Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Fenyő Dániel: Lám, jókedveink mivé lettek (Parti Nagy Lajos: Hadd legyek hűs. Összegyűjtött versek)
92 tett hölgy vasutas férje hazatér. De említhető a Liliom esernyő is, amelyben az esernyő és a varrógép véletlen, szürrealista találkozása egy 19. századi nyelvhasználatot imitáló tragizáló balladaként íródik újra: „Magos falu-dombon Fekete esernyő / szemit kiguvassza, utánuk kiálta, / égi vásznat hasít rettenetes átka: / Liliom esernyő, téged megátkozlak, / Viola varrógép, téged is átkozlak.” (28.) A szürrealizmus tulajdonságai között szereplő álomszerűség és mitopoetikusság népi, mesei elemeket imitáló keretbe helyeződik át, ennek köszönhetően a vers látványosan jelöli ki a hetvenes-nyolcvanas években az avantgárd hagyományára építő, ugyanakkor attól eltávolodó költészeti paradigma indulását. A Szódalovaglás (1990) a műfaji imitációktól eltávolodva a töredékesség formanyelvi megoldásaival kísérletezett – nagyon is sikeresen. Ebben a versdarában kapcsolódott össze látványosan a szubstandard versbeszéd és a magyar irodalmi hagyomány mint idézethalmaz, amelyet a személyes vallomásos keret fogott össze. A kötetet megjelenése idején leginkább a nyelvi leleményessége, a töredékesség kultuszának újragondolása és a posztmodern értelmezői kereteknek való megfelelése miatt értékelték, ma inkább az autoreferenciális eljárások mögül kirajzolódó alanyiság váltja ki a kritikusok elismerését. A Grafitnesz (2003) mintha a Szódalovaglás töredékességét rendezte volna nagyobb, versegésznyi struktúrákba. Újdonsága emellett a fokozott dallamosságban rejlett, a szöveg jelentésessége még inkább kitetté vált a formai konvenciók számára, a rímkényszerből fakadó szócsonkításokkal és egyéb grammatikai, szintaktikai módosításokkal a kötet számos darabja a legteljesebb módon használta ki a nyelv teljesítőképességét. Közülük is kiemelkedő a Rókatárgy alkonyatkor, amely a jelölő önkényességét nem csupán metaszinten elbeszélő, hanem egyszersmind azt színre is vivő példás alkotás. Ebben a kötetben kaptak helyet továbbá a különféle dilettáns alakmások, amelyeknek előképeit fellelhetjük a Csuklógyakorlatok Diletták című verscsokrában vagy A tengerész-szeretetotthonban agonizáló Rejtő-hősben, Troppauer Hümérben. A Grafitneszben találkozunk a megöregedett József Attilával; az 1930-as években költészkedő Tsuszó Sándorral; az Ulysses főhősének, Leopold Bloomnak Virág Rudolph nevű édesapjával a 19. századból. Az alakmások közé tartozik még Dumpf Endre, aki a Grafitnesz után tizennégy évvel később megjelent Létbüfében (2017) önállósult. A kritika visszatérő és különösen találó, bár egyáltalán nem dicsérő jellemzése, hogy a Létbüfére tekinthetünk a Grafitnesz beszédmódjában újraírt Szódalovaglásként is, hiszen a kötet magába sűrítette a Parti Nagy-költészet addig kritikailag elismert eljárásait: a töredékességet, a beszélői én szövegben való létezését, az intertextualitást, a szójátékot, valamint a dallamosság és a jól hangzás elsőbbségét. ▶
