Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Fenyő Dániel: Lám, jókedveink mivé lettek (Parti Nagy Lajos: Hadd legyek hűs. Összegyűjtött versek)
93 Parti Nagy Lajos egyike azoknak, akik a kilencvenes évekre költészetükkel gyökerestül forgatták fel az eleve adott irodalmi beszédmódok működését. Jelentősége éppen ezért nem pusztán a Hadd legyek hűs több mint hétszáz oldalas gyűjteményének a függvénye. Parti Nagy lírája az irodalmi köznyelv mintaadója lett a kétezres évekre, sokat idézett bonmot-i és megszólalásának modalitása kiemelt helyet foglaltak el a rendszerváltás értelmiségének szerep- és nyelvi repertoárjában, ahogyan ez elmondható Esterházy Péter életművéről is. Amiért Parti Nagy Lajos költészete az egyenletesen magas színvonala ellenére az elmúlt években „süllyedni” látszik, az nem csupán egy új irodalmi nyelv kialakulásával függ össze, a folyamat legalább ugyanennyire az irodalom külügye is. A nyelv, amelynek politikai és poétikai tétje a hagyományos, etikai és ideológiai elköteleződéseiről folytonosan számot adó beszédmódok kiforgatása volt az irónia eszközével, a maga idejében nagyon is relevánsnak számított. Parti Nagy költészete is egy olyan lebontási műveletet hajtott végre, amely az államszocializmusban uralkodó esztétikai rendet törte meg, láthatóvá téve a Nagy László- és Juhász Ferenc-féle patetikus, univerzális humanista megszólalás és moralizáló komolykodás talmiságát, valamint a rendszerváltás utáni piacnyitás blődségét, mindezzel pedig a szabadság érzetének önfeledségét és könnyűségét is közvetítette. Hogy ez a könnyűség ma sokak számára könnyelműségnek látszik, összefügg egy egész nyelvi-kulturális közeg érvénytelenné válásával: valójában a rendszerváltás értelmiségének szereprepertoárja, és az e repertoárhoz tartozó beszédmódok váltak folytathatatlanná. E költészet megítélésének alakulásából fakad az a tragikus belátás, hogy az arisztokratikusan reflexív viszony, amely önmagát mindig valamiféle külső perspektívába helyezve mond ítéletet tárgya felett, a mai kontextusban immár kevésbé működőképes megszólalási forma. A Parti Nagy-életmű legfontosabb darabjai közé tartozó Szívlapát (1999) című verset záró szavak, a gyűjteményes kötet címéül is választott „hadd legyek hűs” mint beszélői pozíció mostanra egy olyan politikai valóságállítás martaléka lett, amely a sokszólamúság és az irónia totalizáló hatalom elleni eszközeit saját regresszív gyakorlatában hasznosította újra: a sokszólamúságból a hitelesség relativizációja, az iróniából gonosz cinizmus vált. A Parti Nagy-féle irónia avulását jelzi, hogy az elmúlt években íródott versekben már nyoma sincs a Szívlapát melankolikus-ironikus, de mindenekelőtt cizellált, a kívülállás lehetőségét lebegtető beszédpozíciójának. Indulatosság lépett helyébe, amely távol állt eddig a Parti Nagy-féle lírától: „vitézek mi lehet / szebb dolog a végünknél / értékrendünk sliccét / ne gombolja törvény / [...] / szavazógépészek / orbitális suttyók / azok lettünk kedves / édesanyánk sejhaj” (Nerének [738.]). A 2018-ban íródott Kérdőjel háta című vers alaptapasztalata szintén a felülnézeti reflexív viszony kialakításának ellehetetlenülése, valamint az emiatt érzett tehetetlenség és a szatirikus gúnyba foglalt indulat: „jön a nemzetvezető, odaszületik
