Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Vaskúti László–Zatykó József: A Fertő tó környéki mezőgazdálkodásról

A Fertő kornyéki mezőgazdálkodásról VASKUTI LÁSZLÓ és ZATYKÓ JÖZSEF Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet, Fertőd A Fertő környéke ősidők óta lakott terület, melynek bizonyítéka az egymásután következett emberi kultúrák nyomaiból felszínre került számos lelet. Ennek a ténynek ismeretében is meglepő volt számunkra, évekkel ezelőtt, amikor építési munka során felszínre került Fertődön egy korai bronzkorból származó lelet és a feltárt sír edénycserepeiben ugyanazokat a darabokat ismertük fél, mint amilyeneket a szántóföldön hoztak felszínre a mezőgazdasági gépek. A Fertő népe kezdetben halászó, vadászó, gyűjtögető lehetett, de minden valószínűség szerint korán megtanulta az állattenyésztés fo

rtélyait. Azt is tudjuk, hogy már a rómaiak korában gazdag szőlőkultúra virágzott a Fertő környéki dombokon. Gyakran járták a Fertő tó vidékét kereskedők, és az itt lakók is gyakran keresték fel a környező nagyvárosokat. Ezek a helyzeti előnyök bizonyára jelentősen hozzájárultak az első világháborút megelőző időben már meghonosodott virágzó zöldségtermelés kialakulásához és természetesen a velejáró magasabb szintű mezőgazdálkodáshoz. Sok értékes növényfajta került a vidékre, és parasztnemesítők révén született pl. Hegykő vidékén egy olyan értékes zellerfajta, melyet a kutató intézet Fertődön érdemesnek tartott továbbnemesíteni. A már említett adottságoknak volt köszönhető a fejlett növénytermelést kísérő állattartás is. A Fe

