Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Vendel Miklós: Sopron vízföldtana

vonásokban felvázolva, ennek az eltemetett kristályospala hegységnek az É-i része a Fertő tó és Hanság felszíni süllyedékének K-i része alatt húzódik. Kőrössy (1958) hivatkozva Kertai Gy., Szalánczy Gy., és Szőts E. rétegsoraira, a mihályi fúrásokban harántolt tekintélyes vastagságú pannóniai összlet alján 60—100 m vastag tortonai rétegcsoportot jelöl meg, amely kristályospala törmelékből álló konglomerátummal transzgredál a kristályospala alzatra. A Fertő tótól D-re, Fertőszentmiklósnál és Nagylózsnál, ugyancsak jelentkeztek ilyen mélybe süllyedt kristályospala hegységekre utaló gravitációs maximumok, amely kristályospala hegységrészletek Ny felé haladva egyre inkább a felszín közelébe jutnak, Sopron határában pedig, amint láttuk, már felszínre is jönnek (Vajk, 1943). A mondottakból tehát az tűnik ki, hogy itt Ny-ról K felé haladva megismétlődő törések mentén egyre inkább mélyebbre süllyedt, igen változatos felszínű kristályospala alzatú medencével van dolgunk, amely medencét fiatalharmadidőszaki üledékek töltenek ki. Azonban ez utóbbiakat véve figyelembe az is kitűnik, hogy a kristályospala alap hegységrészek törések mentén bekövetkezett lesüllyedése a Fertőtől Ny-ra általában korábban megindult, már a középső miocén, főként azonban a tortonai emelet beköszöntével, K felé haladva pedig ez a folyamat időben késett, ugyanakkor azonban a süllyedés üteme tetemesen meggyorsult. Ezt bizonyítja a kisalföldi mélyfúrásokban harántolt pannóniai rétegösszlet tetemes vastagsága. A

z eddig mondottakból világossá válik az, hogy a Fertő tó medencéjének kialakításában kéregtörések is fontos szerepet játszottak (2. ábra). A Fertőtől Ny-ra eső 2. ábra. A Fertő tó medencéjét kialakító törések vázlatos rendszere (A törésekhez tartozó kis nyilak a levetett rögök irányát jelzik. Aszaggatott görbe vonalak a mélyben húzódó paleozóos szerkezeteket jelölnek a tengelyvonal lefutásával Vajk~R. (1943) szerint) megsüllyedt területrészt már a középsőmnioténtől, sőt a tómedence É-i felének s részben a K-i folytatásának ^ megfelelő területrészt is a tortonai emelettől kezdve, tenger borítja. Ez utóbbival kapcsolatban ugyanis Szádeczky-Kardoss E. (1938) Scherf közléseire hivatkozva rámutat arra, hogy a Pátfalu és Boldogasszony községeknél lemélyített fúrások anyagában a tortonai képződmények is kimutathatók voltak. Ezekre az osztrák fúrási eredményekre Tauber A. F. (1951) munkájában is találunk utalást, amely szerint a „Podersdorf I." fúrás a Fertő tótól K-re, kb. 300 m vastag pannóniai összletet, s alatta alaphegységet ért. A frauenkircheni (Boldogasszony) fúrás ellenben a pannóniai rétegek alatt még redukált szarmata és tortonai képződményeket talált. Tomor J. szóbeli, részben levélbeli közléseire, részben pedig Kőrössy (1958) adataira hivatkozna megemlíthetjük, hogy a Podersdorf (Pátfalu) környékén lemélyített fúrások közül a Fertő tó felé eső P| fúrás 377,5 m mélységben érte el a paleozóos (gránit) alzatot közvetlenül a pannóniai rétegösszlet alatt. A keletebbre (Frauenkirchennél, az előbbitől kb. 7 km-re) lemélyített P

