Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Nagy L. Dénes: Olaszországi vízművek tanulmányozása

5, kép. Torinói felszíni vízmű: gyorsszűrők, háttérben az üzemi épülettel tehát nem automatizált és így a szűrők visszaöblítését teljesen a kezelőkre bízzák. A Pó vize iparilag nem szennyezett még ezen a ponton s így íz- és szagkérdés tekintetében különleges nehézségük nem volt, amit főleg a klóroxid adagolásának is tulajdonítanak. Hőmérséklet szempontjából is a víz lényegesen kedvezőtlenebb mint a kút, illetve forrásvíz. A felszíni vízmű bekapcsolása előtt a lakosságot részletesen tájékoztatták e várható minőségromlásról. Milano vízellátása 8. ábra. A torinói felszíni vízmű vázlatos helyszínrajza: 1. Vízkiviteli mű; 21 Fogadó alcna; 3. Reaktor; 4. Szűrők (12 db); 5. Szűrőkezelő folyosó, alsó szinten szűrőszabályzó; 6. Vegyszertározók, adagolók; 7. Szivattyú és kompresszor terem. A felszíni vízmű vízkivételi részét a Pó főágára telepítették (8. ábra). A vízmű a város felett helyezkedik el. A vízkivételi szivattyúk fogadóaknába nyomják a vizet és innen már gravitációsan folyik végig a tisztítóberendezésen. A tisztított vizet újabb szivattyúegységek juttatják be a városi hálózatba. A víz derítésére jelenleg 1 db Degremon típusú reaktor szolgál. A flokkulálást szivattyú látja el, a tisztított vizet sugárirányú vályúrendszer fölözi le. Iszapkotró nincs. A fölös iszapot időnként a medence fenekére nyúló iszapcsövek segítségével vezetik el. A reaktor ülepítőterében a felszálló sebesség 0,75 mm/sec, amely túlságosan nagynak bizonyult és éppen ezért a II. ütem kiépítésekor további 2 reaktort terveznek beépíteni. Az eredetileg tervbe vett 2 reaktor helyett végkiépítésnél 3 reaktor fogja a víz derítését ellátni. Tapasztalatok szerint ugyanis megbízható üzemet csak 0,5 mm/sec alatti felszálló sebességnél lehet zavarmentesen biztosítani. A derített víz szűrését 12 egységre bontott Degremon rendszerű gyorsszűrő biztosítja (5. kép). A szűrősebesség 4—4,5 m óránként. A víz fertőtlenítésére klórt és klórdioxidot használnak. A klórozást 3 helyen végzik. A fogadóaknába 2 g klórmaradékig klórt és klórdioxidot adagolnak 50—50%-os arányban. A szűrők előtt csak klórt adagolnák 0,5 g/m

3 klórmaradékig. Végül az utóklórozást klórdioxiddal végzik, melyet 0,2 g/m

3 klórmaradékot biztosító mennyiségig adagolják a tisztavíztározó medencéhez. A reaktor előtt alumíniumszulfátot és az év nagyobb részében oltott meszet is adagolnak. Alumíniumszulfátból 20—80 g/m

3 mennyiséget használnak fel —• a víz minőségétől függően —, mészből pedig 15—20 g-ot. Nagyon vigyáznak arra, hogy a víz pH-ja állandóan 7,2—7,3 értékek között legyen. A szűrők öblítését levegővel és vízzel hajtják végre kézi kezelésű tolózárak segítségével. A telepen csak a beérkező és tisztított víz mennyiségét mérik, valamint az egyes szűrők szűrőellenállását. A vízmű Milano intézményes vízellátása 1888-ra nyúlik vissza, ugyanis ekkor fúrták az első kutakat. Ma 1500 db kút üzemel, melyek közül csak a 3 db új csáposkút ad jelentős (egyenként napi 100 ezer m

3) vízmennyiséget. Milano lakosszáma 1,6 millió és a fejlett ipara miatt még külön 400 ezer bejáró dolgozó vízfogyasztása is terheli a vízműveket, összesen tehát kereken 2 millió lakos vízellátását biztosítják. A vízmű 40 m

3/s vízmennyiséget tud csúcsban szolgáltatni, 6. kép. Milánói vízmű: csáposkutak szivattyúja