Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Dr. Hídvégi János: A budapesti gyógyfürdők általános és közegészségügyi helyzete - Dr. Schmidt Eligius Róbert hozzászólásával

víz, amelynek vastartalma is nagyobb és a jelenlegi szivattyúberendezéssel maximálisan 300—350 l/p mennyiség kitermelését teszi lehetővé. A fürdő szerény épülete általában jól karbantartott, azonban egyes helyeken már felújításra szorul. Széchenyi gyógyfürdő A Széchenyi gyógyfürdő 1913-ban épülit. A fürdő gyógyfürdő és strandfürdő részlegből áll. Eredetileg a fürdőnek az az artézi kút szolgáltatta a vizet, amelyet Zsigmondy Vilmos irányításával 1868—1878-ig fúrtak a Hősök terén. Az I. sz. kút mélysége 970,48 m, vizének hőmérséklete 74 C°, vízhozama 4000 il/p. Az artézi víz 1,8 g/l sótartalmú kalciummagnézium-hidrogénkarbonátos hévíz, amelyet jelenleg csak háztartási és ipari célokra használnak fel. Ezt a kutat a Távfűtési és Melegvízszolgáltató Vállalat kezeli. A Széchenyi gyógyfürdőt a II. számú artézi kút látja el gyógyvízzel. Ezt a kutat 1936—1938-ig fúrták. A kút mélysége 1246 m, vizének hőmérséklete 75 C°, üzemi vízhozama a felszín felett 0,5 m magasan 400 l/p, kalcium-magnéziumkarbonátos gyógyvíz. Sótartalma 1,9 g/l. A fürdőnek a hévíz hűtésére még 7 db 14—-16 m mély fúrt kútja van, erősen elhanyagolt állapotban. A Széchenyi fürdő I. sz. artézi kútjának vizét teljes egészében, a II. sz. artézi kútnak a fennmaradó vizét ipari és háztartási célokra használják. Innen kap melegvizet fürdés, illetőleg fűtés céljára: a Műjégpálya, Földalatti Villamosvasút, Dózsa Javítóműhely, MÁV Kórház, Szabolcs utcai Kórház, Honvéd Sportegyesület (I. sz. kút), Thälmamn u. lakótelep, Kacsóh Pongrác u. lakóházak, Állatkert, Vasutas Sportegyesület úszómedencéi, a Tengerszem utcai kertészet (II. sz. kút). A gyógyfürdő belső helyiségei tiszták, a kiképzés most is a régi patinát csillogtatja meg, noha a legtöbb helyiség már tatarozásra szorul. A csempézési vonalak felett az oldalfalak és a menynyezet a legtöbb helyen már mállik. A falak sok helyen penészesek, mert a szellőzés nem kielégítő. Gyógyfürdő téli forgalma naponta átlagosan 5000, a nyári 6500 fő. Ilyen nagy tömeget azonban csak az egészségügyi követelmények rovására lehet ellátni. Összefoglalás A Budapest területén gyógyfürdés céljára igénybe vett természetes források vize már a múltban sem volt elegendő a megnövekedett számú fürdőzők szükségletének kielégítésére és ezért 1866-ban a Margitszigeten, majd később a Hősök terén artézii kutakat fúrtak. Ezeken a helyeken nagy hőmérsékletű és bő vizű gyógyvizeket kaptak. A fürdőzők és betegek számának növekedése miatt azonban újabb kútfúrásokat végeztek, hogy biztosítsák a szükséges vízmenynyiséget. Egy időben, amikor Budapesten nem volt elegendő ivóvíz, gyógyvízzel pótolták az ivóvizet. A gyógyvízkincsnek ez a pazarlása oda vezetett, hogy a forrásvizek hozama csökkent, vagy véglegesen elapadt. Ezért újabb kutakat fúrtak, aminek következtében a termelt víz mennyisége tovább apadt. Ma már határozottan állíthatjuk, hogy hiába fúrnak új kutakat és hatolnak mindig mélyebbre, a vízhőmérséklet és a vízhozam csökkenését nem tudják feltartóztatni. A budapesti gyógyvíz évezredek óta áldása volt az emberiségnek. Ki tudná megmondani, ihogy sok évszázad alatt az ásványvíz hány beteget szabadított meg fájdalmaitól, hány embernek adta vissza életkedvét, munkaképességét és mentett meg a haláltól? Azonban ezek a gyógyfürdők