Hidrológiai tájékoztató, 1967
1. szám, május - Dr. Vendl Aladár: A források védelméről
vést bizonyos mértékig ma is helyesnek tartom. Meg kell itt jegyeznem a következőket: Üjabban a bakonyi bauxitbányászat a felszínhez közeleső nyersanyag kitermelése után áttért a karsztvíztükör alatt rejtőzködő bauxittestek lefejtésére. Természetesen ez nagy mennyiségű víz állandó leszivatytyúzásával jár együtt, mely a karsztvíz állandó szintjét süllyeszti. A karsztvíz helyzetét ezen a területen ma már számos karsztvízszín észlelő kútban figyelik. A Bakonynak attól a részétől, ahol a bauxitbányászat folyik, vagy jövőben bányászkodás várható, tehát eltekinthetünk. Csak azt a részét, ahol ilyen nincs, vagy nem várható, továbbá a Vértes, Gerecse, Pilis és a Budai hegységeket, s ezektől függetlenül a távoleső Bükk hegységet vehetjük a karsztvíz — hévíz — gyógyvízvédelem nézőpontjából vizsgálat alá. Mind az öt hegység előterében, a harmadidőszaki vízhatlan képződményekkel elfedve ott fekszenek kisebbnagyobb mélységben az említett mészkő-dolomit hegységek lesüllyedt részletei, amelyek karsztvizet vagy hévizet tartalmazhatnak. Ezeknek a hegyeknek a letöréséhez elég közel számos hévforrás külszínre jutása amúgy is figyelmeztet erre (Dunaalmás, Tata: Fényes forrás, Sárisáp, Budapest környékének számos hévforrása és hévizű artézi kútja. Diósgyőr és Miskolctapolca, Kácsfürdő stb.). Ügyelni kell tehát geológusainknak és hidrológusainknak, hogy a szóban levő előterek karsztvizét, amely a nagy mélységben már hévizekké melegedik, s így gyógyvizekké nemesülhetnek, indokolatlanul meg ne furassuk, s vizüket oktalanul el ne pazaroljuk. Van már néhány figyelmeztető adatunk erre vonatkozólag. A Tata várostól Ny-ra „Fényes forrás" vize az utóbbi időben lényegesen (az eredeti 60 m 3/p-ről 6 m 3/p-re) leapadt. Ennek okául a kb. 13 km-re fekvő tatabányai XV/b. aknában történt nagyobbszabású karsztvízbetörést említették. Mélyebb térszínen fúrt kút lecsökkentheti, vagy meg is szüntetheti a magasabb térszínen természetes úton a külszínre törő karsztvíz vízhozamát. Ennek tanulságos példáját ismerjük a közelmúltból a miskolci fövenyfürdő területén melegvíz nyerése céljából lemélyített fúrás esetéből. Kétségtelen, hogy a hasadékos, üreges triász mészkő a fiatal harmadidőszaki rétegcsoport takarója alatt Miskolc térsége alá is áthúzódik, sőt nyilván még tovább, kelet felé is tovább terjed a Bükk hegység mészkőtömege felől. Ebben a felszín alatt fekvő mészkőben pedig bizonyos, hogy összefüggő, szélesebb meleg karsztvízzel kitöltött járatok, üregek húzódnak végig. A mélyebb térszínen megütött karsztvíz felszökése és kifolyása tehát megszüntette a karsztvíz magasabb ponton, természetes hasadék mentén való felszállását. Mivel itt, Miskolc városa részéről fontos érdekek forogtak kockán (a vízvezeték s a tapolcai fürdők) a fövenyfürdő területén létesített fúrás vízkifolyását a minimumra kellett csökkenteni, mire a miskolctapolcai melegvizű források vízszolgáltatása megint helyreállt. A budapesti hévforrások esete vízföldtani nézőpontból egészen különleges. Itt a Budai hegység hatalmas törések és melléktörések mentén szakad le a kelet felé eső előtere felé. A nagy törési síkok mentén nagy mélységből törnek fel a vizek, amelyek nemcsak egyszerű hévizek, hanem már gyógyvizeknek minősíthetők. A hatalmas tömegű nagyértékű gyógyvizek megvédésének gondolata már az 1890-es években felmerült, s az akkori gyógyvíz és fürdőtulajdonosok mindegyike „védőterület" kijelöléséről gondoskodott. Ezt a munkát legjelesebb geológusaink végezték el. Scliafarzik Ferenc kiváló tudósunk és legjelesebb hidrogeológusunk azonban arra a gondolatra jutott, hogy az egyes gyógyfürdőink önálló védőterületeikkel nem sokat érnek el, ha védőterületeiken kívül, már csekély távolságban, idegen spekulánsok fúrásokat mélyíthetnek le meleg, sőt forróvíz nyerése céljából. Ezért elkészítette a budapesti hévforrások egységes védőterületének a tervét, mivel úgy vélte, hogy ezek ugyanabból a hévíztartályból nyervén vizüket, egységesen kell azokat illetéktelen beavatkozástól megóvni, s ezért tekintélyes nagyságú védőterületet részükre biztosítani. Elgondolásait 1898-ban egy vázlatos térkép kíséretében közölte a Rácfürdő védőterületének megállapításáról szóló szakvéleményében, amely nyomtatásban is megjelent, s több könyvtárunkban hozzáférhető. Sajnos Schajarzik F. tervezete nem valósult meg, s azóta az általa elgondolt közös védőterületen belül számos, a föld mélyében tárolt hévíz feltárása céljából fúrást mélyítettek le, majdnem mindig eredményesen, de véleményem szerint nem mindig indokoltan. Természetes, hogy ezek egymás vízszolgáltatási képességét befolyásolják vagy befolyásolhatják, amit megakadályozni többé nem lehet, de ezenkívül a vizek hőmérséklet csökkenésére is el kell készülnünk. Már a régebbi mérések is megállapítottak bizonyos mértékű vízhozam és hőmérséklet csökkenést. Mivel aggályosnak látszik az, hogy Budapest területén hévíz nyerése céljából újabb fúrások telepíttessenek, a geológusoknak és a hídrológusoknak ajánlatos volna összefogni, hogy a budapesti hév- és gyógyforrások, valamint a már működő artézi kutak védelmét biztosítsák. A fentebb elmondottakban rá óhajtottam mutatni arra, hogy a geológusok és a hidrológusok munkaköre sok esetben érintkezik: a hidrológusok a geológusok tapasztalatainak, nagyszámú leírásainak, térképeinek minden körülmények között jó hasznát vehetik. Ugyanúgy fordítva viszont a hidrológusok sokirányú tapasztalatait, írásbeli közleményeit értékesíthetik a maguk részére. Mivel sok tekintetben egymásra vannak utalva bizonyos, hogy az a jó kapcsolat, ami eddig is megvolt közöttük, ezután is megmarad, sőt fokozódik. Dr. Schréter Zoltán A források védelméről A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, a geológusok, a geográfusok, a mérnökök, az erdészek és a túristák munkássága alapján hazai forrásaink túlnyomó többsége ismeretes. Igen sok forrásról részletes vizsgálatok eredményei is nyilvánosságra kerültek: a forrás hozama, vizének hőmérséklete, esetleg kémiai összetétele. Ezeket a vizsgálatokat remélhetőleg a'jövőben is folytatni fogja a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet. Igen sok forrás földtani szerkezete, azaz típusa is ismeretes, különböző szerzők megjelent dolgozataiban. Ez nem csupán tudományos, hanem gyakorlati szempontból is fontos, mert csak a forrás szerkezetének ismeretében lehet a forrás védelmét eredményesen biztosítani. A források védelme gyakorlatilag a helyes foglalással kezdődik. Ez csak akkor készíthető el teljes sikerrel, ha már ismeretes a forrásnak és környékének földtani felépítése. A forrás foglalásakor kívánatos tudni, hogy a forrás vize honnan ered, vagyis: 1. hogy a víz átszivárgott közeli, felszíni víz, vagy valamelyik közeli folyóból, patakból rövid úton szivárgott a forráshoz. 2. A víz normális talajvíz, amely távolabbról ered, de nem patakból, vagy folyóból. 3. A víz mélyebben települt kőzetekből származik. Az első csoportba tartozó források hozama igen erősen ingadozik a csapadék mennyiségével párhuzamosan. A forrás vizének hőmérséklete is tág határok közt változik, s erősen függ a levegő hőmérsékletétől. A víz kémiai összetétele természetesen ingadozó. A második csoport forrásainak vízhozama és a víz hőmérséklete kevésbé változó, esetleg közelítőleg csak10