Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Dr. Vendl Aladár: A források védelméről

nem állandó és kémiai összetétele csak igen kicsit ingadozó. A harmadik csoport forrásainak vize gyakorlatilag közel állandó hőmérsékletű, s rendszerint általában hidegebb, mint a második csoport forrásainak vize. (Kivételek azok a meleg-forró vizű források, melyek vize igen nagy mélységből származik és főleg töréseken jut a felszínre.) A harmadik csoport forrásainak vize gyakran kémiailag is közelítőleg állandó. Egészségügyi szempontból a források vizének megítélése lényegileg háromféle módszerrel végezhető el. Ezek: 1. a kémiai elemzés, 2. a bakteriológiai vizsgálat és 3. a földtani módszer. A kémiai elemzés megállapítja, hogy a forrás vizének összetétele milyen abban a pillanatban, amikor a megvizsgált vízmintát a forrásból kivették. A víz szennyeződése azonban igen tág határok közt változhat. Sokszor csak pillanatnyi ez a változás, amit egy kis vízmintának megvizsgálásával meghatározni alig lehet. A változás bekövetkezhetett a kémiai vizsgálat előtt, s a vizsgálat időpontjáig el is tűnhetett, vagy pedig a vizsgálat után jelentkezik. Tehát elvileg minden pillanatban szükséges volna kémiai elemzés. Az egyszeri vagy néhányszori kémiai vizsgálat eredménye csak akkor biztos, ha a víz felhasználása bizonyos célra teljesen alkalmatlan, s javulása nem várható. A bakteriológiai vizsgálat eredményeit is éppen olyan hibaforrások befolyásolják, mint a kémiai elemzés adatait. A földtani módszer elvileg lényegében a következő— de nem csírátlanítják. A tömött telepedésű homok természetesen jobban szűr, mint a laza telepedésű. Az egészségügyi vizsgálat földtani módszerei tehát függetlenek az egyes vízmintáktól. Ha a feltárások jók és így igen részletes bejárások alapján jól megítélhető a forrás környéke, akkor ez a módszer a legbiztosabb. Evvel kapcsolatban esetleg a víztartó kőzetek laboratóriumi vizsgálata (szemnagyság, agyagtartalom stb) is jó segítség lehet. A rétegforrások foglalását úgy kell kialakítani helyesen, hogy az akna vagy az árok, amelyben a vizet fel akarjuk fogni, addig hatoljon le, amíg csak víz fakad. Célszerű a foglalást lehetőleg a vízzáró kőzetig telepíteni. Mindenféle foglalásra érvényes szabály, hogy' a foglalást és a belőle kiinduló zárt vezetéket a forrás vizének kibuggyanási helyétől befelé olyan távolságban helyezzük el, ahová a felszínről nem jut be az esőlével semmiféle szennyező anyag. A foglalásba beépített kismértékű duzzasztó csökkenti a forrás hozamát, a foglalás mélyítése általában növeli a kifolyó víz mennyiségét mindaddig, amíg a mélyítés a vízzáró kőzetet el nem éri. További mélyítés természetesen céltalan. A foglalt források vízhozama eleinte gyakran jóval nagyobb, mint később. Ennek a jelenségnek oka: a foglaláskor rendszerint mélyített kifolyási magasság csökken és ennek folytán a foglalás előtt többé-kevésbé duzzasztott víz-felesleg folyik ki. Ha ez a víztömeg kifolyt, akkor általában kissé kevesebb lesz a hozam, majd kisebb-nagyobb ingadozású a vízhozam a csapadék mennyiségének befolyására az 1. ábra görbéjének 1. ábra. A rétegforrás vízhozamának változása Keilhack szerint képpen fejezhető ki: Megállapítani a forrás tápláló területét, és megvizsgálni a forrás és környéke minden sajátságát, továbbá helyzetét a felszínhez és a kőzetek településéhez képest. Ez a vizsgálat állapítja meg, hogy az egész tápláló területen vannak-e infekció lehetőségek, s az esetleg inficiált területek el vannak-e kellőképpen szigetelve a forrástól olyan tökéletesen, hogy nem veszélyeztethetik a forrás vizét. Az utóbbi kérdés megítélésekor ismerni kell a vizet tartalmazó kőzet sajátságait, különösen a rétegforrásokkal kapcsolatban: Meg kell állapítani, hogy a forrást tápláló