Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
„Az, hogy újságja olasz volt, nem jelentett semmit. Mindjárt elhatároztam a nőről, hogy »szimbólum leszel, ha addig élek is«. Szeretem [...] ezeket az absztrakt nőket, akiknek már se testük, se lelkűk nincsen, csak jelek - cgv-cgv alexandriai hieroglifa mind: ahogy ott egy vitorlás, evezős, rabszolgás bárkából csak egyetlen kampós vonal szerepel az írásban, úgy itt a nő egész életéből csak ez a pár kommá és folt maradt.” (237.) Ez a lebontási kísérlet egyszerre konstruálás és elvonás. A látott figura komplex leírása a jeltest megrajzolásának (konstruálás), nem a szereplő ábrázolásának az eszköze (elvonás). Az önkényes megalkotottságra jó példa, ahogy az elbeszélő az olasz újságot a leírás jelentést hordozó mezejéből elvonja. Anti nem illik bele az általa választott jelentésmezőbe, azt vagy meghamisítja,18 vagy elhagyja. Ennek a megalkotottságnak az elbeszélő a tudatában van,19 az általa fokalizálónak választott szereplők azonban általában nem.20 A jeltest, amivé a fokalizált tárgy válik így tőle távoli fogalmakat jelöl. Az útitárs-leírás esetében a fokalizált tárgyból lett jeltest éppen annak a fejezetnek a jelentésével kapcsolódik össze, amelyben a leírás szerepel. Míg ennek megértésére felhívást is kapunk az elbeszélőtől, az azonosítás mégis a leírásban történik: a haj leírásakor kiemelt kettősség, a formába zárt káosz tematikája alá szerveződik a Fekete reneszánsz második, Brunelleschi című fejezete. „Ekkor született meg [...] IV. Sixtus s vele Brunelleschi, s az egész lúg- és sav-reneszánsz. Hogy csavargóit, lobogott, bolyongott ez a konty itt mellettem, s mégis minden vonala látszott, ki volt mérve súlya, iránya, teherbírása, árnyéka, minden. Piros volt, ahogy csak a megveszett ringyóké lehet piros - és mégis szinte idilli formában marad, zárt, »nett« [...] ” (238.) A leírások tehát egy olyan metaforikus eljárást működtetnek, amelyben a leírás maga a fokalizált tárgytól távoli jelentések jeltestévé válik. Azonban a jelalkotásnak van egy másik, elsősorban az ismétlésen keresztül megvalósuló formája. Az Héloise és Izabella arckép összevetése során talált hasonlóságok közül három ▼ 18 A Fekete reneszánszban Brunelleschi levélben számol be a pápának arról, milyen domborműveket tervez a megrendelt karosszékekre faragni. A 2. fotelre Szent Katalint tervezi, ám a róla ismert történelmi adatokat felülírja az alkotói elképzelés önkénye: „A szent nő arcát, noha fiatalon halt meg, öregnek fogom ábrázolni, egyrészt, mert mikor Sienában jártam, csupa öregasszonnyal találkoztam, másrészt, mert az aszkéta csökönyösséget, a keserű megszállottságot csak így tudom ábrázolni.” 244-245. 19 Vö.: Bálint Péter, A kettősségek bűvöletében és fogságában = UŐ., Szentkuthy álruhában. Széphalom, Budapest, 2003, 115. 20 Lucretia arcképe narrátori szöveg, azonban egy későbbi jelenetből kiderül, hogy Borgia Ferenc nézőpontja Izabella leírásához hasonlóan ráíródott a narrátori szólamra. „Egyszer a fiatal Borgia Ferenc egy napsütéses októberi délelőttön a zongora mellett ült, és játszott V. Károlynak. Egyik szerzeményét éppen ennek a fenti legendának díszítésére szánta.” (342.) Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy Lucretiát, aki a szerelem definíciója, azonos jegyeken keresztül írja le az elbeszélő, mint később Izabellát, mintegy átmentve a korábban talált szerelem definíciót a szeretett nőbe. 52
