Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Boldog Zoltán: Nemzettudat-módosító kísérletek (Milbacher Róbert: Legendahántás. 50+1 tévhit a magyar irodalomban)
139 mind az 51 cikkre vonatkoztatja ezt az állítást, azaz a korábbi interpretációkat tévesnek minősíti. Ez valójában csak egy szerkesztési malőr, hiszen Milbacher Róbert elkötelezett az ambiguitás (többértelműség) mellett, és bár valóban jó néhány irodalomtörténeti tényt kijavít, szövegértelmezői hozzáállását a más olvasatokra való nyitottság jellemzi. Ebből következően két fő kategóriába sorolhatók a Legendahántás írásai. Az egyikbe azok a cikkek tartoznak, amelyek egy konkrét félreértést javítanak ki. Ilyen például az Elmondta-e Petőfi a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén?, vagy a Mondta-e Arany valaha, hogy „gondolta a fene”? címűek. A másik típust az ötletelő megközelítések alkotják, ezek közé tartozik például a Mi volt a magyar irodalom legbunkóbb beszólása?, vagy a Meleg volt-e Ali? Előfordulnak azonban olyan írások, amelyek mindkét kategória jellemzőit magukba foglalják, mint a Hogyan és mikor keletkezett A walesi bárdok? Az ilyen típusú cikkek egyszerre igazítanak ki egy tév hitet (itt a vers keletkezési évével kapcsolatban), és olyan szövegeket mozdítanak be (Lisznyai Kálmán Ferenc Józsefnek szóló Köszöntő vers e és az erre vonatkozó Arany–Tompa-levelezés, Széchenyi István Blick című műve), amelyek mentén az értelmezési hagyományt felülíró újabb olvasatok alakíthatók ki. Az information és az entertainment szavak egyvelegéből megalkotott infotainment esszé kategóriájába ugyanúgy beleillenek Milbacher írásai, mint a cikk műfajába. Az olvasóval való közös gondolkodás, a rengeteg kérdés- és problémafelvetés, a gyakran felvállalt személyesség, az olykor előforduló közéleti reflexiók, a mélységében kifejtett gondolatmenet mind azt mutatja, hogy a szerző tanítani szeretne. Ennek a rejtett pedagógiai programnak egyik fő célja lehet az olvasó nemzettudatának, a saját magyarságához való viszonyának a formálása. Az olvasó nemzeti identitását az iskola bizonyos mértékig azzal is formálhatja, hogy többek között az irodalomórákon körvonalazza, mely szövegek ismerete és értelmezése tartozik hozzá a magyarságtudat minimumához. Ez a lista (pl. Hymnus , Nemzeti dal, Toldi , A walesi bárdok , Ágnes asszony ) a kerettantervekben szerepel, és kiegészíti az érettséginek az a követelménye, hogy egy maturáló magyar diáknak hat életművet részletesen ismernie kell (Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és József Attila). Ebből két életműhöz (Petőfi Sándor és Arany János) nyúl hozzá radikálisan Milbacher, és olyan nézőpontokat villant fel, ahonnan az olvasónak magának is felül kell vizsgálnia magyarságtudatát. Ilyen például Petőfi identitásának, származásának, születésének kérdése, de akár a Hymnus ban körvonalazódó nép- és nemzetfogalom is olyan mértékben árnyalja a középiskolai tankönyvekben szereplő ismereteket, hogy az olvasó szinte újraérettségizhet a Legendahántás cikkeit olvasva. Milbacher könnyen elbizonytalaníthatja abban is az olvasót, hogy létezik-e alapműveltség. Jó példa erre, hogy ma Arany János balladafogalmának ismerete nélkül nehezen szabadulhat egy diák irodalmi tanulmányaitól általános és középis-
