Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Beke József: Arany János verselésének egyéni sajátosságairól
35 ban látható egy szokatlanul a „sorvégen felejtett” kötőszó, de a versike harmadik sorának vége is erre példa: Olvasó, ha fennakadsz, hogy Könyvem címe „Őszikék”, Tudd meg: e néven virágok Vannak ősszel, és – csibék. Nagy bőségben, szép egymásutánban sorakoznak az áthajlások – az előadó komoly feladatául! – A tölgyek alatt című csodálatos, mondhatni: „önvallomásos” költeménynek e versszakában is: A tölgyek alatt Örömest valék én, Bár a madarat Hagytam utóbb békén; Gyermeki önző Korom’ ifju ábránd Veszi ösztönző Szárnyára, s tovább ránt... (Érezzük itt a kitűnő rímek és az áthajlás kényes egyensúlyát?) Legismertebb alkotásaiban is lépten-nyomon beléjük botlunk – vagy éppen észre sem vesszük – a természetes egyszerűség leple alatt rejtőző finom művészi érdekességeket, amelyek a szinte prózai mondat „rendjét” követik, mégis VERSEK: Halad középig, hova záros Kapcsát ereszték mesteri; Éjfélt is a négy parti város Tornyában sorra elveri... Nagy zajjal egy dúlt férfi váza Csörtet fel és vigyorgva mond... (Híd-avatás) Megfigyelhető, hogy az alábbi Hírlap-áruló című versben két ellentétes enjambement-t is alkalmaz a költő: az első idézetben mintha az előző sor végén „ottmaradt” volna, a második idézetben viszont éppen „átlépett” a másik sorba egy szó:
