Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
105 de ez a némaság, ami a hang helyett van (2.), mi helyett van? Értjük? Honnan került a némaság (3.) Azaz a 2. és a 3. kb. ugyanaz. Mi helyett van a némaság a hang helyett? Nyilván nem a csimpánzfű vagy a paprikás krumpli helyett. De mi helyett? Miért épp a némaság van a hang helyett?63 Ugyanez a Mi mondható róla, mondható róla (I.) című 1978-as önértelmező esszében így szerepel: Itt a némaság legyen mondjuk a, a hang b. Tehát: b helyett a. De mi helyett (van) ez az a? Mit jelent ez. [...] Ha a hang helyett lehet némaság, akkor a némaság is van, úgy, mint a hang; készen áll, hogy behelyettesítse. De ha van, mi helyett van? Hogyan jött létre?64 Az „interpretáció” versbe való beemelésének gesztusa egy lassan évszázados vitába kapcsolja be Tandori verskommentárjait, mely itthon ugyan csak az 1995–96-os ún. „nagy kritikavita” alkalmával hozta felszínre látványosan a „tudományos” és az „impresszionista” szövegértelmezés hívei között bizonyára már jóval régebb óta lappangó feszültségeket,65 de fontos hozzátenni, hogy a vita tulajdonképpen egyidős az irodalomtudománnyal, hiszen már I. A. Richards és társai is tulajdonképpen az impresszionisztikus kritika ellenhatásaként kezdték el az elméletileg megalapozott, „tudományos” igényű művészetvizsgálati módszereik kidolgozását.66 Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a „második töredékben” alkalmazott „interpretációs stratégiákat”, aligha férhet kétség ahhoz, hogy Tandori az Oscar Wilde-tól eredeztetett67 „a kritikus mint művész” szemlélet mellett teszi le a voksát azzal, hogy a kommentárjait „megverseli”, miközben persze mindez akár egy a tudományos igényű kritikának szánt fricskaként is értelmezhető, amennyiben arra mutat rá, hogy végső soron minden interpretáció, bármilyen megalapozott legyen is „elméletileg”, végső soron „fikció”. Az mindenesetre bizonyos, hogy a kötet kompozíciója ellenáll annak az értelmezésnek, mely csupán valami más (jelen esetben a TH) járulékaként kezeli az önkommentárokat, már csak abból adódóan is, hogy a „második töredékben” szép számmal szerepelnek olyan szövegek is, melyek nem a ▼ 63 Tandori, Két és fél töredék..., 181. 64 Tandori, Mi mondható róla..., 79. 65 A vita dokumentumait lásd az Alföld 1996/2, a Jelenkor 1996/1, és az 1996/3–4 számaiban, illetve az ÉS, a Népszabadság és a Magyar Hírlap hasábjain. 66 Hartman, i. m., 70. 67 Oscar Wilde, The Critic as Artist = Uő, Intentions, Methuen & CO. LTD., London, 1891.
