Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
97 az önértelmezés mint műfaj, valamint a műfaj kínálta szerepek játszhatták a fontosabb szerepet a szöveg megírásának intenciói között. Ez a belátás pedig a „mit mond” és a „miért mondja” kérdéseiről az önértelmezések hogyanjára irányítja a befogadói figyelmet. Kulcsár-Szabó Zoltán Szabó Lőrinc Vers és valóságát elemző tanulmányában tartalmi szempontból négyféle kommentártípust azonosít,26 melyek megléte vagy meg nem léte a Tandori-önkommentárok beszédpozíciójának elemzése esetében is irányadó lehet: „a versek filológiai hátterének (intertextuális utalásoknak, célzásoknak, egyéb forrásoknak) kijelölése; keletkezésük, megírásuk hátterének, illetve kompozíciós szándékoknak a feltárása; a versekben vagy versek által felidézett életrajzi összefüggések vagy események [...] elbeszélése, szereplők azonosítása; végül a versek formai-ritmikai vagy esztétikai jellemzése és konkrét szöveghelyek interpretációi”. Ha ezekbe a típusokba soroljuk be az esszé kommentárjait, megállapítható, hogy – ahogy az idézett bevezetőben ezt előre is bocsátja – Tandori többnyire valóban nem a művei keletkezésére visszatekintő empirikus szerzőként lép fel, amennyiben kizárólag a versek filológiai elemzésére, valamint formai-ritmikai és esztétikai jellemzésére szorítkozik az önértelmezések során; a keletkezési körülményekre vagy a versek referenciális vonatkozásaira látványosan nem tér ki, illetve amikor mégis megteszi, minden esetben jelzi, hogy az információ irreleváns. A bevezetőben felvázolt metodika alapján úgy tűnik tehát, hogy Tandori az Eco által Poe-nak tulajdonított intencióhoz hasonló igénnyel (mintaolvasóként27) lép fel az önkommentárokban, amennyiben egyrészt leszögezi, hogy a versekről kizárólag olyan vonatkozásban kíván beszélni, ami „szerkezetükben hordozott kifejezéselemeikről – jelenleg [eszébe] juthat s megfogalmazható”, másrészt úgy gondolja, hogy a szerző, amennyiben szigorúan a szövegből vezeti le az értelmezéseit,28 még bizonyos mértékű előnnyel is indul egy „kívülálló” értelmezővel szemben, hiszen olyan látens tudásoknak lehet a birtokában, amivel az nem rendelkezik. Tudja például, hogy egy-egy szöveg kapcsán milyen kultúrtörténeti hatástényezőkről lehet egyáltalán beszélni, és melyekről – mivel a vers írásakor még nem ismerte – nem.29 Hozzáteszem, az adott kritériumok mellett a versek ▼ 26 Kulcsár-Szabó Zoltán, Testamentalitás és önéletrajziság a Vers és valóságban = Uő, Tükörszínjátéka agyadnak. Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében, Ráció, Bp., 2010, 282–283. 27 „[A]zt kell keresni a szövegben, amit az mond, kontextusával és az őt meghatározó jelentésrendszerek szituációjával összefüggésben.” = Umberto Eco, Az értelmezés határai, ford. Nádor Zsófia, Európa, Budapest, 2013, 32. 28 Vö.: „a felfejtéshez a »logika« – a verslogika stb. – eszközeit használom” = Tandori, Mi mondható... (I), 72. 29 A Töredék Hamletnek c. kötet önértelmezéseinek egyik fő toposza, hogy Tandori a ’60-as években egyáltalán nem ismerte Wittgensteint, a kritika által megfigyelt analógiák abból adódnak, hogy hasonló logika mentén hasonló eredményekre jutott ő, mint az osztrák filozófus, hatásról azonban szó sincs. Vö.: „életét az a 26 éves egyén, szubjektum-objektum, oly paraméterek szerint élte, amelyek szerint; s ezek szerint »is« írt, de csak is. Nem ismerte az evidencia szubjektumvezérlő törvényét. Fogalma sem volt Wittgensteinről. Ő nem önkényesen felvett rendszer-szempont. Visszacsatolás, visszatűnés csak: mert a Töredék...ben adva volt.” = Tandori, Hamlet visszatér, 54.
