Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Dr. Papp Ferenc: Az ÉMKE száz éves Ásvány- és Földtani Tanszéke a vízföldtan szolgálatában

Az ÉKME 100 éves Ásvány- és Földtani Tanszéke a vízföldtan szolgálatában Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszéke 1964 nyarán emlékezett meg 100 éves megalakulásáról. Az emlékünnepélyen az egyetem, a szakminisztériumok képviselői, Polinszky Károly miniszterhelyettes vezetésével, az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság, a Földtani Intézet, a Karszt és Barlangkutató Társulat, a Hidrológiai Társaság, a Föld­tani Társulat, a hazai egyetemek és több külföldi egye­tem szaktanszékeinek képviselői voltak jelen. A tanszék oktatási és kutatási tevékenysége sok irányú és végig fejlődést jelez. A földtan minden ága, az ásványtan, kőzettan, rétegtan, műszaki földtan és nem utolsó sorban a vízföldtani részletei elméleti és gyakorlati vonatkozásokban .mind szerepelnek. 1891-ben Schafarzik Ferenc már előadja: „A for­rások, kutak, artézi kutak" című tárgyat heti két órá­ban. Ugyanezt a tárgykört utóda Vendl Aladár is el­látta. Hazánkban a tudatos vízföldtani kutatás egyik első munkahelye a tanszék. Schafarzik kezdetben az or­szág különböző vidékein előforduló artézi kutak 1 helyé­nek kitűzését, s annak rétegsorát dolgozta fel igen gondosan. Az első világháború nehézségei bénítólag hatottak az ország távolabbi területein végzendő föld­tani kutatásokra és ekkor nemcsak a főváros földtani térképezését, hanem a főváros ásvány- és gyógyvizei­nek vízföldtani tanulmányozását is végezte. Schafarzik a nemzetközi fürdőügyi kiállításra Bruxelles-be, egy igen értékes és színes földtani tér­képpel, tömbszelvénnyel kiegészített tanulmányt is ösz­szeállított. A Lukács-fürdő területén mélyfúrású kút helyét jelölte ki, és annaik sikeres befejezése után, a 60 C° hőmérsékletű vizet javaslatára a Lukács fürdő helyiségeinek fűtésére is felhasználták. A fővárosban tehát már 1918-ban a gyógyvizek melegét fűtési célokra alkalmazták, messze megelőzve ezzel a külföldieket, ahol csak jóval később, kb. 20 év múlva használták fel. Schafarzik utolsó munkája — melyet a tanszéken feje­zett be —, a hajdúszoboszlói gyógyvizű kút rétegsorá­nak pontos leírása. A Budai-hegység agyagterületeinek közelfelszíni mozgáséval ugyancsak Schafarzik foglalkozott: a szi­várgókkal való víztelenítés eljárását ő javasolta és mind az óbudai Kiscelli fennsíkon, mind pedig a Rókus hegyen sikerrel irányította a víztelenítési munkálato­kat. Ezekre a helyekre elvitte a tanszék munkatársait, sőtt több esetben a műegyetemi hallgatókat is, tehát tapasztalatait az oktatás szolgálatába is beállította. Vendl minden tekintetben követte elődje ilyen irányú munkásságát, sőt azt sok esetben továbbfejlesz­tette. A főváros új mélyfúrású kútjainak kitűzési mun­kálataiban résztvett és itt különösen a II. sz. városligeti artézi kút sikeres telepítése említendő. E mélyfúrású kút rétegsorának mintaszerű feldolgozását dr. Földvári Aladár — ekkor tanársegéd — végezte el. Vendl mun­kásságának egyik legértékesebb része a budai keserű­vizek keletkezési okának felderítése és az agresszív keserűvizek ellen való védekezés eljárásának kidolgo­zása. E kérdéssel hazai és külföldi szakemberek egyaránt foglalkoztak, azonban a teljes felderítés az ő érdeme. E munkáiba bevonta dr. Takáts Tibor — ak­kor adjunktus — és Almásy Andor — kutató vegyész­mérnököt is, utóbb dr. Bidló Gábbrt — akkor tanár­segédet. Vendl javasolta először a budapesti ásvány­és gyógyvizek közös védőterületét a mai kor követel­ményeinek megfelelően. 