Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
jellemző legalább még két, köztük elhelyezkedő arcképen is ismétlődik. Ez a három jellemző a kortalanság, az erotikus beállítás és a halálesztétika. Az egyik ilyen leírás Lucretia arcképe, akiről már említést tettem, miként illeszkedik az egymásra íródó arcképek sorában Izabellához. (20. lábjegyzet) Ismételt volta nem csak abból ered, hogy ismerősek a narratív eljárások, hanem abból, hogy három, már Héloisemál is meghatározó jellemző formálja az arcképet. Az első az egyszerre lányos, aszkéta (tavasz) és asszonyos, gömbölyű (ősz) test, ami egyfajta időn, életeik luson kívüliséget jelöl („Borgia Lucretia sovány, vékony és rendkívül aszketikus tem metén a szokásos női idomok élesebben s így kábítóbban vannak kirajzolva [...]” 339.), a második a csontváz-arc hangsúlyos jelenléte („ezek a lila cérnák egy homorú, halót' tian horpadt gödör felett.” 340.), a harmadik, hogy elsődlegesen szerelmi/szexuális tárgyként identifikálódik (lásd: fentebb a Lucretia haj és száj elemzést). A másik alexandriai Szent Katalin arcképe (Fekete reneszánsz), akinél szintén ez a három jellemző formálja a leírást. „Az egész alak a lányos és asszonyos keveréke”; „mongol szemek [amelyeket] váratlanul kinyit, s akkor nem a lélek hattyú-úsztatója medencéi benne, hanem egy vak őz fekete íriszének szűzi-síri fénye, az éjtelen feketeség, a tiszta, reflex'szerű rianás.” Katalin a férfi-vágyak legyőzőjeként artikulál lódik, miközben ábrázolása egyszerre démoni és erotikus az őt megalkotó és leíró Brunelleschi felől. 21 „A férfiak e rossz szellemidézésén nevet a nőies Katalin. [...] lábai alatt kuncsorognak a kígyódé remekek [...] Ez a veszett erotika és abszurd Sátámkultusz szintén par excellence férfifbutaság, s Katalin egy kacémelutasító mosollyal megsemmisíti az egészet.” (alexandriai Szent Katalin: 248., kiemelés VA.) E három jellemző következetes ismétlése nyomán egy sajátos arckép típus különíthető el, amelynek motívumkészlete mintegy piktogramként ismétlődik az arcképeken. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az arcképek kizárólag ugyanazt a jelentést veszik fel, mivel új kontextusba helyezve mindig új és új jelentések társuk nak hozzájuk a már bemutatott azonosítási eljáráson keresztül. Lucretia arcképe beágyazott a jóslat'jelenetbe, amelyet Borgia Ferenc saját kiválasztottságának mítoszaként értelmez, alexandriai Katalin abban a játékban vesz részt, amelyet Brunelleschi a pápának küldött levele űz a Breviárium formakereső szerkezetében, Héloise arcképe megváltoztatja az elbeszélő definíciós kísérletének kimenetelét, Izabella élő arcképe pedig az Eszkoriál fő problémájának, az ellentétek szomszédos' ságára épülő modellek, elsősorban a test és az anyag különbségének egyik végpont' ja: konvencionális jel egy természetes jel mellett.22 A fentebb bemutatott ismétlés azonban minden új metaforizáció ellenére bizonyos jelentéseket a kontextustól ▼ 21 Ebben az esetben is az a speciális helyzet jön létre, amelyben a leíró egy szereplő (Brunelleschi), ám módosításokat hajt végre a leíráson a Breviárium elbeszélőjének nézőpontja. Ugyanez látható Héloise arcképénél is. 22 Izabella halott arcképe kizárólag az anyagisága felől válik értelmezetté, amellyel bomlási folyamatokon keresztül beíródik a természet ciklikusságába. így ebben az esetben a jeltest és a jelentés között természetes kapcsolat áll fenn, amely elsősorban nem a fokalizáló jelentésalkotási eljárásaitól függ. 53
