Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 7-8. szám - Javier Tomeo Az oroszlánvadász (Mester Yvonne fordítása)

31

elől), de a tigrisekkel ellentétben nekem nincs, akinek a szemébe nézhetnék. És ezért oly kiszolgáltatottak a férfiak, kisasszony: mert óriási nagy szükségünk van rá, hogy az ideális társ szemében meglássuk önnön tükörképünket. Alig egy perce kissé elrugaszkodtam a valóságtól, és egy csodálatos, időn és téren kívüli asszonyról beszéltem önnek, aki még csak menstruálni sem szokott; ám gondolhatja, hogy nekem nem ilyen nőre van szükségem. Én valójában a gyermekeim jövendőbeli anyját keresem. Láthatja, hogy semmiféle frivol hajlam nincsen bennem. Annak a vad szaporodási ösztönnek vagyok szerencsétlen áldozata, amely szüntelen a szerelem ösvényére tereli a férfiakat. Ó, bárcsak mi, férfiak, nők nélkül szaporodhatnánk! Bárcsak lemondhatnánk az asszonyokról! Bár ha hőn áhított fiaink értelmünkből és érzékenységünkből fakadnának, úgy, ahogyan Minerva pattant ki Jupiter fejéből! Bár olyanok lehetnénk, mint azok a hímnős virágok, amelyek porzóval és termővel is rendelkeznek! De nehogy azt gondolja ám, hogy nem kedvelem a nőket! Már az előbb is megmondtam (vagy ha nem, hát akkor most mondom), hogy a hölgyek lázba hoznak! Kétségkívül ők a földkerekség úrnői. De mondja csak, hol lelek én rá arra az álombéli asszonyra, aki képes volna megérteni és elfogadni engem? Ugyan hogyan találna ilyenre egy hozzám hasonló, magányos farkas? Vajon örök magányra kárhoztattam? Az előbb azt mondtam, hogy a sasok egyedül repülnek, a varjak pedig csapatostul. Azt is mondtam, hogy mi, a sasokhoz hasonlóan, egyedül szállunk anélkül, hogy bárkivel is osztozkodnánk. Ekkor is túloztam. Igazság szerint semmi közöm ezekhez a fenséges madarakhoz, akik nagyon is jól tudják, mit akarnak, s röptükben egyetlen milliméterrel sem tévesztik el az irányt. Most eszembe jutott egy kikuju legenda (a kikujuk egy Salombongo őserdeiben élő törzs, akik szinte semmilyen más néppel nem érintkeznek), amely olyan sasokról szól, akiknek öregkorukra mególmosodik a szárnyuk, és fátyol ereszkedik a szemükre. Belerepülnek a napba, elégetik benne szárnyukat, és kiégetik a szemük világát. Azután leereszkednek egy forráshoz, amelyet egyedül ők ismernek, háromszor megmártóznak benne, s ily módon megfiatalodnak, szinte újjászületnek. Mi férfiak sajnos nem tehetjük ugyanezt. Nem ismerünk olyan szellemi forrást, ahol megifjodhatnánk. Igen, hogyne, önnek igaza van, észszerű a válasza; azt mondja, hogy a sasok bizonyos szempontból előnyös helyzetben vannak, de bizonyára nekik is meg kell birkózniuk a kellemetlenségekkel, hiszen mindenkinek megvan a maga keresztje; mi azonban akkor is rohamosan hanyatlunk, és egyre kevesebb időnk marad rá, hogy megleljük a tisztító erejű csodaforrást... No de azt hiszem, egy kissé túldramatizálom a helyzetet; ha tovább traktálom ezekkel a szomorú dolgokkal, a végén még megríkatom, pedig higgye el, nem ez a szándék vezérelt, amikor feltárcsáztam a számát. Váltsunk hát témát. Ha gondolja, szívesen beszélek a dzsungel állatairól. Mostanság bizony ők az egyedüli földijeim, velük osztom meg nap mint nap az életteremet. Mondja, melyik az a vad, amelyik a leginkább lenyűgözi önt? A gorilla? Ah, tudnék mit mesélni ezek-