Hidrológiai tájékoztató, 1966 június

Kontur György: A Rajna-Majna-Duna víziút építése

A Rajna — Majna — Duna víziút építése A Duna-medencének a legforgalmasabb víziúttal, a Rajnával való összekapcsolása a vízépítő szemé­vel nézve a közeli (1980) megvalósulás állapotában van. Többek között elkészült a hajózóút a Majnán Bambergig 388 km hosszon. Ehhez összesen 37 víz­lépcsőre volt szükség (300 m hosszú, 12 m széles zsi­lipekkel). A Majna-folyó csatornázása, valamint a medernek a vízlépcsők alatti mélyítése következté­ben, a legkisebb hajózási vízszintnél is 2,7 m víz­mélységet teremtettek, sőt a sziklás szakaszon 2,8 m-t. Ezzel 1350 t-ás hajók áthaladását biztosítják. A Majna csatornázása óriási forgalomnövekedést idézett elő, ezen az iparilag fejlett területen. A majnai kikötők forgalma: 1936-ban 1950-ben 1964-ben 5,2 millió t, 6,1 millió t, 21.7 millió t volt, vagyis 15 év alatt 350%-kal emelkedett. Ugyan­ezen idő alatt pl. Bamberg kikötőjének forgalma meg­tízszereződött és elérte az 1 millió tonnát. A majnai víziút kiépítésével a folyó helyi for­galma is nagy mértékben emelkedett. Amíg 1950-ben 0,7 millió tonna volt, addig 1964-ben a helyi forga­lom 3,4 millió tonnát tett ki. Ez a Majna összforgal­mának 16%-a. 1964-ben a víziúton szállított árúk 81%-a építőanyag és tüzelőanyag volt. A Duna és Rajna közötti hajóforgalom a mun­kák jelenlegi állása mellett 15 év alatt, 1980-ra meg­valósítható, ezzel a Duna hajózása bekapcsolódhat a nyugateurópai víziúthálózatba, pl. Rotterdam kikötő­jén keresztül az Atlanti-óceán forgalmába. A Rajna— Majna—Duna Társaság és leányvállalatai által eddig elvégzett munka nagyságát érzékeli az 1965. év vé­géig kiépült vízlépcsők összehasonlítása (2. táblázat) az előirányzott összes vízlépcsőkkel. 1. táblázat A Rajna—Majna—Duna-csatorna kiépítése Folyó 1965 év végéig kiépült Építés alatti vízlépcső Végleges kiépítés után Majna: 37 — 37 Mainz —Bamberg Duna: Kelheim—Jochenstein 2 — 9 Bamberg—Kelheim 1 3 11 Hajóemelő — — 3 összesen 40 66% 60 100% A Rajna—Majna—Duna-csatorna építésének 1965. évvégi állapotát mutatja a mellékelt térképvázlat (1. ábra) és a 2. ábrán bemutatott hosszelvény. A Maj­nán amint említettük a hajózás érdekében elkészül­tek az összes vízlépcsők. A Dunán Jochenstein és Kelheim között még 7 vízlépcső építését tervezik, de ezek közül öt vízlépcső Regensburg alatt, olyan he­lyen épül, ahol kisvízi szabályzással már biztosították a hajózást. Ez a munka 1966-ra befejeződik. Bamberg—Kelheim között az elvégzendő munka: még 10 vízlépcső. Ezek közül 3 építés alatt áll. Ezen a szakaszon azonban még 3 költséges hajóemelő épí­tésére is sor kerül. A legyőzendő szintkülönbségeket és távolságokat a Rajna—Majna—Duna-csatornán a 2. táblázat mutatja. Augiburg C;. 1. ábra. A Rajna—Majna—Duna víziút térképvázlata (1965 évvégi állapot) 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom