Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 11. szám - Beke József: Arany János verselésének egyéni sajátosságairól

34

A tudós macskája című humoros versében is éppen olyan „szabálytalanságot” találunk, mint amilyent Petőfi Bánk bán-versében láttunk: a névelő sorvégi „lemaradását”:

Szolgája is volt; a háznak

Ez viselte gondját,

Hogy lába ne keljen és a

Szelek el ne hordják.

Ennek első sorában azonban nagyon figyelni kell a pontosvesszőre is, ami azt mutatja, hogy az „a háznak” kifejezés nem az élen álló „Szolgája” szóhoz, hanem a második sorhoz tartozik, mégpedig itt a „gondját”-hoz! Ugyanis ennek a versnek az itt idézett harmadik előtt lévő két szakasza kifejezetten csak a címbeli tudósról szól: tehát neki volt szolgája, nem a háznak!

Megtalálhatjuk ezt a költői eszközt az 1848-ban írott Egyesülés című komoly versének e soraiban is:

Megbűnhödtük ősapáink

Vétkét súlyosan

Hogy Arany milyen különös módon is alkalmazza az áthajlás eszközét, annak bizonyítékai a következő idézetek, amelyekben igen szokatlan, ritkán előforduló áthajlást látunk: itt az egybeírandó igekötő nem lép át, inkább elválik igéjétől:

Majd elébevág s keresztül-Fekszi ösvényét az ér,

Mely, ha egyszer átgázolta,

Ellenkedve visszatér. (A gyermek és szivárvány)

Szomorú képére rőt kalapja alá-Hullna, ha négy-öt szál madzag nem tartaná. (A szegény jobbágy 2)

Fekszem kínos ágyon. Minden tagom össze-Zsibbadoz fektemben, mintegy lekötözve. (Álom – Való)

Láthatjuk: a két utóbbiban az igekötő egyben a rím része is! (Ezt próbálja valaki előadásban finoman érzékeltetni: az igekötő és igéje kapcsolatát is, ugyanakkor még a rímet is!)

Feltűnő bőségben találunk példákat erre a költői eszközre az élete végén készült, általa Őszikéknek nevezett versciklusában. Már a legelső darab első sorá-