Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
99 ségek feltérképezése, a szöveg ezen a ponton önreflexívvé is válik, amennyiben a szertartásszöveg műfajának játékba hozása által a műfaji konvencionalitás kérdése is fókuszba kerül. Hozzáteszem, aligha véletlen, hogy az interpretációk érvrendszere is főként szillogizmusokra, ellipszisekre, hiányos metaforákra épül, amelyek éppen a vizsgált kötetnek, az Egy talált tárgy megtisztításának uralkodó alakzatai. Ennek az önreflexív működésmódnak a jelentőségét az esszé szerkezete is kiemeli, amennyiben egyrészt egy olyan vers kezdősorait emeli Tandori az esszé címéül, illetve kezdi a szöveget ennek a versnek az elemzésével32 (Egy kövület forgatókönyve), amely – a hozzá fűzött kommentár tanúsága szerint – maga is (ön)értelmezés: „Az első sornak a második sor a visszhangja, vagyis a visszhangtöredéke; vagy az egész, az is felfogható visszhangnak, holott értelmezésről lenne szó, arról legalábbis, hogy valamiről valaki valamit mondjon.”33 Kétségtelen ugyanakkor, hogy Tandori kommentárjai a logikai rejtvényként működő versrészletek esetében kifejezetten revelatívnak is bizonyulhatnak, amennyiben ezek a szövegek szerkezetükből fakadóan valóban azt feltételezik, hogy lehet (egyetlen helyes) „megoldásuk”. Mivel azonban, ahogy arra az „elütő helyekre”, „behelyettesíthetőségekre” vagy az „elhagyásos módszerre” való rámutatások által Tandori felhívja a figyelmet, ezeknek a rejtvényeknek a tétje éppen a potenciális jelentéslehetőségek szétszórása, így a logikai összefüggések feltérképezése nem eredményezi azt, hogy valamiféle „jelentés”-hez juttatná el az értelmezőt, hacsak „megoldásnak nem tekintjük, hogy egy eldönthetetlenig jutottunk”. Erre példa a Lépcsők se föl, se le című vers mottójához („Nem kívánok semmi elérhetetlent: / Nem kívánok semmi elérhetőt. / A *t kívánom / *”) fűzött kommentár: Ez: teljes nyíltság, nagy befogadás. Az első sor után a kettőspont mit azonosít? Azonos lenne az elérhetetlen és az elérhető? Azonos lenne, ha a két sor több szava ott nem lenne. Így azonban ezek az együtthatók bonyolítják a dolgot. Épp annyira, amennyire a helyzetszerűség mindig. Eddig az azonosság kérdésének sorpárjáról is szó lehetne. Mivel azonban a két elem kijátszható egymásként és egymásnak, nem kívánatosak. Harmadik lehetőség nincs, mi marad? Elhagyásuk. Pontosabban: elhagyva-kívánásuk. Ám ahogy elhagytuk a tárgy ragja elől a tárgyat, végtelenül kitágulnak a lehetőségek. Ezt jelzi a *. Mivel azonban ez (forma szerint) meghatározott jel, úgy fest a dolog, mintha ezt kívánnánk. A lábjegyzet (mert ez lábjegyzetcsillagnak minősül így; csak így; ha nem lenne lábjegyzet, nem minősülne szükség▼ 32 Ezt leszámítva a kötetben szereplő sorrendnek megfelelően halad végig a ciklus versein. 33 Tandori, Mi mondható..., 73.
