Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Dr. Vitális György: A Balti-tengertől a Magas Tátráig

melynek kereken 50%-a ivó, illetve 50%-a ipari célra kerül felhasználásra. A nagy kiterjedésű város egyenletes vízellátását 30 db egyenként 2—10 ezer m

3-es hasznos űrtartalmú tározómedence, 35 főátemelő és 25 db kisebb átemelő üzemeltetésével biztosítják. A Milano alatt fekvő talajréteg kiválóan alkalmas csáposkutak telepítésére, ugyanis a kb. 20 m-es vízzáróréteg alatt közel 100 m vastag jó vízadó homokos-kavicsréteg van. A legújabban létesített csáposkutak úgy látszik végleges megoldáshoz juttatják a vízművet. Előtte évenként mintegy 100 db fúrt kúttal növelték a vízbeszerző területet, amelyek 450 mm 0-jűek és átlagosan 40 l/s hozamúak voltak. A csáposkutak érdekessége, hogy a csápok három szinten vannak elhelyezve és 1—1 szint között kb. 20 m távolság van. A kutak aknája 10—12 m 0-jű és mélységűit 75 és 85 m között változik. Valamennyi csáp beömlési pontján tolózár van és azok szabályozását a szükséges vízmennyiségtől függően a felszínig felnyúló hosszabbító orsók segítségével végzik. A víz kitermelésére különleges függőleges tengelyű szivatytyúkat alkalmaztak 33%-os tartalék biztosításával (3 db közül '2 üzemel, 1 pedig tartalék). A függőleges tengelyű szivattyúk tulajdonképpen kétlépcsősek (6. kép). A motor a felszín közelében van (max. talajvízszín fölött), s közvetlenül alatta találjuk a második szivattyúlépcsőt. E felső szivattyún a meghajtótengely átnyúlik és ugyanez a tengely hajtja meg a kb. 50—60 m mélységben elhelyezett alsó szivattyút, vagyis az első lépcsőt. Ez elektromotorok energiaellátásának megoldását szintén a felszín alá helyezték el, de a géptértől víz- és légzáró külön építményben. Olaszországi tanuknányutunkon látottak alapján rögzíthető, hogy az ott látott víztisztító művek technológiája általában megfelel a hazai eljárásoknak és állíthatjuk, hogy mérnökeink tudományos képzettsége kielégítő és világviszonylatban is az élcsoporthoz tartozik. Ennek ellenére azt tapasztaltuk, hogy Olaszországban a vízművek és víztisztító berendezések üzemvitele lényegesen biztonságosabb, ami a jobb gépészeti felszereléseknek és megbízható műszerezésnek és nem utolsósorban a technológiai- és munkafegyelemnek tudható be. A futólag tanulmányozott vízművek további részletes megismerése elsősorban a gépészeti felszerelések és az automatizálás szempontjából lenne indokolt. A Balti tengertől a Magas Tátráig* Az 1964. évben alkalmam volt Lengyelország néhány jellegzetes területrészét megismerni. Tanulmányutamon végzett földtani, vízföldtani és geomorfológiai .megfigyeléseket nem az utazások sorrendjében, hanem a fiatalabb földtani képződményektől az idősebbek felé haladva, azokat északról dél felé csoportosítva a Baltitengertől a Magas-Tátráig ismertetem. Beszámolómban csak az egyes területrészeken végzett megfigyelések, a teljességre való törekvés igénye nélküli átfogó ismertetését adom, mégis úgy érzem, hogy ezzel néhány hasznos támpontot, illetve ötletet nyújthatok a lengyelországi útiterveket készítő, s a földtani és természeti földrajzi kérdések iránt érdeklődő szakemberek számára. A Balti-tenger partvidéke A Balti- vagy Keleti-tenger lapos beltengeri medencéje részint a finn-skandináv ősmasszívumra, részint ennek déli peremsüllyedékére terjeszkedik ki. Legnagyobb mélysége csak 459 m, sótartalma délen 7—8%0-A tengerfenék iszap, homok és ka vi cs le rakód á sai a pleisztocén