Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Iván Alekszejevics Bunyin: Tolsztoj megszabadulása (részlet – Soproni András fordítása)
7 (Goldenvejzer, az ismert orosz muzsikus,6 aki teljes tizenöt esztendőn át bejáratos volt Tolsztojhoz, feljegyzéseket készített róla, és egyebek között egész listát állított össze a sajátosságairól. Feljegyezte például, hogy Tolsztoj a „g” betűt népiesen, kis hehezettel ejti, csaknem mint a „h”-t; sok szót régiesen mondott; sok helyi, tulai szót használt; szeretett népies szólásokat alkalmazni; a muzsikokkal a saját nyelvükön beszélt, de soha nem dörgölődzött hozzájuk, és mindig tegezte őket. Goldenvejzernek igaza van, de én, mint Tolsztoj földije, aki ugyanahhoz a falusi földbirtokosi közeghez tartoztam, mint ő, egy pontosítást kell, hogy tegyek: mindezek a sajátosságok közös tulajdonságaink, a mi mindennapjainkban, a mi vidékünkön az apáink és nagyapáink csaknem mind így beszéltek. Pontosítom Goldenvejzernek azt az állítását is, mely szerint Tolsztoj soha nem használt „durva”, „népi” kifejezéseket; de használt, méghozzá nagyon is szabadon, akárcsak a fiai mind, de még a lányai is, ugyanúgy, egyébként, ahogy a falusiak általában, akik legtöbbször pusztán szokásból beszéltek így, és nem tulajdonítottak sem jelentőséget, sem súlyt ezeknek. Ezt sok közeli ismerője is megerősíti. Az egyikük a következőket mondja: Tolsztoj életrajzában, amelyet titkára, Guszev írt, az áll, Makovickij doktor szavaira hivatkozva, hogy „Tolsztoj egyáltalán nem is tudott káromkodni”. Magának Lev Nyikolajevicsnek a naplójából azonban tudjuk: fiatalkorában előfordult, hogy haragjában megverte egy jobbágyát. El lehet képzelni, hogy ezt némán vagy hízelgő szavakat rebegve művelte volna? Az már nem heveskedés lett volna, hanem Tolsztojra egyáltalán nem jellemző kegyetlenkedés. Egyáltalán, Tolsztojt lehetetlen azok közé sorolni, akinek nyelve nem állott rá egy-egy durva szóra. Még aggastyán korában is előfordult, hogy amikor valami anekdotát mesélt, még hölgyek előtt is képes volt olyan szavakat kiejteni, amelyeket csak körülírva szoktak emlegetni. Gorkij, amikor megismerkedett Tolsztojjal, eleinte meg is sértődött rá, mert azt hitte, hogy Lev Nyikolajevics miatta, a proletár miatt beszél ilyen nyelven. Kár volt megsértődnie. Tolsztoj, amikor például muzsikok beszédét adta vissza, nem idegenkedett a legdurvább kifejezésektől sem, bármilyen volt is a hallgatósága.”) Visszatérve a külsejéhez, hadd ismételjem meg, amit az első találkozásunk után mondottam: „Alighogy belépek a helyiségbe, a szoba mélyén, balra, nyomban nyílik egy kis ajtó, és egy nagydarab, ősz hajú öregember bukkan elő, esetlen ügyességgel rángatva lábait. Gyors, könnyed mozgású, félelmetes, éles szemű, csüngő szemöldökű. Gyorsan (és kissé roggyanó léptekkel) odajön egyenest hozzám, előrenyújtja két tenyerét, és közé szorítja az enyémet.” Az utóbbiról kikívánkozik: állatvilágból származó gesztus. Aztán tovább: „Puhán megszorítja az én kis kezemet, váratlanul elragadó mosolyra húzza a száját, ▼ 6 Goldenvejzer A. B. (1875–1961), zongoraművész, Tolsztoj elvbarátja. Bunyin Tolsztoj közelében című memoárját idézi.
