Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Major László: Elek Tibor: Szerelmem, Erdély
villantja. A transzközép említett alkotói közül kettőnek, Lövétei Lázár Lászlónak és Fekete Vincének pedig külön tanulmányban is elemzi versvilágát. Perspektíváját tovább tágítja, amikor Banner Zoltán Örvendjetek, némaság lovagjai! című „pódiumnaplójához" fűződő gondolatait rögzíti, akinek egyébként legújabb, Télikert című verseskötetét és a Szerelmem, Erdélyt kettős könyvbemutató keretében ismertették meg a közönséggel. Ugyan továbbra is az Erdély-tematikánál marad Elek Tibor, de már nem az irodalom látószögéből vizsgálódik, amikor Fodor István Székelyföld' albumához kapcsolódó reflexióit osztja meg olvasóival. Az erdélyi irodalom népszerűsítéséért Hídverő'díjjal kitüntetett szerző a kötet több írásában és a könyv végi beszélgetésekben ismételten az egyetlen magyar irO' dalom elve mellett Foglal állást, azzal érvel, hogy mivel egy magyar nemzet van, így annak a magyar nyelven született magyar irodalma is egy. Gondolatait így árnyalja tovább: „[j] óllehet különböző tájegységekben és országokban születik, alkotásmódbeli, stílusbeli, ideológiai, politikai stb. szempontok alapján megosztott, ilyen értelemben nem egységes, de alapját és lényegét tekintve összetartozó. Egy."" (240) Emiatt arra szólít Fel, hogy (ma már) ne különítsük el a határon túli magyar irodalmakat az egésztől, Erdély vonatkozásában pedig arról elmélkedik, hogy a romániai Fordulat utáni időszakot tárgyalva, beszéljünk inkább „Erdélyben születő, Erdélyben létező magyar irodalomról, erdélyi származású alkotókról, de ne tegyünk úgy, mintha létezne valamiféle önálló művészi entitással bíró erdélyi magyar irodalom" (111). Ugyanakkor azt a kérdéskört is mozgásba hozza (amiről korábban a nagy Figyelmet kapott Darabokra szaggatott magyar irodalom (?) című esszéjében bővebben is írt), hogy „a nyelven kívül másban bizony már nem igazán egységes irodalmunk"" (78). Arra a részben ezzel összefüggő jelenségre is rávilágít a kötet, hogy a magyar literatúrában éles küzdelem Folyik az irányadó pozíciókért, s a különböző értelme' zői közösségeknek eltérő érdekérvényesítő ereje van a kanonizálás Folyamatában, így egyes kánonok jobban látszódhatnak, mások kevésbé, vallja a kritikus (225). Viszont az esztétikai ítélet alapja nem lehet az, hogy egyes alkotók, illetve műve' ik az uralkodó, vagy éppen a háttérbe szorított irányzatba tartoznak^, netalán egyetlen markáns irodalomtörténeti áramlatba sem kerültek még be, fűzi tovább gondolatait az irodalomtörténész. A különböző világnézetű, megközelítésmódú alkotások közötti dialógus Fontosságát hangsúlyozó szerző tehát azt a következte' tést vonja le, hogy „félre a kánonokkal, lássuk a műveket, magukat"" (225), amely üzenet Foglalata egyébként a Bárka Folyóirat hátoldalán rendszeresen olvasható, ahol a nyitottság és a befogadókészség szellemében „tudatos kánontörést"" sürget a Főszer' kesztő. Még ennél a gondolatkörnél maradva, a kötet egy másik pontján pedig azt állapítja meg, hogy „nagy kár lenne, ha irodalomtörténet-írásunkban, irodalmi közgondolkodásunkban megfeledkeznénk (amire rendre történnek kísérletek) a magyar irodalom történetének azokról a műveiről és életműveiről, melyek nem illeszkednek az egyesek által feltételezett fejlődési trendekbe."" (24) Példaként Mészöly Miklós és Sütő András élet' ííí
