Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - Almudena Grandes Frankenstein anyja (Dornbach Mária fordítása)
11 nek, hogy nem szerettem a lányomat? Azért öltem meg, hogy megmentsem, végül apám asztalára támasztotta a kezét, felé fordulva felütötte a fejét, értsék meg már végre. Én hoztam létre, én romboltam le, az én kiváltságom, az én jogom volt... Még mit nem! Ez a felcsattanás újabb szakaszt nyitott, olyan váratlan, radikális átalakulást, mint az embert elragadó rossz álom legképtelenebb fordulata. És te? Hát te honnan jöttél? Felébredt a macskám. Kijött a lakásból, utánam le a lépcsőn, követett a konyhába, ott elaludt a kedvenc helyén, egy öreg párnán, amelyet a sarokban álló, használaton kívüli öreg tűzhely tetejére tettem neki. Tanulás vagy a mímelése közben szerettem nézni, ahogy alszik, de egy ideje megfeledkeztem róla. Amikor felébredt, jött, hogy megkeressen, párszor odadörgölőzött a bokámhoz, de érdekesebbnek találta, ami az irodában történik. Jóllehet nesztelenül osont be a félig nyitott ajtón át, felbukkanása figyelmet keltett, nem is önmagában, hanem annak a nőnek a reakciója miatt, aki elfelejtette, hogy megölte a lányát, a karjába vette, engedte, hogy megnyalja a nyakát, a nyakkivágását, közben kedvesen becézgette. Nagyon szép vagy, gyönyörű vagy, aztán kinyújtotta a két karját, hogy eltartsa magától az állatot és megvizsgálja a nemét. Szép cicalány vagy, hallod?, majd derűs arccal ismét apámhoz fordult, arca mintha egy másik nőé volna, nem azé, aki az imént még rikoltozott. Öné a macska? A fiamé, Germáné, azé a fiúé, aki ajtót nyitott önöknek. És hogy hívják? Greti, Gretinek hívják. Mint a Garbót? Nem, nem azért. Azért, mert visszafelé szótagolva hasonlít a tigrisre, neki pedig csíkos a bundája... Ó!, nagyon jó. Nagyon szép neved van, Greti, simogatta meg a hátát, nagyon-nagyon szép, megvakarta az állát, mint aki tudja, hogy ezt szereti a legjobban, lássuk, mi van itt, azzal kivitte a karjában az erkélyre, talán találunk egy kismadarat... tetszene, mi?, te kis büdös. Ügyvédje tágra meredt szemmel, csalódott arccal, döbbenten bámulta, mint aki már képtelen követni az elmúlt két órában történteket. Látod?, vonta kérdőre apám már-már derűs hangon, higgyél nekem, Juan. Délután találkozunk, akkor jobban megmagyarázom. Egyvalamit meg kell ígérnie nekem, doktor, a macskám váratlan csodálója úgy fordult oda hozzá, mint aki elfelejtett valami nagyon fontosat. Ígérje meg, hogy ivartalaníttatja ezt az állatot. Most még túl fiatal hozzá, de két-három hónap múlva... Ebben a pillanatban Greti kiugrott a karjából, és úgy elszaladt, mint aki érti, mit mondott, szegénykét ivartalaníttatni kell, a városokban a macskák... Mennünk kell, doña Aurora. Az ügyvédje felállt, odalépett hozzá. Ha nem ivartalaníttatja, akkor elszökik, amikor rájön a párzás, és nem talál vissza, elüti egy autó, egy villamos, de ha nem, akkor bepározza valamelyik kóbor kandúr ... Doña Aurora, nagyon késő van. Ki tudja, milyen betegségeket hordoznának a kiscicák, ezért mondom, hogy... Elhallgatott. Juanra pillantott. Aztán apámra. Majd körbenézett, mint aki nem tudja, mit keres abban az irodában. Aztán odalépett ahhoz a székhez, amelyen ült, fogta a ridiküljét és a karjára akasztotta. Igen, menjünk, szólt oda az ügyvédjének, azzal csendben elhagyták az irodát. Apám kikísérte
