Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Major László: Elek Tibor: Szerelmem, Erdély
esetében is, annak ellenére, hogy egy kisebbségi sorban élő alkotóról beszélünk, akit magát is foglalkoztat a költői és politikai szerepkörből adódó cselekvési lehetőségek különbözősége, a költészet és a közélet viszonya, akinek irodalmi és nem irodalmi szövegei nem is mindig válnak el élesen egymástól, s aki maga is szkeptikus a mű és az élet szétválaszthatóságát illetően, elmélkedik a Szerelmem, Erdély írója. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című „vallomásregényének” tanulmá' nyozásakor felidézi, hogy a recepció elsődlegesen a mű társadalmi, közösségi vonatkozásait állította előtérbe; anélkül, hogy megkérdőjelezné ezt az alapvető olvasatot, egy a korábbi tanulmányokban kevésbé hangsúlyos megközelítésmódot, „a személyesség, a személyes érdekeltség” szempontrendszerét igyekszik felerősíteni. Elek Tibor Egy igaz könyv igazságai című értekezése jól példázza a recenzens elemzési módszerét, hogy elsősorban a szövegre összpontosít, s úgy invitálja együtt gondolkodásra az olvasót, hogy többféle nézőpontot hoz mozgásba, az irodalmi mű befogadásának komplex élményét közvetíti, emellett az adott kötetet elhelyezi az alkotó életművében, illetve tágabb irodalomtörténeti kontextusba is beilleszti, s ha az értelmezéshez szükséges, akkor a háttérben zajló politikai és társadalmi escményeket is felvillantja, mindeközben a szakirodalomban való alapos jártasságát is mozgósítja. Ugyancsak a hetvenes évek erdélyi prózájára tekint vissza a Király László regényét, novelláit és elbeszéléseit boncolgató rövidebb írása. A romániai fordulat előtt Erdélyben születő magyar próza terméséből Mózes Attila Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket című „beszélyét” is vizsgálódása körébe vonja. A recenzens ezenkívül elemzi Ferenczes István változatos formavilágú költészetét, valamint röviden felvázolja Szőcs Géza életútját és összegzi a Liberté lyfo című többszólamű műhöz kapcsolódó reflexióit. Bogdán László epikus karakter jegyeket is feL mutató költői világát értelmezi a Szindbád a taligán című verseskönyve kapcsán, a „...szövegek közötti térben” című értekezésében, amely eredetileg épp a Forrás folyóiratban jelent meg. Az Erdélyben születő magyar irodalom színes korpuszából teret ad még Sigmond István prózájának és Gálfalvi György emlékezéseinek (Kacagásaink) is, de Pomogáts Béla irodalomtörténeti szintéziséhez (Magyar irodalom Erdélyben lyiô-iyôfo, György Péter Allatkert Kolozsváron - Képzelt Erdély című kötetéhez, valamint Balla Zsófia akadémiai székfoglalójához fűződő alapos kritikai megjegyzéseit is az olvasók elé tárja. Az egyes alkotásokról és életművekről szóló kritikák és esszék mellett átfogóbb értelmezéseknek is helyt ad a kötet: részletesebben kibontja például a romániai fordulat után indult erdélyi írónemzedék képviselőinek törekvéseit: a transzközép írói csoportosulás főbb alakjai (Fekete Vince, László Noémi, Lövétei Lázár László, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre, Király Zoltán) mellett a szerző vázlatosan a külön utakon járó alkotók pályájának karakter jegyeit is feL no
