Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 9. szám - Sodródás és körbeérés. (Balogh Kristóf Józseffel Áfra János beszélget)
100 mondjuk az Amerikai Egyesült Államokkal összevetve, ahol keresztülmész egy hatalmas kontinensen, és szinte homogén az egész. Európában minden ország egészen más. Olaszország nincs tőlünk annyira távol, mégis mennyire különbözik a kultúrájuk. Korábban mindig országon belül vagy legfeljebb a szomszédos helyekre kirándultam, de amikor az ösztöndíjról visszajöttem, rögtön úgy éreztem, hogy utaznom kell tovább, elmentem Ausztriába, aztán Csehországba, viszont aztán jött a Covid. Most lesz megint lehetőségem folytatni a felfedezést, diploma utáni szakmai gyakorlatra megyek, egy partnerintézményben fogok dolgozni. Iszonyatosan last minute (utolsó pillanatban) találtam meg ezt a spanyol helyet, a granadai Nasrid Crafts-ot, ahol arab gipszöntvények faragása, öntése, festése zajlik, 2024 első felében szeretnék itt tölteni néhány hónapot. – Van ugyan néhány olyan munkád, mint amilyen a Széchenyi utca (2023) vagy a Tócó völgy (2023), amelyeken a szülővárosod, Debrecen éjszakai képe ismerhető fel, ám a művészetedben a személyes élettörténettel összefüggésbe hozható aspektusok egyelőre kevéssé kitapinthatók. Milyen miliőben nőttél fel? Mikor ismertél rá magadban a művészetek iránti elkötelezett érdeklődésre? A szüleid felől érkeztek az első inspirációk? – Az egyik tanárom a munkáimat látva azt mondta, hogy amit csinálok, az deviáns, de igazából mind, akik a művészettel foglalkozunk, azok vagyunk kicsit. A normális ember ezt ugyanis kinövi. Számomra egy alapélmény, hogy hagytak rajzolni, festeni, hülyeségeket csinálni. Mindig nagyon élveztem, lekötött a művészet. Lehet az is, hogy nekem ez volt a menekvés – bármiből is. Nem tudom teljesen, hogy működik a művészetterápia, de ez számomra egy szükséglet, valamit folyton alkotni kell. Hagyták is a dolgot, és szerencsére mindig járt ezzel valamenynyi elismerés. A szüleim abszolút támogattak ebben végig. Anyámmal éltem, ezért az különösen fontos volt, hogy ő azt mondogatta nekem meg az öcsémnek (Balogh Ágoston Csongor animátor), akármit is akarunk csinálni az életben, a lényeg, hogy képezzük magunkat tovább, szerezzünk egy diplomát belőle. Valójában eddig csak sodródtam az árral, a visszajelzések, a közeg tanácsai alapján alakultak a dolgok, az általánosban rajzoltam meg báboztam sokat, hát mondták, hogy menjek a Medgyessybe, és akkor mentem a Medgyessybe (Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola). A Medgyessyben mindenki a Képzőre (Magyar Képzőművészeti Egyetem) akart bejutni, és akkor én is oda jelentkeztem. Egyiket sem bántam meg. – A helyi művészeti közeg kesergésének visszatérő tárgya, hogy Debrecenben nincs – és intézménypolitikai okokból jó eséllyel nem is lesz – vizuális művészeti felsőoktatás, ugyanakkor a Medgyessy magas színvonalon működik, itt tanultál, és szakképzésen is maradtál az érettségi után. Mennyire határozta meg, korlátozta vagy inkább segítette kibontakoztatni a tehetséged ez a közeg?
