Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - Javier Tomeo Az oroszlánvadász (Mester Yvonne fordítása)
32 ről a szeleburdiakról! A gorillában kétségkívül a tekintete a legelképesztőbb; rosszindulatú pillantásától még a legvagányabb fickónak is feláll a hátán a szőr. Tudja, hogy néhányukat az őserdő valódi királyaként tisztelik? Ezek a vadállatok egyetlen fonákkal lefejezik az embert... ▶ Itt, a városban nincs meg a trópusok ihlete. Értse meg, nem ugyanaz egy magasra helyezett neoncső alatt levelet írni, mint egy romantikus petróleumlámpa fényénél, sátorban, a dzsungel bizsergető moraja közepette. Hadd legyek hát következetes: adja meg a címét, és én álomszép verseket küldök önnek Afrikából! Adjon meg egy címet, ahová írhatok, és én is adok egyet. Ha van hozzá kedve, akár válaszolhat is. Hosszú leveleket válthatnánk; a végtelenségig bővíthetnénk az apró részletek tárházát. Ön elmesélné a gondjait, és én is beszámolnék a sajátjaimról. Ha pedig nincsenek problémái, azt is elmondhatja, hogy nincsenek, és ezért nem meséli el őket. S hogy mégis legyen miről írnia, jellemezhetné nekem azt az édes kis világot, amelyben éldegél. Megírhatná például, milyen színűek a hálószobájában a szőnyegek meg a falak. Arról a bronzóráról is mesélhetne, amelyet bizonyára a konzolon tart, és egy özvegy nénikéjétől örökölt; vagy azokról a félig kopasz, öreg babákról, amelyekben maga, aki a lelke mélyén még most is kislánynak érzi magát, továbbörökíti gyermekkorának édes álmait. Ami engem illet, beszélhetnék arról, hogy... Jaj, miről is beszélhetnék én drága barátném? A világító szemek gyűrűjéről, amely esténként a sátramat körülveszi? A rinocérosz nyomáról az ösvényen, amely a smaragdzöld lagúnához vezet? A bolond ötletekről, amelyek sorra pattannak ki a fejemből, miközben egy olyan hintaágyon himbálózom, amelyet a környező fákon burjánzó folyondárokból csomóztak össze? (...) Szenvedélyes olvasó vagyok, ahogy azt mondani szokás. Itt, a városi rezidenciámban több mint ötezer kötetem van. Most is egy olyan szobából beszélek, amely tele van könyvvel. A padlótól a plafonig beborítják az összes falat. És higgye el, valamennyit kiolvastam. Tudja, mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy át sem kellett volna lépnem a szobám küszöbét, hogy megtudjam mindazt, amit így is tudok. Ha belegondolunk, a könyvek nyitott ablakain át a legváltozatosabb tájakban gyönyörködhetünk. Így hát senkinek sem szabadna meglepődnie azon, hogy egynémely magányos, kövér ember, akinek behálózza zongoralábát a sok visszér, alig lát tovább az orra hegyénél, és (igen, igen, ez is fontos) szinte egész napra bezárkózik a szobájába, ugyanannyit tud, mint egy rettenthetetlen utazó. Nem gondolja, kisasszony, hogy az ilyen személyek csodálatot érdemelnek? Ki mellett döntene, ha választania kéne? Amellett, aki hatalmas ismeretanyagra tesz szert anélkül, hogy elhagyná szobáját; vagy a másik mellett, aki ugyan sokat utazik, még sincs fogalma szinte semmiről? Igen, hát persze hogy az első mellett tenné le a voksát. És nagyon helyesen tenné, higgye el. Én is – noha
