Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
89 Buday Bálint A Szerző feltámadása Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban „Tovább melegít-e a nő hősége, ha meg van adva a mellbősége?” (Orbán Ottó: Az üres kincsesbánya) A szerzői önértelmezéseknek a műhelynaplóktól a levelezésen át a szerzővel készített interjúkig számos terepe lehet, jelen dolgozat tárgyát ezeknek csupán egyik, legitimitását tekintve alighanem a legkétesebb megítélésű típusa, az utólagos szerzői önkommentár képezi, mely megnevezés alatt – Gérard Genette Paratextusok című monográfiájának vonatkozó fejezetei nyomán1 – egy olyan autonóm szövegtípust értek, amelyben a szerző explicit módon értekezik saját, korábban írt verseiről. Az önkommentár tehát – szemben például a kötetben szereplő elő- vagy utószóval – többnyire mind lokálisan, mind pedig temporálisan a főszöveg peremén kívülre esik,2 ebből adódóan pedig a jelentéstulajdonítás során is csak komoly megszorítások mellett lehet egyáltalán bevetni. Egyrészt mert egy vers elolvasása – pl. a mottókkal vagy a vers mellett/alatt szereplő jegyzetekkel ellentétben3 – természetesen nem feltételezi, hogy a befogadó a hozzá fűzött szerzői kommentárt is ismerné, másrészt – mivel a vers és a kommentár nem egy időben születik – a főszöveg és az kommentár közötti kölcsönhatásról sem beszélhetünk, amennyiben a „hatás” eleve csak egyirányú lehet, olyan értelemben legalábbis, hogy a vers minden esetben primer, a hozzá fűzött kommentár pedig szekunder szövegnek minősül, bár, ahogy arra Tandori Dezső önkommentálási gyakorlatát elemezve az alábbiakban rámutatni igyekszem, azért előfordulnak izgalmas kísérletek. Az önkommentárok tabusítása – bár kapcsolódik a főként Michel Foucault és Roland Barthes nevével fémjelzett „mit számít, ki beszél” kérdéskörhöz – jóval régebbi gyökerű, mint a posztstrukturalizmus és a dekonstrukció általi szerzőközpontú, kultikus olvasói szokások problematizálása, ahogy az is megfigyelhető, ▼ 1 Gérard Genette, The public epitext; The private epitext in. Uő, Paratexts. Thresholds of Interpretation, transl. by Jane E. Lewin, Cambridge University Press, Cambridge, 1997, 344–403. 2 Ennélfogva a genette-i „epitextus” kategóriájába sorolható. Uo., 344. 3 Erről lásd: Buday Bálint, „Vajmi keveset tudtam meg a *-ról, -ről”. A vershez fűzött szerzői lábjegyzet az 1970-es, 80-as és 90-es évek magyar lírájában, Literatura, XLV. évf., 2019/2, 171–180.
