Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Zsidó Ferenc: Ló, ha nyihog
34 – Ne foglalkozz, amivel nincs bajod! – szólt az öreg egy fokkal indulatosabban, mint szokott. Benne volt ebben az öregség minden tehetetlensége. Bíró János jó tíz éve nyugdíjas volt már, de még dolgozgatott, főként azért, mert utánpótlás nem került: nem volt más állatfelcser a környéken. 1966-ban végezte el az állategészségügyi technikumot a megyeszékhelyen, s amikor a kollektív létrehozása után a szülőfalujában is beindították a „Diszpenzárt” (ez állt az állategészségügyi rendelő homlokzatán, ezt a román kifejezést használták hát, magyaros hangsúllyal ejtve, mint ahogy volt álimentára/élelmiszerbolt és kráma/ borozó is), nem volt kérdés, hogy hazaköltözik-e (ha már a nővérét beszippantotta a város, legalább ő). Nagyapja híres állatherélő volt, tehát ő úgy ment iskolába, hogy volt már némi gyakorlata, ki is tűnt a diákok közül. Másodéven már tanári felügyelet nélkül is herélt, miskárolt. Amikor „kitanót embörként” hazakerült, egykettőre megszerették, a „lódoktor”, „szinte-doktor”, ahogy a helyiek hívták, szívélyes volt, s hozzáértő, legyen szó lóról, tehénről, disznóról, juhról. Persze olykor népszerűtlen akciókat is le kellett bonyolítania: az állam például kötelezővé tette az oltást baromfihimlő ellen, s bár a környéken nem hullott el egyetlen szárnyas sem betegségben, ezért az emberek értelmetlennek tartották az oltást, sőt haragudtak, neki mégis el kellett végezni a kijelölt feladatot, igaz, a kiutalt oltómenynyiség egy részét „melléoltással” fogyasztotta el. De ha valamelyik gazdának beteg lett az állata, vagy probléma adódott az ellésnél, Bíró János az éjszaka közepén is készségesen felkelt. Nem kiskirálykodott, csak végezte a dolgát. Miután 1990-ben a kollektívek megszűntek, s a farmokat is felszámolták, már nem volt szükség annyi káderre, de Bíró Jánost félnormával megtartották. Felesége azonban munka nélkül maradt, mázsálóra, mezőgazdasági előkönyvelőre nem volt már szükség. Így ő ötvenöt évesen aztán elment kedvezményes nyugdíjba, igaz, mivel még huszonöt ledolgozott éve sem volt, elég kis összegre taksálták. Bíró Jánost a félnorma nem ölte meg, pedig a helyi irodát bezárták, be kellett járni a községközpontba, de így is maradt elég ereje, energiája, hogy a visszaszolgáltatott földeken is gazdálkodni kezdjen, további állatokat vásároljon. Eleget foglalkoztam a kollektívével, ideje, hogy a magaméval is foglalkozzam, mondogatta a feleségének, amikor az aggályoskodni kezdett, miért veti bele úgy magát a munkába. A visszakapott földeket szégyen volna nem megművelni, állatokat nem tartani: s neki ebben jó példával kell elöljárni, mondogatta eltökélten. Aztán pár év alatt kiderült, hogy az, ami a kollektív előtt volt, már nem fog visszatérni, a világ megváltozott, a fiataloknak nem ízlik a mezőgazdasági munka, elkívánkoznak, és nem is nagyon éri meg. Igen, mert az országhatárok felszabadítása egy csapásra átírta a prioritásokat, következett a nagy székely-magyar összeborulás, ami a gyakorlatban elsősorban azt jelentette, hogy a székely munkaerő tömegesen megindult magyarországi vendégmunkára (hogy aztán néhány évvel később nyugatabbra vegye az irányt).
