Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
ugyanis a visszahelyezés jelöli ki a leírás anyaszövegben való helyét és az elemzés indokoltságát.13 Az arcképek kezdőpontjának kijelölése nem okoz nehézséget.14 A kezdőpont tok elkülönítettek, a szövegben is találhatók indikátorok, de az egyes regényeket követő tartalomjegyzékek is elkülönítik az oldalszám pontosság megadásával, például: „Lívia portréja 186.” (304.). A szövegbeli indikátorok változatosak, péL dául megjelölik a következő szöveg témáját cím funkcióval bíró mondatokkal, mint Héloise arcképének bevezetője: „Sequitur imago Heloisse: ” (too.). Ennek egy elnyújtottabb változata az útitársdeírás (Fekete reneszánsz, a Breviárium II. kötete) kezdőpontja: „Az aszfalt^peronon egy sovány nő állt, vászonból készült strand' ruhában. Egyelőre háromhangú skála volt:” (237.) Lívia arcképének kezdőpontján Monteverdi (Fekete reneszánsz) nyelvi deixissel kimutat a nő szobrára. A gesztust azonnal a leírás követi: „Tiberius anyja, Livia, talán a legszebb nő, akit valaha láttam. Ismered a szobrát? Ezer fej szobor van a világon, de egyik sem olyan égető egyszerűséggel fej, mint ez.” (186.) Ez a jól elkülöníthető ség a leírások végpontjára már nem jellemző.15 Gyakorta jelöletlen váltások tagolják a leírást, az elbeszélő kiválaszt és ismertet egy adott jelenetet az ábrázolt karakter életéből, amelyet meghatározónak tart a komplex ábrázoláshoz. Ennél is általánosabb eljárás, hogy a leírások az elbeszélő megjegyzéseibe, magyarázataiba folynak át. Ezek a szövegrészek kevéssé választhatók le a ténylegesen leíró funkciójú szövegrészekről, ezért az arcképek vizsgálatakor nem kísérlem meg a teljes leválasztásukat, a Breviárium leírásai ezekkel a betoldásokkal, váltásokkal együtt alkotják az arcképeket. Az arcképek leírásai nem a kontextusból kihasítható állókép rögzítései, mim den esetben meghatározó a beállítás, a fokalizáló (aki nem minden esetben a leíró) pozíciója, aki a saját viszonyát generalizálva írja le/értelmezi a látványt. Ez állandó feszültséget is teremt, ugyanis az arcképek a fokalizáló általánosításain keresztül saját egyediségükben univerzálisakká válnak, miközben éppen a szemlélő aktuális helyzc' téből adódóan egy pillanatnyi elrendeződés múló konstellációiként valósulnak meg. A leírások rendkívüli nagyítások mentén haladnak, amely ráközelítések részletessé' güknél fogva ambivalens érzetet okoznak: kiépítik a teljesség illúzióját, miközben a túlzó részletesség töredezettséget, mozaikosságot, az egész össze nem illeszthetőségét is szemléletessé teszik. Ez a paradox beállítás általában valamilyen fogalom egészé' ▼ 13 Mieke Bal, A /eírás mint narráció = Narratívak 2., szerk. Thomka Beáta-V. Horváth Károly, Kijárat, Budapest, 1998, 159-162. 14 A leíró szövegrészek elkülönítéséről lásd pl.: R onen, i. m., 274-275. 15 Nem az a szokatlan a Breviárium leírásaiban, hogy kezdőpontjuk gond nélkül kijelölhető, inkább, hogy végpontjuk ennyire bedolgozott a kontextusba. Hamon a leírások végpontját már tematikájuk mentén előfeltételezhetőnek tartja a fogalmak kategorikus funkciójánál fogva. Például ha egy Család nélkül [Sans famille] című szöveget olvas, előre hozzáérti a Család [En famille] kategóriáit, amelyek elvonása kirajzol egy, a leírás határait meghúzó fogalmi keretet. H amon, i. m., 45. Ezzel ellentétben a Breviárium cselekménytelensége és az elbeszélő állandó kommentátori jelenléte ezeket a határokat elmozgatja. 5°