1933 óta a tanszék folyamatosan és rendszeresen vizsgálta a főváros legfontosabb langyos és meleg gyógyforrásait. A legelső teendők egyike az volt, hogy vízszakos mérnökökkel egyetértőleg megállapította a vízhozammérési eljárási módokat. Ezzel egyidejűleg a tanszék munkájában résztvevő Tarics Sándor és Val­tinyi László mérnökökkel geodéziailag pontosan szin­tezte és felmérte a legfontosabb langyos és meleg gyógyvíz előfordulásokat. Ez az első pillanatban túl­zott aprólékosságnak látszott, de a második világhábo­rút követő helyreállítási munkák alkalmával, igen fontosnak bizonyult. A források geodéziai felmérésével egyidejűleg a természetes források medencéit pontosan feltérképezték és az ásvány-, kőzettani adatokkal egé­szítették ki a felmérést. Ez a munka kiterjedt a Budai­hegység különböző pontjain felismerhető régi hévfor­rásnyomok számbavételére is. A tanszék kezdeményezésére a Gyógyhelyi Bizott­ság felállította a IV. sz. osztályát, mely a gyógyvíz for­rások kutatásával foglalkozik. Sikerült a legfontosabb langyos, és meleg források hozamát és vízszíningadozá­sát jelző regisztráló műszerek beállítása. A második világháború áldozatai lettek ezek a műszerek, azonban a mérnök és vegyészmérnök hallgatók folyamatosan végezték az észleléseket. E munkálatok egyik legérté­kesebb eredménye, Horváth József adjunktus 1952. őszén végzett összefüggés-vizsgálat sorozata, ennek a vizsgálatnak eredményei kétségtelen igazolták, hogy a langyos és meleg források mind az északi, mind pedig a déli részen szorosan összefüggnek egymással. A má­sodik világháborút követően a tanszék nemcsak a fő­város, hanem az ország többi fontosaibb ásvány- és gyógyvizeinek megfigyelését is átvette és annak ada­tait jelenleg is az Egészségügyi Minisztériumnak bo­csátja rendelkezésére, melyeket a gyógyfürdők fejlesz­tésekor figyelembe vesznek. Az adat nyilvántartási rendszer helyességét a bel- és a külföldi szakemberek is elismerik. A megfigyeléseket végző egyetemi hall­gatók tudományos diákköri pályázatokon sok alkalom­mal részesültek jutalomban, illetve elismerésben. A vízföldtani megfigyeléseket végző egyetemi hall­gatók oklevelük megszerzése után sokszor igen nagy hasznát vették sok fáradsággal járó észleléseiknek. Az egyetemi hallgatók kisebb szakközleményeinek a száma 18, ha pedig az oklevél megszerzése utáni szakirodalmi munkásságot vesszük alapul, akkor több mint 60 cikk, tanulmány jelent meg. A második világháború után a tanszék tanácsa alapján a következő helyeken létesítettek sikerrel víz­feltárást: az Inotai Erőmű karsztaknájának telepítése, ez percenként 5000 1 víztermelésre alkalmas, a miskolci Augusztus 20 strandfürdő mélyfúrású kút helyének kitűzése, a galyatetői Nagyszálló, a nagyhideghegyi me­nedékház, a bánkúti menedékház- a Csörsz-pusztai ter­melőszövetkezet vízművének helykijelölése stb. Az új ipari települések kivitelezésekor a közel fel­színi mozgások elleni védelem terveinek kidolgozásá­ban is hathatósan közreműködött a tanszék (pl. Komló, DOM). A Hidrológiai Közlöny első szakszerkesztője Scha­farzik volt. Örökét átvéve, több mint harminc éven át a tanszék munkatársai szerkesztették. Mind a Köz­lönyben, mind pedig más hasonló kiadványban a tan­szék oktatóinak mintegy 80 tanulmánya, cikke jelent meg. Három nagyobb szakkönyv foglalja össze a hazai gyógyvizekre vonatkozó értékes vízföldtani adatokat. Meg kell jegyezni, hogy az 1954. évi római nemzetközi hidrológiai kongresszuson bemutatták és közölték a források rendszerezésére és indexelésére vonatkozó tanszéki tanulmányt. 1957-ben kezdte meg működését a Jósvafői Kutató Állomás. Ennek egyik fő feladata a rendszeres karszt vízföldtani megfigyelés. A környék karsztvíz forrásai­nak és a Vass Imre barlangban a víz szivárgásának rendszeres megfigyelését igen nagy odaadással végezték a Barlangkutató Tudományos Diákkörben tömörült kü­lönböző szakos egyetemi hallgatók. Ezek egy része már azóta oklevelet szerzett, azonban változatlan érdeklő­déssel tökéletesítik a kutató állomáson az észleléseket. Nagy előnye ennek a munkának, hogy nemcsák vízsza­kos mérnökök (hallgatók), hanem vegyész-, villamos-, gépészmérnökkari hallgatók, továbbá geológus, földrajz szakos, sőt biológus szakos hallgatók is résztvettek a kutatási munkában. A kutató állomás nem egészen 7 éves működése óta

Next

/
Oldalképek
Tartalom