Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Szekrényi Béla-dr. Szabó László-Sümegi István: A mechanikai talajjavítás őrségi módszere

is (5). Az ásványos összetételnek és az iszapfrakció nagy mennyiségének megfelelően a talaj szétiszapolódásra, duzzadásra hajlamos. A vízálló talajmorzsák mennyisége igen kevés. 2. kép. Bakhátas talajművelés 3. kép. Táblás rónaszántás után gyakori a pangó vízállás A különleges körülményeknek megfelelően olyan meliorációs eljárást kellett kidolgozni, amely az eróziós pusztítás csökkentése, a talaj hasznos vízkészletének növelése mellett a területet a pangó vízállásoktól is mentesíti, a talaj vízháztartását javítja. A talajjavítás módszerének és tervezési irányelveinek kialakításában nagy segítségünkre volt, hogy Ausztria hasonló adottságú tájain a meliorációs kérdések megoldása érdekében az osztrák vízügyi és földművelésügyi hatóságok a második világháború után Petzenkirchenben egy kutató intézetet hoztak létre (2). Ezzel az intézettel már évek óta szoros kapcsolatot tartunk fenn, és így eredményeinket az őrségi meliorációs munkáknál is kipróbálhattuk. A táj termőképességének növelését célzó komplex meliorációs eljárást, az osztrák tapasztalatok felhasználásával Bélák alakította ki és alkalmazta először. (Az eljárás általános vízrendezésből, metszésből, fokozott szerves trágyázásból, mélylazításból és vakonddrénezésből áll.) A módszert talajfizikai vizsgálatok alapján talajvédelmi szempontból Szekrényi módosította (6, 7, 8). A következőkben azokat a vizsgálatokat kívánjuk röviden ismertetni, melyeket e vonatkozásban végeztünk, s amelyek végeredményben az úgynevezett „őrségi módszer" kialakulásához vezettek. E tájon az egyszerű vízrendezés nem nyújt megnyugtató eredményt, mert a felszíni víz teljes elvezetése — éppen a talaj víznyelő-víztároló képességének csekély volta következtében — csak fokozza a mezőgazdasági károkat. A víznyelő képesség növelése érdekében a talajt 50 cm mélységig fel kell lazítanunk. A mélylazítással utat nyitottunk a gyakorlatilag vízzáró talajban, hogy a csapadék és a hólé a talaj mélyebb rétegeibe is beszivároghasson. (Megjegyezzük, hogy a talaj szerkezetének javítását, víznyelő- víztároló képességének átmeneti javítását mélyszántással, mélyforgatással is biztosíthatnánk. Ezzel azonban olyan sok biológiailag inaktív, káros, redukciós folyamatok között képződött glejes réteg kerülne a feltalajba, hogy az általában terméscsökkenésre vezetne.) összehasonlító vizsgálatokat végeztünk, melyek azt mutatták, hogy a talaj víznyelő képessége az eredeti állapotban 10~

5 nagyságrendű, míg a mélylazított talajszelvényben 10—

4 — 10—

3 cm/s (5). Tapasztaltuk azt is, hogy a talaj feszültségmentes hézagterét mintegy 8—15°/

0-ra, vízbefogadó képességét pedig — közvetlenül a mélylazítást követő hónapokban — mintegy 250—300 mm-re tudtuk emelni. A fentiekből következik, és azt kísérleti és tapasztalati adatok is alátámasztják, hogy az önálló mélylazítás alkalmazása mindazon helyen célravezető, ahol a lazított szint alatt vízáteresztő altalaj van, vagy a domborzati viszonyok nyújtanak lehetőséget a feleslegben jelentkező gravitációs víz gyors elvezetésére. A gravitációs pórusokban megrekedt víz különböző káros folyamatokhoz a redukció előre töréséhez, a talaj szerkezetének romlásához, a talajmorzsák szétázásához stb. vezet, ami sem talajtani, sem növénytermesztési szempontból nem kívánatos (4). Az előzőekben utaltunk arra, hogy a talaj feszültségmentes hézagaiban levő víz kellő ütemű elvezetése biztosított, ha az altalaj vízáteresztő. Vízzáró talaj esetén is biztosítva van ez akkor, ha a lejtő oldalakon a mélylazítást nem szintvonalasan, hanem rézsútosan 3—4 %-os eséssel végezzük. Ilyenkor mélylazítóval kiváltott összefüggő pórusrendszeren keresztül a víz lassan a völgy irányába szivárog le, anélkül azonban, hogy ott eróziós kárt okozna (7). Ebben az esetben — 4%-nóí nagyobb terepesésnél — a mélylazítást önállóan, vakonddrénezés nélkül végezhetjük. A 0—4%-os lejtőtartomány és vízzáró altalaj esetén — márpedig a vizsgált területen általában ilyen altalaj található — az önálló mélylazítás nem nyújt biztonságos megoldást. Ilyen esetben a beszivárgó víz a talaj szelvényből sem oldalirányban, sem lefelé nem tud eltávozni. A fellazított szelvény alján jelentkező pangó víz elvezetésére drénezést kell alkalmazni. A szivárgási vizsgálatok, melyeket a drénezéssel kapcsolatban végeztünk, azt mutatták, hogy eltérően a többi ásványi talajoktól, a drének mélyebben való elhelyezésével sem a leszívó hatást, sem a leszívás távolságát nem lehet fokozni. A vízmozgás áramvonalai a talajfelszínnel párhuzamosan, a fellazított kultúrrétegben haladnak. Ezért — amint azt az osztrák tapasztalatok is igazolják — a drénjáratokat a felszín közelében, sűrűn kell elhelyezni. Azt tapasztaltuk, hogy a drénjáratok 2—3 méterenkénti elhelyezése adta a legkedvezőbb terméseredményt és nyújtotta a legnagyobb termelés biztonságot. A fentiek figyelembevételével alakult ki e táj sík, illetőleg kisesésű területein egy olyan meliorációs rendszer, amelyet tekintve, hogy az Őrség területén alkalmaztunk először „őrségi módszernek" nevezhetünk. A mechanikai talajjavítás irányelveit az alábbiakban foglaljuk össze: 1. A talaj víznyelő, vízáteresztő képességének növelése érdekében mélylazítást kell végrehajtani. Ezt a 4%-nál nagyobb esésű területeken önállóan is alkalmazhatjuk. Az őrségi módszer keretében (0—4%-os lejtőkategóriában) általában 70 cm-es sortávolsággal 50 cm mélységű mélylazítást végzünk. 2. Az őrségi módszer alkalmazásakor a mélylazítás alján összegyülekező gravitációs víz elvezetésére — gazdaságossági és egyéb okok figyelembevételével — 2,5—3,0 méteres sortávolsággal, 70 cm mélységben vakonddrénezést végzünk. Mint az 1. és a 2. ábra is mutatja, a vakonddrén járatoknak a mélylazítás irányát mindenkor metszenie kell, mert a két művelet párhuzamos irányú végzése esetén a talaj mélyebb rétegeiben a mélylazítással létrehozott zavartalan talajú felszín alatti földprizmák megakadályozzák, hogy a 48