Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Fried István: Petőfi Sándor: „nemzeti költő” „nemzeti költészete”
7 nemzetgyűlésen, az ott elhangzottak, viták és javaslatok mennyire egyeztethetők össze az ő – radikális – álláspontjával. Az említett hadügyi javaslat megszavazása igencsak ellenére volt, és ezt Vörösmartyhoz címzett verse sem titkolja. A minősí tés itt kérdő mondatba kerül, és társul egy versemlékké lett eszmeiséggel, melyet Vörösmarty (egyetlen alkalommal leadott szavazata) Petőfi szerint megsemmisít. Nincs tanulság nélkül az egész versszak idézése. Te voltál a Szózat költője? Te írtad azt a Szózatot, Mely szólt egy országnak szívéhez?... Azt most már szétszakíthatod, Mert hieroglif lett belőle, Amelyet senki meg nem ért. – Nem én téptem le homlokodról, Magad tépted le a babért. S ha Petőfi indulatát, megalkuvást nem ismerő elszántságát, elveinek következetes vállalását a forradalmi-szabadságharcos versek sora igazolja vissza, ezúttal az önmagát sem kímélő személyes érintettség felfokozott retorikus előadásmódot kölcsönöz a versnek. Az egy verssor – egy gondolat módszerével él, két kérdőjel, egy ízben három pont, a sorok végén vesszők tagolják értelmi egységekre a versszakot. Két birtokos jelzős szerkezetben a nemzet is, az ország is előfordul, az első két sor tegezős megszólítása a szinte elfúló harag jelződése. A megszólítás annál intenzívebb, minthogy mind a nemzet költője, mind annak hajdani alapvetése, a Szózat a hivatkozás alapja. A célzott kérdés kétséget ébreszteni hivatott, a Szózat hatástörténetét cáfoló további kérdés támasztja alá. S hogy tágabb körök is bevonódjanak, arra egyfelől a „hajdani” Szózat hierogliffá, a jelen esemény miatt érthetetlenné válása, akár úgy is írhatnám, megfejthetetlenné minősítése a fájdalmas bizonyíték, melyet a refrén nem enged elfelejteni – az antikvitásból származó szép szokás deformálásával. A versszak szubjektív „hitelesség”-ében aligha van jogunk kételkedni. A Szózat régebben és Petőfi számára oly fontos megnyilatkozás (volt), hogy – mint korábban egy elemzésemben igazolni véltem – a továbbírás, a magáévá hasonítás verse lett: Az alföld utolsó versszakába az itt élned-halnod kell, a bölcső és a sír új kontextusba kerül. 8 A nemzet költője olyan státus, melynek kritériumait éppen a Vörösmartyhoz vers értelmezi át, mely sze rint korántsem elegendő egy versemlék, bármily meghatározó jellegű versről lett légyen szó, a vers hitelét nem emléke, hanem morális parancsának állandó köve▼ 8 Vö. tőlem: A Petőfi–Vörösmarty-váltáshoz, uő: Magyar irodalom(történet). Tiszatáj könyvek, Szeged, 2010, 97–105.
