Hidrológiai tájékoztató, 1965 június
Dr. Papp Ferenc: Az ÉMKE száz éves Ásvány- és Földtani Tanszéke a vízföldtan szolgálatában
Az ÉKME 100 éves Ásvány- és Földtani Tanszéke a vízföldtan szolgálatában Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszéke 1964 nyarán emlékezett meg 100 éves megalakulásáról. Az emlékünnepélyen az egyetem, a szakminisztériumok képviselői, Polinszky Károly miniszterhelyettes vezetésével, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Földtani Intézet, a Karszt és Barlangkutató Társulat, a Hidrológiai Társaság, a Földtani Társulat, a hazai egyetemek és több külföldi egyetem szaktanszékeinek képviselői voltak jelen. A tanszék oktatási és kutatási tevékenysége sok irányú és végig fejlődést jelez. A földtan minden ága, az ásványtan, kőzettan, rétegtan, műszaki földtan és nem utolsó sorban a vízföldtani részletei elméleti és gyakorlati vonatkozásokban .mind szerepelnek. 1891-ben Schafarzik Ferenc már előadja: „A források, kutak, artézi kutak" című tárgyat heti két órában. Ugyanezt a tárgykört utóda Vendl Aladár is ellátta. Hazánkban a tudatos vízföldtani kutatás egyik első munkahelye a tanszék. Schafarzik kezdetben az ország különböző vidékein előforduló artézi kutak 1 helyének kitűzését, s annak rétegsorát dolgozta fel igen gondosan. Az első világháború nehézségei bénítólag hatottak az ország távolabbi területein végzendő földtani kutatásokra és ekkor nemcsak a főváros földtani térképezését, hanem a főváros ásvány- és gyógyvizeinek vízföldtani tanulmányozását is végezte. Schafarzik a nemzetközi fürdőügyi kiállításra Bruxelles-be, egy igen értékes és színes földtani térképpel, tömbszelvénnyel kiegészített tanulmányt is öszszeállított. A Lukács-fürdő területén mélyfúrású kút helyét jelölte ki, és annaik sikeres befejezése után, a 60 C° hőmérsékletű vizet javaslatára a Lukács fürdő helyiségeinek fűtésére is felhasználták. A fővárosban tehát már 1918-ban a gyógyvizek melegét fűtési célokra alkalmazták, messze megelőzve ezzel a külföldieket, ahol csak jóval később, kb. 20 év múlva használták fel. Schafarzik utolsó munkája — melyet a tanszéken fejezett be —, a hajdúszoboszlói gyógyvizű kút rétegsorának pontos leírása. A Budai-hegység agyagterületeinek közelfelszíni mozgáséval ugyancsak Schafarzik foglalkozott: a szivárgókkal való víztelenítés eljárását ő javasolta és mind az óbudai Kiscelli fennsíkon, mind pedig a Rókus hegyen sikerrel irányította a víztelenítési munkálatokat. Ezekre a helyekre elvitte a tanszék munkatársait, sőtt több esetben a műegyetemi hallgatókat is, tehát tapasztalatait az oktatás szolgálatába is beállította. Vendl minden tekintetben követte elődje ilyen irányú munkásságát, sőt azt sok esetben továbbfejlesztette. A főváros új mélyfúrású kútjainak kitűzési munkálataiban résztvett és itt különösen a II. sz. városligeti artézi kút sikeres telepítése említendő. E mélyfúrású kút rétegsorának mintaszerű feldolgozását dr. Földvári Aladár — ekkor tanársegéd — végezte el. Vendl munkásságának egyik legértékesebb része a budai keserűvizek keletkezési okának felderítése és az agresszív keserűvizek ellen való védekezés eljárásának kidolgozása. E kérdéssel hazai és külföldi szakemberek egyaránt foglalkoztak, azonban a teljes felderítés az ő érdeme. E munkáiba bevonta dr. Takáts Tibor — akkor adjunktus — és Almásy Andor — kutató vegyészmérnököt is, utóbb dr. Bidló Gábbrt — akkor tanársegédet. Vendl javasolta először a budapesti ásványés gyógyvizek közös védőterületét a mai kor követelményeinek megfelelően. 