Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Németh Zsófia: „Szakrálplasztik-jelenségek”: Narratív lehetőségek a képiség jegyében (Jódal Kálmán: A halott dáma csókja)
jelentését kiterjesztve statikussá válik a dáma teste, mely romlékonyságát levetkőzve „dologgá változtatva”, tér és sors elvont jelölőjévé manifesztálódik. A torzóiét (akár a névtelenség35 ) csupán egy aspektusa a visszatérő karakterisztika eklektikus sajátosságainak. A szobor mint humanoid képződmény több irányú metamorfózisa gyakori motívuma a szövegeknek. A robusztus alakok sérülékeny emberszerű tárgyakként jelennek meg (megcsonkított angyalszobor, szoborrá váló nő). Statikusságuk a szövegek kontextusában tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot sugall. Narratív pozicionálásuk mindig rendhagyó módon szándékoltan elmozdított állapotot tükröz (kőangyal a templomon kívül, letört szobor a szenteltvízben). Az elbeszélésben elmozdított Szent Antal-szobor, mint összetett szubjektum, a vetítés egyik eszköze jelenik meg. Az események tükrében mintha a műtárgy által megszemélyesített legendák sora folytatódna. A szobor mint tárgy szövegbeli funkciójának meghatározásához az alábbiakkal közelít Friedrich Kittler: 35 Az elbeszélés Szent Antal személyén kívül minden nevet a kezdőbetűk rövidítésével vagy egyéb jelzőkkel jelöl. 36 Friedrich kittler , Optikai médiumok. Berlini előadás, 1999. Ford, kelemen Pál, Rechne és theória sorozat 1., Magyar Műhely Kiadó - Ráció Kiadó, 2005, 123-124. Flaubert (...) Bovarynéjában újra és újra szóba kerül egy „curé de plate ”, azaz egy gipszből megformázott pap, amely akárcsak a szintén tömegesen előállított kertitörpék, kitűnő állapotban áll Bovary ék kertjében, az első költözködés alkalmával azonban néhány karcolás éri, végül pedig, amikor összeomlik a polgári házasság, maga is darabokra hull. (...) a regény képes bebizonyítani, fiktív világban soha semmilyen optikai adottságról nem feledkezik meg - pedig ez olyan felejtés, amely a realista Flaubert-rel, ellentétben elődjeivel (...) megtörtént.36 A fentiek alapján kapcsolódik az értelmezés a tömeggyártás, mely a 20. századi tendenciák alapján a kegytárgyakra is releváns megállapítás, és a történetmondással való párhuzamos „sérülések”, változások jelenségeivel. Ezek értelmében a szobor talapzattól való elszakítása, letörése akár a gyökértelenség, az alapjaiban deformált, visszafordíthatatlan események jelölője. A szakrális szobor elmozdítása, rongálása a kegytárgy meggyalázásának gesztusát is vizualizálja. Tekintve, hogy a szakrális terek képzőművészeti elemeit (festmények, szobrok) már a korai vallástörténeti idők óta kitüntetett, nyilvános helyekre pozícionálták: mintegy az általuk megszemélyesített hatalom képviselői72
