Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Kovács Lajos: A Fertő tó limnológiai sajátosságai

Őö

ö/o-a is elpárologhat. A víz hőmérséklete igen meieg júliusi és augusztusi napokon 32—34 C°-ra is felemelkedhetik és ehhez hasonlóvá válhat az iszap felszínének hőmérséklete is. Az 1928., 1929., 1930., és 1947. évi nyár volt ilyen forró és száraz. Ennek következtében a fokozott párolgás miatt igen nagy területek váltak szárazzá. Ilyenkor a víz elvonul a nádasokból a mé yebb mederrészek felé és csak a nyílt területeken marad vissza víz. A párolgás következtében még töményebb lesz a víz sótartalma. Az alámerülő növényzet eltűnik. Kipusztulnak a nyílt vizek hinárosai s a még megmaradó vizekben foglal helyet a halállomány. A csatornák kiszáradása következtében megszűnik a halászat is. Természetesen nagy pusztulás éri a nyílt vizek planktoni, mikroszkopikus növényi és állati élővilágát főként a töményebb sótartalom következtében. Nagyon szenved a tó halállománya és madárvilága is. A parti övek csigafaunája is elpusztul. A belső vizekben tömegesen gyűlnek össze a békák és lópiócák. A nádlevelek fonákján a levéltetvek óriási tömegben szaporodnak el. Ahonnan a víz eltávozik, ott kivirágzik a sziksó. Az évszakos vízingadozások is tehát katasztrófális hatással vannak a tó élővilágára. A sekélység másik katasztrófális hatású következménye az is, hogy nagyon hideg és hoszantartó teleken a Fertő fenékig befagy s ilyenkor az iszap is kőkeménynyé fagy. Természetesen csak annyi víz fagyhat meg, amennyi a belőle kifagyott só töménysége miatt lehetséges. Ilyenkor a jég vastagsága a mélyebb helyeken eléri az 50—60 cm-t is és alatta vékony, rendkívül nagy sótartalmú, kénhidrogénes vízréteg halmozódik fel. Ha ilyenkor léket vágunk a vastag jégbe, ennek nyomása következtében szökőkúthoz hasonlóan buggyan fel a majdnem tűrhetetlen szagú víz és szétomlik a jég felszínén. A léken bedugott rúd úgy kopog a keménnyé fagyott iszap felszínén, mint a kövön. Ebben a vízben alig marad élőlény, a plankton élővilága is elpusztult. Mire a tavasz melegének hatására elolvad a jégpáncél, a tó valóságos vízsivatag, amelyben alig van élet. A jégbe és iszapba fagyott halak hulláinak tömege lepi be a tó felszínét. Az egész tó halállományának 60—70%-a pusztul el, rendszerint a jól fejlett, ivarérett példányok. Különösen a ponty és csuka pusztulása jelentékeny. A fenékig való befagyás jelenségéről számos régi feljegyzés és levél emlékezik meg. Még szerencse, hogy aránylag ritkán fordul elő. Megbízható feljegyzések szerint 1721-, 1892- és legutóbb 1929-ben történt fenékig való befagyás. Természetesen a Fertőnek egészen újonnan kell benépesednie élővilággal. A vízi élőlények biológiai tulajdonságaik alapján hamarosan benépesítik a tavat, de ez az életközösség (biocönózis) már különbözik az előbbitől. Különösen a sótűrő élővilág alkalmazkodik és népesíti be a vizet. A sekélység fontos következménye a szél hatásának sajátos érvényesülése. Uralkodó szél az északnyugati. A Pozsony és Sopron közötti kapun keresztül ez a szél ellenállás nélkül zúdul a Fertő sekély vizére. Szokatlanul erős hullámzásba hozza és a vizet északról lenyomja a déli partok felé. Az északi területeken ilyenkor alig marad víz. Azok a halak pedig, amelyek nem tudták követni a víznek déli irányba való gyors vonulását, az iszapban rekednek, ahol hamarosan elpusztulnak. A déli területek halászai számára azonban nagy zsákmány adódik ilyenkor. Ha pedig déli irányból fújnak sirokkó- vagy főhnszerű szelek, akkor a szél nyomása következtében a magyar Fertő-részről húzódik fel a víz az északi területekre. Ilyenkor délen csak a száraz meder marad viszsza. A szél megszűntével néhány nap múlva természetesen visszatér a víz. Az erős hullámzás alkalmával a sekély víz teljesen összekeveredik a tófenék finom szemcséjű, laza. szerves törmelékben gazdag iszapjával. Ez a szürkésbarna iszap természetesen nagy hatással van a plankton növényi és állati élővilágára. A