Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
98 esztétikai elemzésére egyáltalán nem hagy magának lehetőséget, ezzel a retorikai fogással a magas esztétikai értéket lényegében magától értetődőként kezelve. A két szöveg közötti párhuzam ugyanakkor nem pusztán azért izgalmas, mert A műalkotás filozófiája a Tandori-önértelmezés egyfajta előzményének tekinthető, hanem – még inkább – Umberto Eco Poe-olvasata miatt, mely szerint Poe valójában csak alibiként használja az ihlet-mítosz leleplezésének igényét,30 hogy A holló című vers mintaolvasójaként tüntethesse fel magát, amennyiben azáltal, hogy kizárólag olyasmiről beszél, ami a vers ideális olvasójától is elvárható, a vers végső, egyértelmű jelentését azonban nem határozza meg, valójában éppen hogy nem az ihlet-mítoszt zárja rövidre, sokkal inkább annak feltételeit teremti meg, „hogy az olvasó vég nélkül kutathassa a verset”.31 Ami az esszé önértelmező stratégiáit illeti, Tandori magyarázatai igen hasonló eredményre vezetnek, az eddigieket kiegészítve azzal, hogy egyrészt a potenciális értelemlehetőségek sorolásával eleve megszünteti az értelmezés lezárásának lehetőségének illuzióját, másrészt magyarázatai rendszerint olyan ál-axiómákon alapulnak, melyek sokkal inkább a mindenhol szándékoltságot láttatni akaró (ön) értelmező vágyvezérelt gondolkozásáról árulkodnak, mintsem valóban a vélelmezett „logikai” összefüggéseket világítanák meg. Erre már a fent idézett bevezető struktúra-fogalma kapcsán is láthattunk példát, mellyel kapcsolatban megjegyzi, hogy mást ért alatta, mint a tudományos szóhasználat, azt azonban „elfelejti” az olvasó tudomására hozni, hogy pontosan hogyan is kellene értenie. A versek kommentárjaiban ugyancsak gyakran találkozhatunk ezzel a jelenséggel. Az Egy kövület forgatókönyve kommentárjában az első két sorhoz („mi mondható róla / mondható róla”) az alábbi megjegyzést fűzi: „Az első két sor akár szertartásszöveg is lehet; megengedi ezt egy szöveg-elemnyi belső változása. Bennem alighanem az Orate pro nobis hatott; ez már a címbeli kövülettel viszonyba kerül így.” Tandori itt megint csak egy olyan fogalmat (szertartásszöveg) használ axiómaként, amelynek jelentése, műfaji kritériumai ebben a kontextusban igencsak homályosak. Arra legalábbis, hogy a verset – (vagy csak ezt a két sort?) – egy szertatás keretében kellene elgondolnunk, semmi nem utal. Ráadásul – noha feltételes módban veti fel ezt az értelmezési lehetőséget – másikat nem kínál helyette, holott az első két sor címhez való kapcsolódását is erre alapozza, aminek talán az lehet az alapja, hogy a szertartásszöveg és a kövület is valamiféle régiséget feltételez. Ha azonban – ahogy már utaltam rá – a kommentárok célja nem az, hogy a versek jelentését rögzítse, hanem az önkommentár műfajában rejlő játéklehető▼ 30 A holló kompozíciójában egyetlen „mozzanat sem tulajdonítható a véletlennek, vagy az ihletnek, hogy a munka fokról fokra, egy matematikai probléma pontosságával és rideg következetességével halad előre a megoldásig” = Poe, i. m., 830. 31 Umberto Eco, Loisy erdő = Uő, Hat séta a fikció erdejében, ford. Gy. Horváth László – Schéry András, Európa, Budapest, 2002, 62–65.