2 fúrás azonban jóval tekintélyesebb neogén rétegsort harántolt. amelynek legmélyebb tagjai már a tortonai emeletet képviselik. A fúrás szelvényében a pannóniai rétegek 1435 m-ig terjednek, 1558,5 m-ig szarmata-, majd 1624.5 m-ig tortonai rétegek következnek s ez utóbbiak települnek közvetlenül a mélyben fekvő gránit alzatra Tomor J. a szóbanforgó két fúráspont közt ÉÉK—DDNy csapású töréssel számol, ami a két fúrásszelvény összehasonlítása alapján valóban önként adódik. A P

:. fúrással jellemzett rög süllyedése tehát már a tortonai emeletben megindul s a pliocén beköszöntével már jelentős szintkülönbség áll fenn a Pi és P2 fúrásokkal jellemzett rögök közt. Figyelembe véve a lényeges különbséget, amely a két fúrásban harántolt pannóniai rétegösszlet vastagságában mutatkozik, nem látszik valószínűnek, hogy a P| fúrásban harántolt s közvetlenül a paleozóos alzatra települt panóoiai képződmények tekintetében a P

2 fúrás pannóniai összletének legidősebb részével ekvivalens rétegtagokkal állunk szemben. Ez esetben feltehető, hogy a pannóniai transzgresszió a P| fúrás területét csak később érte el, azaz a rög süllyedése nem következett be mindjárt a pannóniai korszak beköszöntével, vagy esetleg a süllyedő rög erősebben kiemelkedett részletéről lehetett szó, amelyet ilyen formán csak később boríthatott el a transzgredáló pannóniai tó vize. A rendelkezésre álló adatok ez idő szerint még nem elegendőek e kérdés kielégítő megválaszolására s éppen az adatok hiányossága miatt az említett két fúráspont közt egyébként kétségkívül kifejezésre jutó törés lefutását sem tudjuk pontosan követni. Mindenesetre kapcsolatba hozhatjuk azzal a töréssel, amely a Soproni hepvség n»ogén képződményekkel letakart K-i levégzőriA.sA—.1.- <-i*t->-'«ben. n feltörő savanyúvíz források alapján is, kiadódik nagyjából Deutschkreutz—Harka—Kópháza—Balf vonalában, ÉK-i csapással. Hasonló értelmű különbségek adódnak a pinnyei, illetve fertőszentmiklósi, továbbá a büki fúrások szelvényeiben is. amelyekre később még visszatérünk Ez alapon az említett fúrások közti területen is számolhatunk egy nagyjából ÉK —DNy-i csapású töréssel, amelynek nagyobb távon való kijelölése egyelőre még nehézségbe ütközik. Az üledékek minősége mindenesetre arra enged következtetni, hogy a tómedence D-i felének s a K-re hozzá csatlakozó területnek jórésze, mint kristályospala szárazulat emelkedik ki Ennek a tényeken nyugvó meggondolásnak az indokolásával Vendel M. Sopron környékének geológiájával foglalkozó munkájában (1930, p. 89—90.) találkozunk, amire Szádeczky Kardoss is utal. E szárazulatnak a Ny-i partjait jelzi a tortonai zátonyfáciesű lajtamészkő, amely a Fertő Ny-i partvonala mentén a kristályospalákra települt (3. ábra). Azonban a középsőmiocénnel kapcsolatban fölvázolt ősföldrajzi kép egyelőre bizonytalan, az említett szárazulatrész É-i, K-i és D-i partvonalának alakulása tekintetében egyaránt. Keleti partvonalának lefutását egyelőre a fentebb már említett nagy átlós törés mentén jelölhetjük meg (2. és 3. ábra). Ugyanakkor számolhatunk azzal is, hogy a keletebbre kimutatott, korábban említett eltemetett kristályospala hegység viszonylag nem nagymérvű lesüllyedése a tortonai emelet beköszöntével következhetett be a rátelepülő — fentebb már említett — képződmények tanúsága szerint. Ez utóbbi és az előzőkben vázolt kiemelkedő kristályos alaphegységrész közt sekély szigettenger terülhetett el. 124