Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Vendel Miklós: Sopron vízföldtana

fíuflf 'a/.MH/ó/ (j '/Vogy/Óri 3. ábra. A Fertő tó és környékének ősföldrajzi képe a középsőmiocén tortonai emeletben (A vonalazott részek szárazulatok) A délebbre eső területrész ősföldrajzi alakulására néhány mélyfúrási adatból vonhatunk le — ugyancsak ideiglenes jelleggel — megközelítő következtetéseket (Kőrössy, 1958); így a Pinnyén, illetve Fertőszentmiklóson lemélyült 2 fúrás közül az első 1021 m-ben érte el a paleozóos alzathoz tartozó fillitet, közvetlenül az alsópannóniai összlet alatt, míg a második 1634 m-ben érte el a fillitet, de rajta az 1560 m-ben jelentkező tortonai rétegösszlet (litotamniumos mészkő, konglomerátum stb.) feküdt a pannóniai rétegek alatt. Hasonlóképpen a Soprontól jóval D-re fekvő Bükön lemélyített 2 fúrás közül az első ugyancsak alsópannóniai rétegösszlet alatt érte el a paleozóikumot (dolomitos kőzetek alakjában) 1010 m-ben, míg a második 1270 m-ben, de fölötte az 1225 m-ben jelentkező tortonai litotamniumos mészkővel. Ezeknek a fúrási adatoknak az alapján, a Fertő tó medencéjétől D-re, a kristályospala alaphegységnek ugyancsak egy nagyobb szigetszerű kiemelkedését tételezhetjük föl, amit nagyjából Pinnye, Nagycenk, Bük községekkel jelölhetünk meg. A tómedence kialakításában szerepet játszó törések közül tehát a föntenilített, Ny felé éle

s elhatárolást biztosító törés a legjelentősebb, amely mentén a K felé még szárazulatként kiemelkedő kristályospala tömegek lesüllyedése rohamosan megindult. Ugyanakkor vele nagyjából párhuzamos lefutással a Ruszt—Fertőrákosi dombvonulat Ny-i oldalán már korábban bekövetkezett törés mentén is felújul a Ny-ra eső területrész süllyedése, amelynek mértékére — mint Vendel M. értekezése (1962) is rámutat — rávilágítanak a Kistómalom mellett lemélyített 350 m-es fúrás adatai; ezek szerint itt mintegy 250 m-es elvetési magassággal kell számolnunk. Ezek között az É—D csapású, egymással nagyjából párhuzamosan lefutó vetők közt fennakadt bércként emelkedik ki a kristályospala alaphegység fiatalharmadidőszaki üledékekkel túlnyomórészt letakart keskeny sávja, a Ruszt—Fertőrákosi dombvonulat. Ez utóbbit a Fertő medencéje felé élesen elhatároló, előbb említett törés a tómedence D-i felének megfelelően a miocén legvégén, illetőleg a pliocén beköszöntével következhetett be, a tómedence É-i felének megfelelően pedig ekkor újúlhatott fel, mert egyrészt az eddig szárazon levő, most pedig az egyre mélyebbre süllyedő kristályospala alzatra, másrészt az É-i területrészen már korábban lerakódott miocén képződményekre, a benyomuló pannóniai tó víztömegei rakják le üledékeiket (4. ábra). 4. ábra. A Fertő tó és környékének ősföldrajzi képe az alsópliocénben (A vonalazott részek szárazulatok) A mondottakból az is kiderül,hogy maga a tómedencével jellemzett terület sem egységes származású: az É-i területrész süllyedése már jóval korábban megindult, mint a délié, így a kristályos alzatot ért haránttöréssel is számolnunk kell a középsőmiocén magasabb részében (2. ábra). Ezzel az elképzeléssel bizonyos fokig összhangban állnak a Duna vonalától É-ra, csehszlovákiai területre eső pozsonyivánkai, szenei, deáki fúrások adatai is (Kőrössy, 1958), amelyek szerint a kristályospala alzatra települő neogén összletet tortonai képződmények vezetik be. A továbbiakban még a tómedence É-i részének kialakításához járulnak hozzá különböző időszakokban rögzíthető törések. Így az ÉNy-i oldalon, a Lajtahegység DK-i lábán húzódik végig egy nagyobb arányú törés ÉK—DNy-i csapással, amely a Ruszt—Fertőrákosi dombvonulatot a Ny-i oldalon határoló töréshez hasonlóan a középsőmiocénbe tehető. Az ÉK-i részen egy ÉNy—DK csapású, az előbbinél jóval fiatalabb törést jelöl meg Szádeczky-Kardoss E., amely a Parndorfi kavics-fennsík DNy-i peremével párhuzamos lefutású. Az osztrák geológusok vizsgálatai alapján azonban a Parndorfi kavics-fennsík peremének kialakulása nem töréssel, hanem határozottan eróziós folyamatokkal kapcsolatos. A D-i részen pedig a Ny—K csapású ún. Hanságvonal húzódik, amellyel kapcsolatban Szádeczky—Kardoss szerint a medence D-i peremének kialakulása is tektonikus eredetre vezethető vissza Ez az elképzelés itt sem látszik eléggé meggyőzőnek, konkrét adatok ez idő szerint ezt nem támasztják alá. Inkább lepusztításos jelenségekkel számolhatunk a D-i medenceperem kialakításában is. Mindkét említett vonal mentén az alsópliocén összlet fiatalabb rétegtagjai bújnak ki a védő kavicstakarók alól. Lényegileg a tómedence fenekét is hasonló alsópliocén üledékek alkotják, mint erre Szádeczky-Kardoss (1938) is rámutat Stürzenbaum és Szontágh adataira hivatkozva. A Fertő-medence jelenlegi területe tehát a pliocén alsó szakaszában még nem feküdt mélyebben a környező területekhez képest, eltekintve a Ny-i partot kísérő vonulattól. Szádeczky-Kardoss szerint a ferderétegződések alapján bebizonyosodott, hogy a pontusi szakaszban a Fertő tó vidékén akadálytalanul keresztülfolyt egy vízrendszer É-ról D felé, amely a pontusi tavat fokozatosan lecsapoló folyórendszer tagja volt s a Bécsi medence felől a Kis Alföld D-j öble felé tartott, A mai víz125