Hidrológiai tájékoztató, 1967
2. szám, november - Dr. Szekrényi Béla-dr. Szabó László-Sümegi István: A mechanikai talajjavítás őrségi módszere
meredek további gyenge esésű részre bontható (9. ábra II-). A két szakasz között rendszerint éles határ van. Kialakulása kétségtelenül szerkezeti sajátosságokhoz kötött. Ezek a völgyek általában erősen emelkedő hegységrészen erednek, később vagy széles szerkezeti vonalon, vagy éppen medence jellegű területeken haladnak. Ebbe a típusba tartozik a vízrendszer legtöbb völgye: a feldolgozottak közül a Möll, Gurk, Mürz. A görbe kettős jellegénél fogva a hidrológiai viselkedés is kettős. A kezdeti meredek szakasz hirtelen., heves árhullámai az alsóbb, kisesésű szakaszon összetorkolódnak, és általában az árhullám levonulása meglassul. A harmadik típus nagyszerkezeti vonalakon, illetve árkokban alakul ki (Gail, La van t). Ezek a völgyek hágók térségében erednek, így hiányzik a kezdeti igen meredek szakasz. Mivel nagyszerkezeti vonalakon, illetve széles árkokban alakulnak ki, a szerkezeti vonalak lépcsőket kialakító hatása igen kicsiny, szinte nem is található meg. Ennélfogva esésük kiegyenlített (9. ábra III.). A kicsiny mederesés csökkent sebességű árhullámlevonulást eredményez. Ezekben az esetekben igen gyakori a meanderezés is, ami a meder esését tovább csökkenti, ami további árhullámlevonulási idő hosszabbodást jelent. Ezekben a vízgyűjtőkben tehát a főmeder esése határozottan negatív hatással van a vízgyűjtő kiürülésére, mivel azt késlelteti. A negyedik esésgörbe típus közelíti meg legjobban a szabályos parabolikus görbét (9. ábra IV.). E típus kialakulásának is elsősorban szerkezeti, illetve földtani okai vannak. Ez csak ott alakul ki, ahol közel egynemű a kőzet, melybe a völgy bevésődik. Ilyen feltételek leginkább az Alpok DK-i elővidékén vannak (Kainach), ahol a paleozóos maghoz miocén-pliocén laza limnikus, folyóvízi eredetű üledékek települnek. Bár ezek kifejlődése igen változatos lehet (homok, kavics, agyag, és ezek számos keveréke) egyben azonban egységesek és ez a keménység. A víz által könnyen pusztíthatok, az erózió igen gyorsan dolgozik bennük. Ezekben a vízterületekben is van fiatal kéregmozgás, de az egyrészt nem olyan nagyarányú, mint a magashegységi felszíneken, másrészt a kialakult szerkezeti lépcsőt a laza kőzetben működő erózió viszonylag hamar eltünteti. Később lépcsők az esésgörbében azonban most is találhatók, de ezek koránt sem olyan jellemzői, mint a magashegységi völgyeknek. Hidrológiai sajátosság tekintetében a megelőző típus jegyeivel lehet azonosítani. IRODALOM CHOLNOKY J.: A földfelszín formáinak Ismerete. Egyetemi Nyomda, Bp. HERITSCH F.—KÜHN o.: Die Südalpen. = F. X. Schaffer: Geologie von Österreich — Wien 1951. 525—963. KADAR L.: AZ eróziós folyamatok dialektikája. = FÖLDR. KÖZL. II/LXVNI. évf. 1954. 2. sz. LOVÁSZ GY.: Geomorfológiai tanulmányok a Dráva-völgyben. = MTA. DTI. „Értekezések 1963". Bp. 1964. Akad. Kiad. 67—114. LOVÁSZ GY.: A Dráva—Mura vízrendszer vizföldrajza, különös tekintettel a vizjárási és lefolyási viszonyokra. (Kandidátusi ért.) Pécs, 1966. (Kézirat). SCHICK E.: Armentesitések. = A magyar vízimunkálatok története 1867—1927. Bp. 1929. Stádium Sajtóváll. R. T. 4—59. A mechanikai talajjavítás őrségi módszere DR. SZEKRÉNYI BÉLAI—DR. SZABÓ LÄSZLÖ2—SÜMEGI ISTVANi 1 Keszthelyi Agrártudományi Főiskola; 2 ÉKME, Vízgazdálkodási Tanszék Az ország nyugati szélén, az osztrák és jugoszláv határ közelében, elsősorban az Örségben — mintegy 240 ezer hektárnyi területen — pangóvizes (pseudoglejes) és agyagbemosódásos, barna erdőtalajok az uralkodók. Ez a kötött, rossz vízgazdálkodású, nehezen megmunkálható talaj sok nehézséget jelent a mezőgazdasági termelésben. A kérdés súlyosságát fokozza, hogy a táj csapadékban rendkívül gazdag. A 800—1300 mm-es évi csapadék ellenére olykor aszálykárok is előfordulnak, mert az eső és hólé nem képes a talaj mélyebb rétegeibe beszivárogni, hanem zömmel haszontalanul távozik a területről. A víz kártétele két irányban jelentkezik: egyrészt a lejtő oldalakon összegyülekező víz eróziós pusztításaival zavarja a mezőgazdasági munkákat, másrészt a sík, vagy kis esésű területeken felszíni vízállások, nagykiterjedésű pangóvizes foltok keletkeznek. Ez utóbbiak a terület mezőgazdasági hasznosítását nemcsak nehezítik, hanem olykor meg is akadályozzák. Különösen súlyos a helyzet a táj azon területein, ahol a felszín esése 4%-nál kisebb. Ilyen helyeken a fenti kártételek a hó-olvadáskor és a csapadékos időszakokban gyakran hónapokra meghiúsítják a terület mezőgazdasági művelését és okszerű használatát. (1. kép). Ezen a tájon a régi kisparaszti gazdaságokban a talajművelésnek egy sajátos formája, az úgynevezett bakhátas-művelés (2. kép) alakult ki. Ez az eljárás — mely keskeny fogások, váltakozó szét- és össze-szántások segítségével olyan mikrodomborzatot alakított ki, mely a pangó vízállások ellen némi védelmet nyújtott — a Dunántúl nyugati megyéiben általánosan elterjedt. A bakhátas művelési mód a kisparaszti keretek között megoldást jelentett ugyan, de nagymértékben hozzájárult e tájat jellemző kis terméseredményekhez (3) és a paraszti rétegek elszegényedéséhez. 1. kép. Felszíni vízállások hóolvadás után (1967. II. 24-én) Resznek határában A mezőgazdaság szocializálása, a termelőszövetkezeti gazdaságok létrehozása nyomán ezen területek vízgazdálkodási helyzete sok esetben még súlyosabbá vált. A táblás gépi művelés érdekében a vízelvezető barázdákat és bakhátakat megszüntették és így a kis lejtésű táblák felszínén tartósan pangó vízállások keletkeztek (3. kép). A vizsgált erdőtalajok szerkezeti állapota rossz. A feszültségmentes hézagtér, mely a gravitációs víz mozgását szabályozza a talajban, mindössze 1—3°/ 0-os mennyiségű. Következésképpen rendkívül kicsi a talaj természetes állapotú víznyelő, vízáteresztő képessége 47