nemcsak életet mentenek és gyógyítanak, hanem aranyat is érnek, ha mind betegellátási, mind népgazdasági vonalon okszerűen élünk a természetadta (lehetőséggel. Ismertetésünk célja helyzetképet adni a gyógyfürdők jelen állapotáról és felhívni az illetékesek figyelmét arra a kiaknázatlan gyógyászati és gazdasági lehetőségre, amely az elhanyagolt budapesti gyógyfürdőkben rejlik. DR. SCHMIDT ELIGIUS RÓBERT Magyar Állami Földtani Intézet, hozzászólása Az elhangzott- előadás reflektorszerűen, de torzítás nélkül, tárgyilagosan mutatott rá azokra a hiányosságokra, amelyek megszüntetéséről a budapesti fürdők területén sürgősen gondoskodni kell. Nekem és annak a szakértő bizottság tagjainak (Papp F., Kessler H., Bolberitz K. stb.), akiknek a Népgazdasági Tanács határozata alapján a gyógyfürdők fejlesztésére alakult Tárcaközi Bizottság megbízásából 195? szeptember és október havában módjukban állott a budapesti (Tétényi úti közkórház hévízkútja, Hunyadi, Ferenc József és Apenta kaserűvíz-telepek, Pesterzsébeti jódos-sós fürdő, Gellért, Rudas, Rácz, Király, Császár és Lukács gyógyfürdő) és néhány vidéki gyógyfürdő (Párád, Bükkszék) állapotát és vízellátását megvizsgálni, a beszámoló nem okozott meglepetést. Jegyzőkönyvekbe foglalt jelentéseink és részletes javaslataink alapján annak idején sok minden történt, de úgy látszik, azóta negatív irányban is. A karbantartás és fejlesztés folyamatossága nélkül természetesen e téren sem várható jelentős eredmény. Dr. Hídvégi által ismertetett KÖJÁL vizsgálati eredményekhez egy-két vízföldtani megjegyzést szeretnék hozzáfűzni. Fővárosunk párját ritkító gyógy-, üdülő- és sportfürdő adottságait nem kell itt hangsúlyozni. Ismeri és dicséri azokat a rómaiak és a törökök óta országvilág. És ha valamivel többet tennénk gyógyforrásainkért és fürdőinkért, bizonyára még nagyobb hírűek is lehetnének és még nagyobb gyógyászati, erkölcsi és' anyagi hasznunk lehetne belőlük. Mint szóban és írásban, tudományos ankétokon, a Fővárosi Tanácsban, idegenforgalmi szerveink előtt már oly sokszor, itt is megismétlem, hogy bár kivételesen gazdagok vagyunk gyógy- és hévizekben, ezekkel mégis ésszerűen kell gazdálkodni. Hévízforrásainik teljesítőképessége nem korlátlan. Dr. Papp Ferenccel és a Fővárosi Fürdőigazgatóság szakembereivel (Horváth József főmérnökkel stb.) évekkel ezelőtt végrehajtott kísérleti szivattyúzások és egyéb vizsgálataink eredményeképp megállapítható volt: a kölcsönhatás, ha egyelőre nem is aggasztó, a szakember számára mégis komoly figyelmeztetésszámba menő mértékben a nyomás, a hőmérséklet, sőt az ásványos összetétel csökkenő irányzata. Ezért kell Budapesten a további hévízfeltárásokat és felhasználásukat bölcs keretek közé szorítani és nagyon szigorú szakmai meggondolásokhoz és vizsgálatokhoz kötni. Annál is inkább, mivel egyrészt a hévízfeltárási lehetőségek bizonyos geomechanikai adottságokhoz, illetve hegységszerkezeti elemekhez kötöttek, másrészt a vízháztartási vizsgálatok szerint is a budai karszthegységbe beszivárgó víz mennyisége ós a forrás, illetve fúrt kút hozamok egyensúlya már labilissá vált (Kessler H.). Az a régebbi nézet is megdőlt, hogy a budai hévizek az Alföld felől kapják utánpótlódásukat. Az egyik karsztos, a másik szikes jellegű víz, köztük pedig vastag oligocén kori vízzáró rétegösszlet van (pl. a pesterzsébeti sósvizű kúttól egészen a Dagály utcai Szabadság strandi fúrásig). Veszélyes tehát pl. azzal az évtizedek óta vissza-