Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 3. szám - Juhász Tibor: Fáradásos törés (szociográfia-részlet)

utána. Lassan húsz éve, hogy így vagyok, mozgáskorlátozottan, most már hiába lenne az egész, úgy érzem. Pedig tudom, megadhatták volna a rokkantságit, a százszázalékosat! Beadtam a papírokat, azt mondták, menjek ide meg oda, ekkor meg ekkor, csak hát egy idő után inkább abbahagytam. Elég fájdalmat okozott már az is, hogy elmenjek a boltba, nem hogy még szaladgáljak a városban ilyemolyan vizsgálatokra! Hát alig bírok menni! Legyalogolni a Marx térre, ami ma az Újgyőri főtér, onnan menni villamossal tovább, mekkora erő kell már ahhoz! Sokszor jegyre sem volt pénzem. Gyalogoltam a kórházba, megálltam vagy hússzor'harmincszor, mire odaértem. Úgy történt, hogy hazafelé tartottam, megcsúsztam a latyakban, a lábam meg eltört, és rosszul forrt össze. Meg akarták múteni, de nem vállaltam. Ismertem egy embert, aki úgy járt, hogy beletették neki az acélcsavart, ami elfer'

tőződött, és amputálni kellett a lábát. Akkor, mondtam magamban, én inkább bicegni fogok. Van olyan vélemény is, amely azt mondja ki, hogy ez trombózis. Egy vérrög megakadt, és amiatt ilyen gyenge a tartásom. Eltömíti az eret, elállja a vér útját, jó nagy, nem tudok tőle normálisan mozogni. Meg lehetne csinálni itt min' dent, csak,

talán tényleg a vérrög miatt, képtelen vagyok rendesen állni. Van még esély, hogy megkapom az előnyugdíjat, igen, van bizony! Időpontom is van, mikor kell felülvizsgálatra mennem! De a dátumot már elfelejtettem. Azt hiszem, janm árra írtak ki. Vagy valamikor télire. Hiába, mert nem lehet átérni úgy az udvaron, hogy el ne csússzál, hogy sáros ne legyél. Ilyen időkben, mint amik mostanában vannak, nem fogok tudni elmenni.

37