belföldi jégtakaró törmelékanyagából származnak. A Balti-tenger déli partjait, így a lengyel partvidéket is többnyire laza, negyedkori üledékek építik fel (1. és 2. ábra), míg a partot szegélyező tengerfeneket homok borítja. Az abrázióval homokká aprózódott negyedkori törmelékes üledék és a laza folyóhordalék a tenger hullámzása és a szél hatása következtében Ny-ról K felé állandóan mozog, s dünék, (Leba), túrzások (Visztulatúrzás), nagy túrzáskampók (Hel-félsziget), elrekesztett öblök (Visiztula-öböl) és szárazföldi tavak (Leba tó) keletkeznek. A Leba és Gdansk közötti partvidék (2. ábra) mind földtani, mind természeti földrajzi szempontból gazdag látnivalókban bővelkedik. A Leba-tó északi partjától Helig a tengerparttal párhuzamosan (2. ábra) a jelenkorban képződő homokdűnéket találunk. Ezek legjobban a Leba-tó északi partján tanulmányozhatók. A szél által mozgatott finomszemcséjű homokban a deflációs formák a homokfodroktól a homokbuckákig szinte napról napra sokré* (Ez a tanulmány a MHT szegedi- csoportja 1965. február 17-i klubestjén elhangzott azonos című előadás rövid szakmai kivonata. — Szerk.) tűén .váltakoznak. Az uralkodó Ny—K-i irányú széljárásnak megfelelően a szárazföld felé előrenyomuló homok betemeti a tengerpartot szegélyező erdőket, s mire a homoktömeg tovább mozog, már csak az elpusztult fák csonka tönkjei észlelhetők. A magasabb homokdűnék tengerpart felőli részét mind a defláció, mind az abrázió egyaránt kikezdi, de ugyanakkor a kifújt vagy kimosott homokanyag néhány méterrel távolabb, újabb dünék felépítésében vesz részt. A Lebától Gdynia felé vezető egyik ú'vonal Lebork és Wejherowo közötti szakasza egy — a Kaiszulbski fennsíkot délről határoló — széles, ún. ősfolyamvölgy mentén halad. Ebben az átlagosan 3,5 km széles Reda-— Leba ősfolyamvölgyben (1. és 2. ábra) jelenleg egymással ellentétes irányban a Leba és a Reda folyócska igyekszik a Balti-tengerbe. A Lengyelország területén igen -gyakori, sokszor több km széles ősfolyamvölgyeket természetesen nem a jelenleg bennük folyó vízfolyások alakították ki. Az ősfolvamvölgyeket a pleisztocénben visszahúzódó belföldi jégtakaró peremének déli irányból nekiütköző, majd azt többnyire K—Ny-i irányban követő, hatalmas vízmennyiséget szállító ősfolyók alakították ki. Rátekintve Lengyelország földtani térképére (1. ábra) jól szembetűnik, hogy ezek a nagyjából K—Ny-i irányú ősfolyamvölgyek az ország síkvidéki területén sok helyen megtalálhatók. Az ősfolyamvölgyek egyrészt a pleisztocén belföldi jégtakaró egykori helyzetére adnak utalást, másrészt többnyire élő vízfolyások által is táplált völgysíkjuk alatt igen gazdag víztároló rétegek települnek. Az ősfolyamvölgyekbe, így a Reda—Leba ősfolyamvölgybe is az egykori jégtakaró alatt az olvadékvizektől kivésett számos kisebb, ún. szubglaciális völgy torkollik (2. ábra). Természetesen a jelenkori eróziós tevékenység is elsősorban ezeket a szubglaciális völgyeket követi. A Reda—Leba ősifolyamvölgy 6 km széles völgysíkkal torkollik a pucki öbölbe. A pucki öböl a Gdanskiöböl ÉNy-i része, .amelyet a Hel-félsziget klasszikus túrzáskampója választ el a nyílt tengertől. A Hel-félsziget homokdűnéi alatt az egykori Litorina és Yoldia tenger, valamint az Ancylus-tó üledékei (3. ábra) is megtalálhatók. A Gdanski-öböl DNy-i részén a meredek tengerpart, illetve a Kaszubski fennsík alapmoréna anyagának általános rétegződését a Redlowa körüli kliff földtani szelvénye (4. ábra) szemlélteti. 96