Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
104 élni, ahogy az alább idézendő versek kifejtik.”59 Azt, hogy a kötet egyes verseire vonatkozó önkritikus megjegyzések ellenére szó sincs (szó sem lehet) meghaladásról/megtagadásról, ugyancsak a kötet 3. kiadásához fűzött utószava teszi világossá, melyben – a recepció tévedéseinek sorolása mellett – a kötet saját életművében betöltött kiemelt pozíciójára is rámutat, lényegében azt állítva, hogy az egész későbbi életmű TH variációjaként is felfogható: „Nem a nyelv, hanem a meglét lehetőségei kerültek kérdőjelek közé nálam. De a kérdőjelek mintha idézőjelekké váltak volna, így lehetett – kizáró önellentmondás nélkül – végigcsinálni, amit e kötet első (számomra) érvényes verse óta így-úgy végigcsináltam.”60 Mindezzel csupán azt akarom érzékeltetni, hogy a Két és fél töredék Hamletnek azon megközelítése, mely szerint itt a régi és új versek szembeállításáról, „versenyeztetéséről” lenne szó, melynek célja végső soron, hogy a TH jelentőségének megkérdőjelezése révén az újabb versekre irányítsa a figyelmet – még ha kétségtelenül szép számmal szerepelnek így (is) efelé mutató gesztusok a kommentárokban – nemcsak félevezető, de túlzottan leegyszerűsítő értelmezése a kötetnek, amennyiben a versekhez fűzött kommentárokat ezzel lényegében Tandorinak a recepciójával folytatott hadakozásának terepére utalja. Meglátásom szerint a verskommentárok tartalmánál – amit egyébként a kötetet recenzáló szerzők szerint sem érdemes komolyan vennünk61 – a kötet struktúrája sokkal izgalmasabb, az ún. primer és szekunder szövegek viszonyára vonatkozó kérdéseket vet fel, mely elé – Hartman szerint62 – Derrida iskolája is állít bennünket, amennyiben a versek és kommentárok együtt való közlése, illetve a kommentárok versbe szedése révén a hagyományosan másodlagos szövegeknek tartott „kommentárok” kétszeresen is elsődleges irodalomként tűnnek fel ebben a kötetben. Azt a szándékot, hogy a TH verseire való közvetlen reflexiókon túl a kötet magának a kommentárnak a státuszát is élesen problematizálja, a kötetszerkezet mellett az olyan gesztusokban is tetten érhető, mint amikor korábbi önértelmező esszék egyes passzusait szinte változtatás nélkül emeli át a versbe, ahogy teszi ezt például a Koan III. kommentárverse (Hogy eredetileg mi helyett!) harmadik strófájában: Arról van szó csupán, hogy a hang helyett némaság van (1.), ▼ 59 A Töredék Hamletnek 3. kiadásának utószavából. Lásd Tandori Dezső, Töredék Hamletnek, Budapest, Fekete Sas, 1999 (3. kiadás), 123. 60 Uo., 126. 61 „Mi történik akkor, ha például a »Most már egyhelyben távolabb« kezdetű Koan II.-ről szólva Tandori odáig megy el, hogy kijelenti: »Rossz ízlésre vall, ha valaki az ilyet szereti«? Alighanem semmi nem történik.” Lásd.: Ács, i. m. 62 Geoffrey H. Hartman, Az irodalmi kommentár mint irodalom, ford. Hódossy Annamária, Határ, III. évf, 1994/1, 69.
