a hidraulikai viszonyokat jellemző mutatókat vezetnek le. Az átfolyási görbék elméletén alapuló módszer rendkívül jelentős a gyakorlatban, mivel segítségével olyan jellemző paraméterek állapíthatók meg, mint a holtterek, lassú átfolyású terek nagysága stb. Bizonyos feltételek biztosítása esetén, ily módon a reakciórendtől függően meghatározható a műtárgyban lejátszódó konverzió is. Az ülepítők is értelmezhetők vegyipari reaktorok gyanánt és az ülepedési sebesség is analóg kapcsolatba hozható a kémiai reakciók sebességével. Ezen az alapon lehetővé válik az ülepítési folyamatok hatásosságának, hatásfokának jellemzése. A másik, zömében hidraulikus vonatkozású előadást „A levegőztetés szerepe az eleveniszapos eljárásban" címmel Zahradka (CSSZK) tartotta meg. Gondolatmenetének lényegét az alábbiakban foglaljuk össze. Gazdaságossági okokból célszerű a biológiai tisztítás megkívánt fokát a lehetséges legkisebb tartálytérfogattal biztosítani. A tisztítási hatás — közvetlenül vagy közvetetten — az aerob mikroorganizmusok metabolizmusának eredménye. Ennélfogva a levegőztető tartály hatékonyságának növelésére fordított igyekezet sikere attól függ, hogy mennyire sikerül a mikroorganizmusok metabolizmusának optimális feltételeit biztosítani. Rendszerint adott a szennyvíz minősége, töménysége, és gazdaságossági okokból ezt a tényezőt csak akkor szabályozzák, ha ez lehetséges. Van azonban két másik tényező, amely a tisztítás hatásfokát nagymértékben befolyásolhatja: a tartályban levő minroorganizmusok töménysége és a levegőztetés. Utóbbi folyamatos oxigénadagoló és keverő tényezőként működik. Mindkét tényezőt energiaellátással szabályozhatjuk. Az előadó véleménye szerint a nagyfokú turbulencia nemcsak a lebontási folyamatot segíti elő, amely mindenképpen nagy fontosságú, hanem az iszapban levő szálképződés kialakulását is mechanikusan megakadályozza. A szerző a turbulenciaviszonyoknak rendkívül nagy szerepet tulajdonít. Megállapítja — ami egyébként Pasveer munkájából is ismeretes —, hogy a levegőztető medencékben lehetőség szerint kisméretű pelyheket kell létrehozni, amelyek még jó ülepedőképességgel rendelkeznek. A kis pelyhek kialakulását a turbulencia — mint egyik fő tényező — segíti elő, ugyanakkor túlságosan erős turbulenciát nem szabad létrehozni, már csak gazdaságossági szempontokból sem. Más szavakkal a folyamat mechanikai tényezőjét egyensúlyba kell hozni a BOI