1933 óta a tanszék folyamatosan és rendszeresen vizsgálta a főváros legfontosabb langyos és meleg gyógyforrásait. A legelső teendők egyike az volt, hogy vízszakos mérnökökkel egyetértőleg megállapította a vízhozammérési eljárási módokat. Ezzel egyidejűleg a tanszék munkájában résztvevő Tarics Sándor és Valtinyi László mérnökökkel geodéziailag pontosan szintezte és felmérte a legfontosabb langyos és meleg gyógyvíz előfordulásokat. Ez az első pillanatban túlzott aprólékosságnak látszott, de a második világháborút követő helyreállítási munkák alkalmával, igen fontosnak bizonyult. A források geodéziai felmérésével egyidejűleg a természetes források medencéit pontosan feltérképezték és az ásvány-, kőzettani adatokkal egészítették ki a felmérést. Ez a munka kiterjedt a Budaihegység különböző pontjain felismerhető régi hévforrásnyomok számbavételére is. A tanszék kezdeményezésére a Gyógyhelyi Bizottság felállította a IV. sz. osztályát, mely a gyógyvíz források kutatásával foglalkozik. Sikerült a legfontosabb langyos, és meleg források hozamát és vízszíningadozását jelző regisztráló műszerek beállítása. A második világháború áldozatai lettek ezek a műszerek, azonban a mérnök és vegyészmérnök hallgatók folyamatosan végezték az észleléseket. E munkálatok egyik legértékesebb eredménye, Horváth József adjunktus 1952. őszén végzett összefüggés-vizsgálat sorozata, ennek a vizsgálatnak eredményei kétségtelen igazolták, hogy a langyos és meleg források mind az északi, mind pedig a déli részen szorosan összefüggnek egymással. A második világháborút követően a tanszék nemcsak a főváros, hanem az ország többi fontosaibb ásvány- és gyógyvizeinek megfigyelését is átvette és annak adatait jelenleg is az Egészségügyi Minisztériumnak bocsátja rendelkezésére, melyeket a gyógyfürdők fejlesztésekor figyelembe vesznek. Az adat nyilvántartási rendszer helyességét a bel- és a külföldi szakemberek is elismerik. A megfigyeléseket végző egyetemi hallgatók tudományos diákköri pályázatokon sok alkalommal részesültek jutalomban, illetve elismerésben. A vízföldtani megfigyeléseket végző egyetemi hallgatók oklevelük megszerzése után sokszor igen nagy hasznát vették sok fáradsággal járó észleléseiknek. Az egyetemi hallgatók kisebb szakközleményeinek a száma 18, ha pedig az oklevél megszerzése utáni szakirodalmi munkásságot vesszük alapul, akkor több mint 60 cikk, tanulmány jelent meg. A második világháború után a tanszék tanácsa alapján a következő helyeken létesítettek sikerrel vízfeltárást: az Inotai Erőmű karsztaknájának telepítése, ez percenként 5000 1 víztermelésre alkalmas, a miskolci Augusztus 20 strandfürdő mélyfúrású kút helyének kitűzése, a galyatetői Nagyszálló, a nagyhideghegyi menedékház, a bánkúti menedékház- a Csörsz-pusztai termelőszövetkezet vízművének helykijelölése stb. Az új ipari települések kivitelezésekor a közel felszíni mozgások elleni védelem terveinek kidolgozásában is hathatósan közreműködött a tanszék (pl. Komló, DOM). A Hidrológiai Közlöny első szakszerkesztője Schafarzik volt. Örökét átvéve, több mint harminc éven át a tanszék munkatársai szerkesztették. Mind a Közlönyben, mind pedig más hasonló kiadványban a tanszék oktatóinak mintegy 80 tanulmánya, cikke jelent meg. Három nagyobb szakkönyv foglalja össze a hazai gyógyvizekre vonatkozó értékes vízföldtani adatokat. Meg kell jegyezni, hogy az 1954. évi római nemzetközi hidrológiai kongresszuson bemutatták és közölték a források rendszerezésére és indexelésére vonatkozó tanszéki tanulmányt. 1957-ben kezdte meg működését a Jósvafői Kutató Állomás. Ennek egyik fő feladata a rendszeres karszt vízföldtani megfigyelés. A környék karsztvíz forrásainak és a Vass Imre barlangban a víz szivárgásának rendszeres megfigyelését igen nagy odaadással végezték a Barlangkutató Tudományos Diákkörben tömörült különböző szakos egyetemi hallgatók. Ezek egy része már azóta oklevelet szerzett, azonban változatlan érdeklődéssel tökéletesítik a kutató állomáson az észleléseket. Nagy előnye ennek a munkának, hogy nemcsák vízszakos mérnökök (hallgatók), hanem vegyész-, villamos-, gépészmérnökkari hallgatók, továbbá geológus, földrajz szakos, sőt biológus szakos hallgatók is résztvettek a kutatási munkában. A kutató állomás nem egészen 7 éves működése óta