Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
90 hogy hiába lazult jelentősen a szerző mint autoritás játékba hozásának tiltása az interpretációban a szerzőt bizonyos mértékig rehabilitáló teoretikusoknak köszönhetően, mint Umberto Eco vagy Jacques Lejeune,4 mivel nincs olyan meghatározó elmélet, mely a biográfiai szerzőt mint a szöveg jelentésének végső instanciáját fogadná el, az önértelmezéseket övező tabuk és – alighanem jogos – fenntartások miatt a műfaj legitimitásának kérdésében mind a szerzői, mind pedig a befogadói oldal meglehetősen megosztott. Előbbire szemléletes példa Szabó Lőrinc 1990-ben posztumusz megjelent Vers és valóságának fogadtatása a korszak két emblematikus költője, Petri György és Orbán Ottó részéről. Petrit – Pap Mária, a költő feleségének tanúsága szerint – annyira felvillanyozta a Vers és valóság megjelenése, hogy kifejezetten ennek hatására fogott bele saját életművének módszeres végigkommentálásába,5 jóllehet a munka az első kötet második ciklusának hatodik verse után megszakadt. Orbán Ottó ezzel szemben a mottóban idézett – Szabó Lőrinc vállalkozását kategorikusan elutasító – verssel reagált a kötet megjelenésére, elsősorban a Vers és valóság önkommentárjait erősen meghatározó referencialitás (keletkezési körülmények és intenciók rekonstruálására való törekvés) miatt. Orbán Ottó reakcióját nemcsak azért érdemes felemlegetni, mert a műfajhoz való bizalmatlan viszonyulás a ’90-es évekbeli jelenlétét bizonyítja, de egyszersmind a műfaj tabusításának forrásvidékére is rámutat. Genette az irrelevancia vélelme mellett még két szempontot említ (illetlenség vélelme, a szerzői hozzá nem értés lelepleződésétől való félelem),6 és ezekre vezeti vissza azt is, hogy bár a szerzők részéről a saját műre való reflexió igénye egyidős az irodalommal, ez rendszerint magánjellegű közlésnek álcázva történik akkor is, ha a kommentár valójában a nyilvánosság számára készül.7 Ugyanis míg egy interjú vagy más mediális szövegtípusok esetében az önértelmezés gesztusának indiszkréciójára éppen a dialogikusság szolgáltat egyfajta mentséget, a szerző által kezdeményezett önkéntes kitárulkozás tulajdonképpen kéretlenül történik.8 Az olvasó ebből következően óhatatlanul – és alighanem: joggal – valamilyen hátsó szándékot feltételez még akkor is – sőt, talán különösen akkor –, ha az önértelmezéseit közreadó költő látványosan törekszik arra, hogy az objektív elemzéshez szükséges distancia illú▼ 4 Z. Varga Zoltán, A szerző az irodalomtudományban – egy probléma vázlata, Helikon, 2008/1, 535‒555. 5 Petri György, Magyarázatok P. M. számára (I.), Holmi, 2000/12, 1432. 6 Genette, i. m., 371. 7 Szabó Lőrinc például nemcsak, hogy feleségének, Mikes Klárának ajánlja a Vers és valóság önkommentárjait, de azokat egy – meg nem nevezett – „íródeáknak” diktálta, ezzel kétszeresen megerősítve az önértelmezések privát jellegét. Kabdebó Lóránt, Titkok egy életműben. Szabó Lőrinc utolsó versciklusának poétikai és filológiai szembesítése, Szabó Lőrinc Füzetek 11., Miskolci Egyetem, Miskolc, 2010. Szabó Lőrinchez hasonlóan Petri György is diktálja az önkommentárjait. A lejegyző ebben az esetben – ahogy arra az esszét közreadó Holmi folyóirat szerkesztősége által adott cím is felhívja a figyelmet – a költő felesége, Pap Mária. Vö.: Petri, i. m., 1432–1461. 8 Genette ezzel magyarázza, hogy míg az ún. privát önkommentárok egyidősek az irodalommal, addig a nyilvános önkommentár műfaja viszonylag modern jelenség. Vö.: Genette, i. m., 367.