5 terheléssel és a megkívánt tisztítási hatásfokkal. Ezeket a tényezőket egyidejűleg kísérletileg kell meghatározni. Zahradka előadásával kapcsolatban viszonylag sok ellenvélemény alakult ki. A hozzászólók túlzottnak tartják a mechanikai, turbulenciaviszonyok ilyen irányú és méretű számításbavételét. Rincke hangsúlyozza, hogy a szakirodalomban található, és az előadó által ismertetett mérési adatok között levő eltérések alapja a különböző mérési és feldolgozási módszerekben is kereshető. Hangsúlyozza, hogy különösen a különböző méretű rendszerekben lejátszódó folyamatok nem értékelhetők a hasonlósági-elmélet alkalmazása nélkül. Eleveniszapos biológiai tisztítás A szennyvíztisztítási szekció egyik központi kérdése az eleveniszap aktívanyag tartalmának meghatározása volt. W. Bucksteeg (NSZK) „Iszapaktivitásmérés — egy lehetőség az eleveniszapos eljárással működő telepek üzemének ellenőrzésére" című előadásában ismertette azokat a kísérleteit, amelyek során az eleveniszap összaktivitását kísérelte meg trifeniltetrazoliumkloriddal (TTC) meghatározni. Az eleveniszapban élő baktériumok dehidrogenáz enzimjeinek hatására a szennyvíz szervesanyagai lebomlanak. TTC jelenlétében a lebomló anyag hidrogénje vörösszínű formazán képződéséhez vezet. A vörös festék képződési sebessége arányos lesz a lebontási folyamat sebességével, az iszap aktivitásával. A vörös festék kioldható az iszapból, és fotóméterrel meghatározható. Az eljárás gyakorlati kipróbálására Bucksteeg igen nagy számú mérést végzett. Ehhez az előadáshoz magyar részről dr. Farkas Péter részéről hangzott el program szerinti hozzászólás, melynek során Farkas azt bizonyította, hogy TTC-vel az eleveniszap aktivitásán kívül az aktív anyag menynyiségét is meg lehet határozni. Hangsúlyozta, hogy ezenkívül még egész sor más alkalmazása is van ennek a vegyületnek szennyvízvizsgálatoknál. Hozzászólását színes mikroszkópi felvételekkel illusztrálta. A vitában részt vevő Lehnard (Délafrikai Unió) a TTC-s eljárás alkalmazására egységes metodikai előírás kidolgozását javasolta, Tench (Egyesült Királyság) pedig az eleveniszap aktívanyag tartalom meghatározásának fontosságát emelte ki a gyakorlati szennyvíztechnológia terén. A vita során a következő tanulság szűrődött le: a) Az eleveniszap terhelését vagy aktivitás mérés, vagy az aktív anyag mennyiségének ismerete alapján kell beállítani. Az első esetben a lebontási reakció sebességét, a második esetben a „katalizátor" mennyiségét mérjük. b) Az aktivitás mérése vagy TTC-vel vagy respirométerrel történhet. Az aktívanyag baktériumtömeg mérésére — egységes metodika kidolgozása esetén — a TTC látszik legalkalmasabbnak. Kehr (NSZK) „Aerob iszapstabilizáció a szennyvíztisztító telepeken" című előadása hazai vonatkozásai miatt is érdeklődésre tarthat számot. Kehr előadásában több helyen hivatkozott a hasonló témakörben közreadott VITUKI eredményekre, de egyben a hasonló tárgyú VITUKI témajelentés megállapításainak helyességét is alátámasztják Kehr kutatásai és gyakorlati eredményei. Az előadás első része röviden jellemezte az anaerob és az aerob iszaplebontás közötti különbséget. Hangsúlyozta, hogy az aerob módon kezelt iszap jellemzői, vagy maga a lebontás folyamatának jellemzése még nem eléggé tisztázottak, mert azok a paraméterek, amelyek az anaerob iszaplebontásnál bevezetésre kerültek, itt automatikusan nem használhatók. Javasolta a légzésintenzitás és a TTC aktivitásmérés bevezetését, amely teljesen egyezik a VITUKI törekvéseivel. Felszíni vizek öntisztító képessége A felszíni víz minőségi problémáit tárgyaló szekcióban Böhnke (NSZK) „Üj módszer a felszíni vizek oxigénviszonyainak számítására" címmel tartott előadást. Táblázatos módszert mutatott be az oldott oxigén viszonyok jellemzésére olyan folyószakaszokon, ahol nagyobb számú szennyvízbevezetés történik. Kiindulási egyenletében két szennyvízbevezetés között az oldott oxigén váltqzását lineárisnak tételezte fel. Az alapegyenlet felírásánál a diffúziós oxigénfelvételt és a BOlj lebomlás folyamatát elsőrendű reakciómodellel jellemezte. Az eddigi általánosan alkalmazott módszernek megfelelően elhanyagolta a fenékiszap, illetve a fotószintézis hatását. A kiindulási egyenlet birtokában vizsgálta a BOI

5-tel mérhető terhelhetőség alakulását. Részletesen vizsgálta a szél hatását az oldott oxigén felvételénél. Megállapította, hogy rövid ideig tartó teljes szélcsend — különösen állóvizeknél, illetve duzzasztott folyószakaszoknál — a diffúziós oxigénfelvételt 95%kal csökkentheti. Ennek következménye már több alkalommal — egyéb okkal nem magyarázható — halpusztulásban jelentkezett. Külön vizsgálta az előadás a BOI

5-tel történő terhelhetőségi viszonyokat duzzasztott, illetve duzzasztás nélküli folyószakaszokon. Ismertette a kis síkvidéki vízfolyások esetére az oxigénfelvételi állandó általa meghatározott értékeit. Megállapította, hogy ilyen jellegű vízfolyásoknál ez független a vízsebességtől. Az előadást követő vitában hozzászóló Churcill (USA) hangsúlyozta, hogy az oxigénvonal jellemzésére bemutatott táblázatos módszer, alapjaiban nem tekinthető újnak és hogy az ugyanazokat az elvi hiányosságokat tükrözi, mint az oxigénvonal-elmélet eddigi próbálko6 Hidrológia 81