hullámzás mechanikai hatására a mikroszkopikus élővilág tagjai közül, főként a finom alkotású alakok összehúzódhatnak és elpusztulnak. Ha ilyenkor merítünk planktonhálónkkal a vízből, számos összetöredezett kerekesférget, apró rákokat figyelhetünk meg a mikroszkóp alatt elpusztulva. A finom, laza iszap szélcsendes időben is nagyon lassan süllyed vissza a tófenékre. Az iszaposság következtében szenved a halállomány is. Általában a Fertő nyílt vize még szélcsendes időben is nagyon ritkán tiszta, hanem rendszerint többé-kevésbé iszapos. A Fertő vizének hőmérséklete szeszélyesen változó, gyorsan követi a légkör hőmérsékletét. A víz hőhalmozása, felmelegedése tekintélyes lehet és ezt a hőhalmozást az iszap is átveszi. De a hirtelen beálló lehűlések pár nap alatt az egész víztömeget és az iszapot is lehűtik. Jellemző azonban, hogy az iszapban is megvan a hőrétegeződés, vagyis az iszap hőmérséklete rétegenként változó. Az iszapban a felszíntől lefelé levő nagyobb fokú hőmérsékleti rétegzettségre az jellemző, hogy télen a felső rétegek hidegebbek, nyáron melegebbek a víz hőmérsékleténél. Ez a mély tavakban nem fordul elő. Mindezek azt mutatják, hogy sekélysége következtében a Fertő mind víztömegében, sótartalmában, hőmérsékletében, mind élővilágában állandó változások színtere. Ennek következtében a Fertő az állandóan változó, asztatikus tótípusok közé tartozik, amelyek azonban a földön kevés számban fordulnak elő. Hidrobiológiái viszonyaira is ez az asztatikusság jellemző. De egyéb sajátos hidrobiológiái tulajdonságai is egyénivé teszik a Fertőt. A mélyebb tavaknál általában három övet különböztetnek meg: parti (litorális), nyíltvízi (pelagiális) és mélységi (benthalis) övet. A parti öv addig tart, ameddig a magasabbrendű vízi növényzet (hínárok) meggyökeresednek benne. Ennek mélysége általában 3 m. Alatta kezdődik lefelé a mélységi öv. A nyíltvíz öve már növénymentes és csak a planktoni élőlények élnek benne. A nyiltvíznek is átlagosan 5—ilO m vastag vízrétege az a terület, amelyben a plankton mikroszkopikus növényvilága a Nap sugárzó energiájának hatására szerves táplálékot termel és halmoz fel testében. Mivel ez a növényvilág nyújt táplálékot a plankton mikroszkopikus állatvilága számára, ezért ezt a réteget tápláléktermelő (trophogén) rétegnek nevezzük. Nyilvánvaló, hogy a Fertő tó ebből a három övből csakis a parti öv tulajdonságait és élővilágát mutatja. Legmélyebb részein is meggyökeresednek a hinárnövények, amelyek közül a legnevezetesebb a Potamogeton pectinatus nevű hiinár. A nagy vízfelület miatt a szelek megakadályozzák azt, hogy gyakorlatilag az egész vizet belepjék. A hinárnövényzet „boszorkány-gyűrűk" alakjában védekezik a szélokozta hullámzás kitépő, elsodró hatása, valamint a levélzetén kivirágzó sziksó ellen. Természetesen a Fertőben is megvan a trophogén rétegre jellemző, nagyrészt sótűrő plantonikus növény- és állatvilág. Számos igazi planktoni (euplanktikus) szervezet található benne, amelynek faj&záma általában kevés, de annál nagyobb az egyedszámuk. Ez a planktoni mikroszkopikus élővilág azonban rendszerint keveredik az iszaplakó, vagy a növényekre, így a hinárra, nádszálakra telepedő fajokkal (perifiton). Így a nyíltvíznek is megvan a maga sajátos planktonikus élővilága, de ennek alig 8—10%-a igazi planktoni (euplanktikus) szervezet. A Fertő szűkebb értelemben vett parti (litorális) övét a sokszor 3—6 km széles nádasok foglalják el. Egyedül Podersdorf előtt hiányzik a nádas, ami főként a túlságosan kavicsos fenékviszonyokra vezethető viszsza. Ha a Fertő nádas és kifelé sásfüves területét szűkebb értelemben vett parti övnek mondjuk, akkor a nádasoktól körülvett nyílt vizeket fertői pelágiális övnek tarthatjuk. Mindkét öv élővilága sajátos és eltérő. A nádasokban nagyon gazdag madárvilág fészkel, és ürülékével, tápláiékmaradványaival nagy mértékben szennyezi a nádasokban levő vizeket, amelyek ennek következtében eräsen szennyezettek. Minthogy a szeny-