talajvíz finom homokos, vagy kissé agyagos apró- vagy durvaszemű törmelékes kőzetben mozog-e? Régóta ismeretes a laza törmelékes kőzeteknek az a tulajdonsága, hogy szürőképesek. Ez az áteresztő kőzetnek az a sajátsága, hogy zavaros, rossz ízű, betegséget okozható csírákat tartalmazó vizet megtisztít, csírátlanít és ihatóvá tesz. A törmelékes kőzet annál gyorsabban szűr, de egyúttal annál tökéletesebbül, minél több hézagot tartalmaz, és minél nagyobbak a hézagok. Igen aprószemcséjű kőzetben a víz — lassú mozgása következtében már rövid út — esetleg 8—10 m megtétele — után megtisztul, csírátlan és átlátszó. Durva homokban, kavicsban jóval hosszabb utat kell a víznek megtennie, míg jól megtisztul, rendszerint sok métert a szemcsenagyság és a szennyezettség foka szerint. A gyakorlatban jól bevált az — a tapasztalaton alapuló — megállapítás, hogy ha a talajvíz finomszemcséjű. esetleg kissé agyagos homokban mozog, vagyis ha a talajvíz mozgása igen lassú, akkor függőleges irányban mintegy 20 m-en keresztül a víz megtisztul, vízszintes irányban mintegy 200 m-es szűrés elégséges ahhoz, hogy a trágyázás, vagy más hasonló szennyezés okozta ártalmasságtól a víz megszabaduljon. Általában azonban célszerű az irodalomban közölt adatoknál kissé nagyobb értékekkel számolni. A legjobban szűrne elvileg az agyag, amelynek kolloidjai minden csírát (baktériumot) visszatartanak. Az agyag azonban oly végtelen lassan szűr, hogy gyakorlatilag a vizet közönséges nyomáson nem ereszti át. Ezért szűrésre nem használható. Kőzetrepedések a raituk keresztül haladó vizet esetleg megszűrik — ha vékonyak megfelelően Keilhack szerint. Az ábrán a vízszintes az időt, a görbe a hozamot tünteti fel. Vannak olyan források, amelyek vízhozama tökéletes foglaláskor megnő. Ezek általában olyan források, amelyek vize több érből táplálkozik. Ezekkel ellentétben az olyan forrásoknál, amelyek vize csak egyetlen-egy ágból származik, mélyebben létesített foglalással általában nem lehet a vízhozamot növelni még akkor sem, ha a foglalást igen erősen mélyre alakítjuk ki. Ha több egymáshoz közeli forrás körül az egyiket jól és elég mélyen foglaljuk, akkor ez a forrás a szomszédos források vizének kisebb-nagyobb mennyiségét elvonja. A tapasztalat és a meggondolás egyaránt arra a megállapításra vezetett, hogy a víz nem okvetlenül a legrövidebb, hanem legtöbbnyire a legkönnyebben járható, legkisebb súrlódást okozó úton jut el a forráshoz: vagyis a legnagyobb esésű úton. Tehát a foglaláshoz vezető út a szomszédos források felé tartó víz számára is könnyebben járható és ezen az úton vizük egy része elvonódik. A Magyar Szabványügyi Hivatal közölt forrás-foglalási mintaterveket. Ezeknek tárgya az egy- és többeres rétegforrások, a törmelékforrások, valamint az egy és több helyen feltörő vizű karsztforrások foglalásának dokumentációja. Ezek azonban csak minták a tervezéshez, amelyek a legtöbb forrás foglalására felhasználhatók. Előfordul azonban olyan eset is, hogy ezeken a mintaterveken kisebb vagy nagyobb mértékben módosítani kell. A következő néhány sor csupán a forrásfoglalások néhány fontosabb elvi kérdését vázolja igen röviden. Elvileg ugyanis mindegyik forrást a földtani szerkezete alapján kell elbírálni és foglalását elkészíteni. Ezért lényegében mindegyik forrás foglalása csak a forrás szerkezetének, vagyis földtani viszonyainak pontos ismeretében lehet tökéletesen eredményes. Vagyis a forrás és környékének alapos földtani tanulmányozását nemcsak az egészségügyi szempontok, hanem a forrásfoglalások is megkívánják. Például a rétegforrásnál meg kell állapítani az alul levő, gyakorlatilag vizet át nem eresztő kőzet helyzetét, anyagi minőségét, kibúvásának helyzetét stb. Itt csak néhány általánosabb szempontra lehet rámutatni. 11