Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Csenki Nikolett: A felejtés elleni „orvosság” (Irene Vallejo: Papirusz. A könyvek története az ókori világban)
148 kációra és információra). Kittler munkájában a kommunikáció történetének két nagyobb egységét határozta meg: az első korszakának az Írást (Writing), a másodiknak a Technikai adathordozók at (Technical Media) tekintette. Az előb bi érát azonban tovább bontotta: tézisében a Writing Kézírás ra (Script) és Nyomtatásra (Printing) oszlik. Ha csak a Writing történetét nézzük, Kittler munkája a lehető legkorábbi időkre tekint vissza: az írás médiumát az írófelületek nélküli feliratoktól datálja, amelyeket Jan Assmann az irodalom elvi lehetőségének megnyitásaként azonosított. A Script kapcsán nem hagyja figyel men kívül a bambusz, az agyagtábla és természetesen a papirusz mint technikai médiumok bemutatását sem. Ez utóbbi íráshordozó szerepének, történetének pontosabb megértéséhez juttat közelebb Irene Vallejo spanyol történész és filológus munkája: a Papirusz hírt ad arról, hogy a korban milyen módon igyekeztek felvenni a harcot a felejtés ellen, Alexandria uralkodói hogyan próbálták egy helyre gyűjteni az akkori világ minden tudását. Felfesti az egyiptomi királyok erőfeszítéseit, amelynek eredményeképp megszületett Alexandriában a világ legnagyobb könyvtára, amelybe minden addigi könyvet, tekercset el akartak helyezni. A bibliotéka ötlete egyébként Nagy Sándortól eredt, de korai halála miatt a megvalósítás már az utódjára, I. Ptolemaioszra hárult, aki a múzeum és a könyvtár felépítése után rögvest nekilátott feltölteni azt görög és egyiptomi tekercsekkel. Irene Vallejo rávilágít arra is, hogy az ókorban nem volt olyan magától értetődő a könyvhöz jutás, mint napjainkban: ekkoriban legtöbbször veszélyes vállalkozásnak bizonyult egy-egy tekercs megszerzése, a fáraók fizetett könyvvadászokat küldtek a Földközi-tenger vidékére újabbnál újabb kiadványok után kutatva, III. Ptolemaiosz rendeletben határozta meg, hogy minden, Alexandriában kikötött hajón talált könyvet át kell adni másolásra a könyvtár számára (aztán végül az eredetit megtartották maguknak). Ezekből a mozzanatokból kirajzolódik tehát, hogy a könyvek birtoklása valójában a hatalmat reprezentálta a korszakban. A Papirusz a fentieken kívül a Római Birodalom bonyolult összefüggéseire, politikai felépítésére és a barbár népekkel való kapcsolataira is rámutat, és mindemellett a tárgyalt korszakok történetírásával és annak főbb szereplőivel is megismerteti olvasóját. Megkísérli a vizsgált éra komplex bemutatását, amellyel egyúttal annak hálózatosodási folyamatára is rávilágít, azaz arra, hogyan határozták meg az ókori világot a könyvek, amelyek ugyanakkor napjainkat is formálják jelenlétükkel. Vallejo azonban nemcsak a könyvtárgy fizikai mivoltáról értekezik, hanem a lapokra írottak sem kerülik el a figyelmét, és persze az sem, mi történik az olvasóban, amikor szellemi utazásra indul egy könyv segítségével. Tehát a Papirusz valójában az olvasás történetét is magában rejti, mindezt páratlan ismeretanyaggal támasztva alá. Itt viszont meg kell említeni, hogy a filológus olykor végtelenül leegyszerűsített párhuzamokat von az ókori világ és a kortárs jelenségek között, eklatáns példa erre
