Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 6. szám - 100 éve született Vekerdi László - Szabó Péter Gábor: Matematikatörténet-írás szellemi szenvedéllyel (Megemlékezés Vekerdi László születésének 100. évfordulójára)

99

ne futnak össze a század szenvedélyes matematikai vitái?” – kérdezi Vekerdi. Tanulmányaiban Descartes levelezésén keresztül nyújt betekintést a karteziánus matematikába, megismerkedhetünk nála Fermat és Descartes érintőszerkesztésről szóló vitájával, éppen úgy, ahogyan a szelő és az érintő viszonyának korabeli felfogásaival. Vekerdi felhívja a figyelmet arra is, hogy bár a legtöbb matematikus képzeletében az a kép él, amit még Chasles híres geométer és matematikatörténész a XIX. században elültetett, valójában Descartes műve a La Géométrie (1637), címe ellenére inkább algebrai mű, mint geometriai, egyenletek grafikus megoldásáról szól. „Az analitikus geometria következménye lesz ennek az algebrai reformnak, de nem ez volt Descartes célja. Csak a már kialakult analitikus geometria felől visszatekintve, a helytelen perspektíva keltette azt a látszatot, hogy a Géométrie-ben geometriáról van szó.” Bemutatja a szerkesztés fogalmát és szerepét, az egyenletpolinom differenciálásának szabályait, a szerkesztések algebráját. „A Géométrie valóban nagyon különös olvasmány. Könnyed és élvezetes, átfutva azt hiszi az ember, hogy teljesen érti. Azután újra kézbe véve meglepődik: mennyire nem értette meg először.” „A történelem alapvető igazságtalansága, hogy nem lehet megkérdezni azokat, akikről írunk: ők mit gondolnak arról, amit róluk állítunk. Így minden történetírás – bizonyos fokig – múltba vetített utópia: a jelen értelmét és gyökereit keresi. Azért csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története” – olvashatjuk nála a bölcs megállapítást.

Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a levelezés”. – mondja Vekerdi. Ő még kutatóorvos korában olvasta végig Descartes levelezését, majd amikor már a Matematikai Kutatóintézetben dolgozott, a sokkötetes Newton-levelezést is, ahogyan mondta: „az első betűtől az utolsó lábjegyzetig”. Szorgalma csak kívülállónak lehet meglepő, hiszen a hitelességre törekvő historiográfiához valóban alaposan meg kell ismerni a primer forrásokat. Kristó Gyula történészprofesszor ezt úgy szemléltette egyszer szegedi hallgatóságának, hogy amikor ő új témába kezd, akkor ez olyan, mintha ráfeküdne egy folyóvízre, és csak arra kell figyelnie, hogy ne merüljön el, hiszen a folyó valahova úgyis el fogja őt vinni. A történésznek nincs más dolga, mint hagyni, hogy a tiszta források vezessék. Lássuk, mit mond Vekerdi László a régi és az új matematikai megközelítésről.

„Modern és régi, newtoni és cartesiánus között a választóvíz nem az infinitezimális kalkulus. Descartes »infinitezimális-fóbiája« – már Tannery felismerte – épp olyan mese, mint a görögöké. S bizonyos tekintetben