Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Egy csikk búcsúszavai (Zelei Miklós hagyatékáról, posztumusz könyve kapcsán – Filep Tamás Gusztáv, Gazsó L. Ferenc és Pethő Sándor beszélgetése)
Auschwitzba, ahol először az ortodox lengyel fürdőszolgák akarták agyonverni, mert katolikus lévén, nem volt körülmetélve; báró Apor Vilmos püspök volt a keresztapja, akit aztán a szovjetek megöltek. (A lágerbeli történetet Farkaskutyák című novellájában írta le, Apornak pedig A püspök madarai címűben állított szerintem maradandó emléket.) 1944-ben történt vele ez, 1957-ben pedig halálra ítélték (később nemzetközi tiltakozásra az ítéletet 15 évre változtatták). 1968-ban megállt a szíve, Németországban műtötték, utóbb Heinrich Böll segítségével jutott ki a műtét utáni ellenőrzésekre. Azon kevés író közé tartozik az ’56 miatt elítéltek közül, lehet, ő az egyetlen, aki szinte nem is kerülhetett vissza a nyilvánosságba; egy meseszerű, látszólag gyermekeknek írt darabját bemutatták, sőt tévéjátékot is készítettek belőle, volt, amit beharangoztak, de aztán leállították, szerződéseket kötöttek vele filmre, színpadi bemutatóra, de aztán semmiből semmi nem lett, szabadulásától haláláig nem jelenhetett meg saját könyve, csak a fordításai. Az írószövetség október 23-án azokról az írókról szokott megemlékezni, akiknek emléktáblája van, azokról hallunk az ’56-osok közül, akik még élnek (esetleg leszármazottaik tartják fönn emléküket). Egyszer szóltam emiatt az akkori elnökség két tagjának, Kiss Gy. Csabának és Iancu Laurának, ők mellém álltak, így rendezhettünk egy Gáli-emlékestet az írószövetségben. Én beszéltem ott háromnegyed órát, Miklós pedig a végén fölolvasott öt sort; ő kapta a nagy tapsot, méltán. Ez az írása így hangzik (címe azonos egy Gáli-darab címváltozatával): DALIÁS IDŐK Gáli József emlékére- Hol vagyunk?- Pszt! Még Magyarországon.- Es az ott?- Az ott már Magyarország. - Hála Istennek! Ez a kötet záródarabja. PS: Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen idézetet hozzak, hogy mégse az enyém, hanem a szerzőé legyen az utolsó szó. Persze sok idézhető Zelei-mondat van akár csak ebben az egy kötetben is. Olyat választottam, ami számomra bizonyos értelemben bekeretezi ezt az immár lezárult életművet. Sokat beszéltünk groteszkről, abszurdról, fekete humorról, keserű és tragikus közép-európai történelmi tapasztalatról. Ehhez képest talán furcsa, ha azt mondom, hogy Miklós nem volt keserű vagy kiábrándult ember. Ellenkezőleg: minden rossz tapasztalata ellenére is - manapság már-már atavisztikusnak tűnő módon - optimista volt. Nemcsak emberként, íróként is. Hitt abban, hogy az az irgalmatlanul súlyos közép-európai 56