rtő vidéke mezőgazdasági kultúrájával a dunántúli tájból is kivált. Eme visszapillantással egyidejűleg kell megemlékezni azokról az uradalmakban dolgozó szakemberekről, akik több jelentős növényfajtát nemesítettek, az akkori időkhöz mérten igen magas szintű mezőgazdálkodást folytattak, és többek között megoldották a láp lecsapolását. A lecsapolt területen (amely közel 50 000 hódra becsülhető) az ország egyik leggazdagabb mezőgazdasgi kultúrája bontakozott ki. Természetesen ez a nagyfokú mezőgazdasági kultúra vonzotta a mezőgazdasággal kapcsolatban lévő ipart. Ebben az időben alakult meg a petőházai cukorgyár, a csermajori sajtgyár, a kapuvári húsfeldolgozó üzem és a kistölgyfamajori kendergyár. Az üzemek életrevalóságát bizonyítja az a tény, hogy ma is működnek, fejlődnek. A mezőgazdálkodás színvonalának és az eredmények érzékelésének érdekében meg kell említeni, hogy a két háború közötti idő országos búzatermési rekordját (32 q kh), vagy a Dáma tehén tejelő világrekordját (éves termelése 19.664 kg tej és ebben 695,5 kg. tejzsír, legnagyobb napi termelése 70,1 kg tej) ezen a területen érték el. Ezeken a példákon nevelkedett természetesen a környék parasztsága, és a lehetőséghez képest hasznosította is tapasztalatait a felszabadulást követő időben. A megalakult termelőszövetkezetekben a nagyüzemi gazdálkodás még a korábbi időket is meghaladó sokoldalú lehetősége bontakozott ki. Az említett lehetőségeken túl nagy segítséget nyújt a célok eléréséhez a Fertődi (korábban Eszterháza) Kutató Intézet, melyet még egy több mint 5500 kh-as, iparral (konzervüzem) kiegészített mezőgazdasági egység is támogat. . A Fertő vidékéhez szorosan hozzátartozik a Fertődi Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet, mely egyrészt tájjellegű feladatok megoldásával, másrészt országos és elvi jelentőségű nemesítési, termesztési kérdésekkel, illetve az alaptudományok kutatásával foglalkozik. » Az intézet a volt herceg Eszterházy Hitbiziomány kertgazdasági és mezőgazdasági intézőségeiből alakult, és 1946-tól, mint Kertészeti Középiskola és Kísérleti Telep működött, majd 1950-ben sorrakerülő tagosításkor egyesült a Fertődi Állami Gazdasággal és Kísérleti Gazdasággá alakult. A kutatási részleg ebben az időben mint a budatétényi Kertészeti Kutató Intézet fertődi osztálya látta el feladatát. Az osztály 1957-ben egyesült a Sopronhorpácsi Kutató Intézettel, és így önálló intézetté lépett elő. Az intézetben három osztály működik: a mezőgazdasági és növénynemesítési, kertészeti és növényfiziológiai osztály. A mezőgazdasági növénynemesítési osztály főként az őszi búza nemesítése t?rén ért el kimagasló eredményeket. A Fertődön előállított F. 293. rozsdamentes búzafajtát ma már az ország legkülönbözőbb részein 400.000 kh-on (búza vetésterületünk 25%-án) termelik. A fajta felfutóban van, és néhány éven belül a búza vetésterület 50—60%-át fo£ja elfoglalni. Győr-Sopron megyében, ahol 60—70%-ban ezt a fajtát termesztiik, termésátlaga 14,6 q/kh, szemben a Bánkúti 12,1 q/kh termésátlagával. Az intézet gazdaságának átlaga 22,— q/kh. A búzanemesítés az ún. intenzív búzafajták irányában folyik tovább. Az állóképesség fokozasa, mely a termésmennyiségek szükségszerű emelésével egyre inkább előtérbe kerül, elsőrendű feladat. A külföldi intenzív fajták ezt a kérdést nem oldhatják meg tökéletesen, mert az eddigi megfigyelések szerint szélsőséges égnajlatunk alatt termés biz tonságuk nem ielégi'tő. Feltétlenül szükséges tehát a hazai körülményeknek megfelelő intenzív búzafajta előállítása, melynek elérése érdekében az intézet máris figyelemreméltó előrehaladást tett. Itt kell még megemlíteni a fertődi F.106. rozsdaellenálló tavaszi búzát, és lisztharmatellenálló sörárpát, ezek minden bizonnyal hamarosan elterjednek. Nyugat-Dunántúlon — így a Fertő vidékén is — igen gyakori, hogy a hűvös, csapadékos időjárás miatt a kukorica beérése nagyon elhúzódik. Ezért a kutatók az eddigi fajtáknál rövidebb tenyészidejű — és ugyanakkor azoknál termékenyebb — fajták nemesítését tűzték ki célul. Az M. vöröshere és a Fertődi őszi káposztarepce az ország egyetlen elismert fajtája. Az előbbi különösen öntözött körülmények között nyújt bőséges termést. — Az F. 2. köles a legjobb kölesfajtánk, a Fertődi kender pedig világviszonylatban is messze az első, imponáló 25—27 rostszázalékával, szemben a 20—22 rostszázalékú legjobb külföldi fajtákkal. Mezőgazdaságunkban ma már egyre nagyobb szerepet játszik a gyümölcstermesztés. A következő években mintegy 100.000 kh gyümölcsöst telepítenek. A fertődi kutató intézet egyik főfeladata, hogy a tervezett bogyósgyümölcsűek telepítéséhez biztosítsa a megfelelő szaporítóanyagot. Az intézet tíz éve vizsgálja a fajtákat, és az elemző munka során sikerült az üzemi termesztésre legalkalmasabbakat elszaporítani. Ezzel párhuzamosan megindult a nemesítés is, melynek eredményeként az E. 401. málnafajta 1957-ben előzetes elismerést nyert. A Porpáczy Aladár által előállított E. korai szamóeafajta pedig már korábban elterjedt az országban, és jelenleg ez a vezető korai szamócafaj tánk. A bogyósgyümölcsűek közül egészen a legutóbbi időkig a ribiszke termesztése volt a legelhanyagoltabb. Nem beszélve arról, hogy a feketeribiszke hazai viszonylatban csaknem teljesen új gyümölcsfajnak számít, és tapasztalatok hiányában először csak külföldi irodalomra támaszkodhattunk. A külföldi eredmények természetesen nem üitethetők át maradéktalanul magyar körülmények közé, ezeket jelentős mértékben módosítani kellett a kísérletek alapján. Ma már 159